Egy eseménydús egy hónap

Valahol Dublinnál hagyhattam abba az előző bejegyzésem és azóta annyi minden történt itt, hogy kicsit össze kell szednem a gondolataim...
Talán ott kezdem, hogy május végén véget ért a tanítás, hazamentek a diákok, persze előtte volt mindenféle búcsúprogram és buli, illetve még egy kalapbemutatón is részt vettem, mint modell, de ezekbe most nem mennék bele részletesebben, inkább meséljen erről pár kép:

Nos maga a búcsú nem volt könnyű és pont mennem kellett valahova segíteni, így nagy bánatomra sokaktól nem sikerült elköszönnöm. Erősen küzdöttem az érzéseimmel, főleg, amikor sorra jöttek a kisírt szemű diákok, ilyenkor mindig úgy elérzékenyül az ember lánya, ugyebár... de én erős maradtam, igaz csak olyan áron, hogy kicsit lekurtítottam a búcsúzó "beszédem", sok érzelgősséget már biztos nem bírtam volna el aznap. Ugyanis nagy valószínűséggel a diákok nagy részével soha nem fogok már találkozni, noha némelyik majd' egy évig ült velünk egy asztalnál étkezésekkor, rengeteget dumáltunk és nevettünk, majd mind továbbálltunk... azaz csak ők, én és Ramune maradtunk Mullsjö-ben és ez némileg megkönnyítette a helyzetem, mert ha még nekem is el kellett volna búcsúzni az összes tanártól és más helyiektől, az már teljesen ledózerolta volna kicsiny lelkem. Így csak annyi változás történt, hogy el kellett hagynunk az eddigi lakhelyünk, a kolit, és át kellett költözni a személyzeti szárnyba. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, az egyik legnagyobb hátrány, hogy nem igen van net, csak néha jön be valami, az is mindig megszakad, így kénytelen vagyok az ebédlő épületében netezni. A költözés nem volt egy egyszerű feladat, alapvetően nem sok időt hagytak nekünk és a legforgalmasabb hetünkre időzítették a dolgot, így én eleinte hisztiztem egy sort, míg Ramune - mint mindig - nyugodt és pozitív maradt velem szemben. :P Maga az átcuccolás egy napra esett egy esküvővel, amire meg voltam hívva, mint vendég, de büszke vagyok magamra, mert percre pontosan hajítottam be az utolsó vackomat az új szobámba és ekkorra már teljes "harci díszben" pompáztam.

Két kedves barát esküdött meg május 28-án, az a pár, akikről novemberben vagy decemberben írhattam itt, a fehérorosz lány és a finn-svéd-amerikai srác, akik rövid ismeretség után jegyezték el egymást. Az esküvő kis létszámú volt, csak a szűk családi kör és mi, folkhögskola-sok, voltunk jelen, így még arra is jutott idő, hogy a vőlegény egyenként bemutasson minket és mondjon pár szép szót is. Magán az esküvőn jó páran segédkeztünk előző nap, bár a kinti műsorokat le kellett fújni, mert pocsék idő volt, mint ahogy azt már megszokhattuk. Az esküvő és az utána következő eszem-iszom megvolt, de az a bizonyos dínom-dánom rész olyan kurta volt, hogy észre sem vettük nagyon. Az öregek és a gyerekes családok hamar leléceltek, a többiek meg nem nagyon aktivizálták magukat, így csak a legvégén, amikor már csak a "keménymag" maradt a jegyespár körül, játszottunk kicsit a lufikkal meg fotózkodtunk, aztán segítettünk a pakolásban, majd mindenki hazaballagott. Külön öröm volt a számomra a menyasszony másnap küldött levele, miszerint az én ajándékomat találta a legkiemelkedőbbnek (ami egy saját készítésű, májustól májusig tartó naptár volt).

Még várt rám egy nehéz búcsú, 30-án hazament az orosz vendégdiáklány is. Hajtogattam neki egy origami halat, amire ráírtam az időközben messze földön híres lett "kakaja ryba?" mondásom, ami annyit takar, hogy "milyen hal?". Ez egy hosszú történet még a kezdetek kezdetéről, amikor mutatni akartam valamit a zéró per zérónál egy halvány fokkal fejlettebb orosz tudásomból (az említett mondat amúgy Fábry Sándor Cadillac Drive c. műsorából való és csak a jó ég tudja, hogy miért pont ezt jegyeztem meg a jó 9 órányi filmanyagból). Később ezt a mondatot használtam arra, hogy a 4-5 oroszul beszélő diákot saját magam szórakoztatása céljából félbeszakítsam. Aztán ehhez jött a másik mondásom, mikor az asztalnál könyökölve már hosszú percek óta hallgattam az oroszt, akkor szokásom volt azt mondani a felém tett integetések után, hogy most képernyővédőn van az agyam, az akváriumos fajtából. Így aztán a halak valahogy nekem örökre összekapcsolódtak az oroszokkal (nem mellesleg ez volt az oviban a jelem, de akkor még nem sejtettem, hogy....). Így aztán mi mást írhattam az orosz lánynak a búcsúüzenetemben, mint Douglas Adams egyik regényének címét: "Viszlát, és kösz a halakat!"

Közben jöttek hozzánk amerikai vendégdiákok Missouri államból, a nemrégiben egy tornádó által sújtott Joplin-ból. De mindezek ellenére rendkívül vidámak és jópofák, pedig azt hittem, hogy majd egy hónapon át kell vigasztalni őket, vagy valami ilyesmi. Többször meghívtak közös eszem-iszomra, egyik nap pedig megnéztük az Amélie csodálatos életét, amit ők nem ismertek, én viszont ezerszer láttam már, de a kedvenc filmjeim akárhányszor meg tudom nézni, akár naponta többször is, így ezzel nem volt gond. Közben ők átértelmezték ezt a bizonyos svéd fika-t, és a csupa egészséges dolog helyett jöttek a megszokott chips-és süti hegyek, merthogy az amerikaiak is tisztában vannak saját falánkságukkal. Bennem persze emberükre találtak, mert megmondtam, mi magyarok nem annyira vagyunk híresek arról, hogy csak salátát és fogyókúrás "zsindely" kenyeret (így hívom én a knäckebröd-öt) ropogtatnánk egész nap. :P

Újabb szép emlékeket hagyott bennem egy rövidke kirándulás Visingsö szigetére, ami a környék híres nagy taván, a Vättern-en található. Valaha itt volt az első svéd király székhelye, így nem akármilyen helyen járhattam! Maga a kirándulás az iskola személyzetének lett szervezve, busszal mentünk, majd kompoztunk, ami olyan volt, mintha az Adrián hajóztam volna, mert aznap 30 fok volt (kb. egy óráig) és a tó is akkora, hogy amikor a kompkikötőnél megláttam a homokos partot és a vizet, kezemben egy jégkrémmel felkiáltottam, hogy "Jaajh, itt a tenger!!!". Nagyjából öt perc kellett ahhoz, hogy leessen, hogy a tenger még egy pár óra autóút innen, haha. Nos aztán ezen a Visingsö-n jól elromlott az idő, így egy futásba fulladt séta alkalmával bőrig áztunk. A sziget egyébként meseszép és ha minden igaz, hamarosan el is látogatunk ide páran az egyik tanár nyaralójába. A napot egyébként egy éttermi vacsorával zártuk, szintén a szigeten.

Visingsö (nem saját kép - aki esetleg azt hitte volna :P)

Majd jött még itt egy újfajta élmény is, részt vehettünk egy nemzetközi fotófesztiválon Mullsjö-ben, mint önkéntesek! Kaptunk szép narancssárga egyenpólót és egy beosztást, hogy ki mikor hova kell, hogy menjen a kommun-ön belül (a kommun egy nagyobb közigazgatási terület, amibe több kisebb település is beletartozik). Nos szegény Ramune mivel nem írta meg túl konkrétan a terveit, így őt minden napra beosztották kora reggeltől estig, én meg mindent meghatároztam, így végül alig kellett valamit csinálnom. Mivel ez volt az első ilyen fesztivál Mullsjö-ben, eléggé szedett-vedett lett, de hát melyik fesztivál nem élt volna meg ilyesféle gyermekbetegségeket...? Alapvetően nekünk, önkénteseknek nem sok dolgunk volt, egész nap ültünk, napoztunk, unatkoztunk, néha ha jött egy látogató a helyszínre, akkor eladtunk egy jegyet, esetleg elmondtuk, hogy melyik az ingyenes és melyik a fizetős kiállítás. Mindig más önkéntesekkel voltam, volt aki kifejezetten örült annak, hogy egy napig beszélhetett angolul, míg egy öreg bácsi angoltudása megütötte azt a szintet, amit már én sem értettem, így vele kénytelen voltam 5 órán át svédül kommunikálni, ami nem volt egyszerű, főleg hogy megállás nélkül nyomta a sódert. De aranyos volt, a végére egészen megkedveltük egymás társaságát, olyannyira, hogy a tegnapi fesztiválzáró ünnepi vacsorán hozzá ültem le az asztalnál. Egyébként nagy szerencsénk volt, mert soha nem látott jó idő volt itt legalább 5 napig! Tényleg, ilyet még sosem tapasztaltam, pedig nem egyszer jártam már Svédországban: napsütés, 25-30 fok, kristálytiszta kék ég! Egy művésszel sikerült is elbeszélgetnem (Dean C.K. Cox), nagyon rendes ember, szimpatikus volt az is benne, hogy többször járt Magyarországon is, fotózta azt a bizonyos timföld ömlést tavaly ősszel és fő fotós témája pedig a volt keleti blokkban zajló politikai események. Tegnap a vacsorakor a teás-kávés részlegnél egy rögtönzött kis magyar nyelvleckével búcsúztunk el egymástól.

Így telt hát az elmúlt egy hónap, de van egy sanda gyanúm, hogy biztos kifelejtettem még valamit, de a lényeg azért így is monitorra lett vetve. ;)

Az év utolsó tanítási hete

Ez is eljött, befejeződött az első félév, amit azt hiszem méltó mód zártunk le.

Kezdésnek hétfőn volt a svédek nagy ünnepe, Luca napja, vagy ahogy itt mondják, Lucia. Ennek semmi köze nincs a magyar boszorkás-székes ünnepséghez. A név és a dátum becsapós ugyan, sőt még az is, hogy a nem katolikus svédek Szent Luciát ünneplik, ami ugyebár protestánsoktól szokatlan egy kicsit. Kérdeztem az embereket, hogy ennek mi az oka, mióta van ez az ünnepség és hát kevés értelmes választ kaptam. Annyit megtudtam, hogy nagyjából 100 éves hagyományról van szó, tehát azt sem lehet mondani, hogy ősrégi tradíció. Az alapvető eleme az, hogy reggel a sötétségbe fényt hozó Szent Luciát alakító lány égő gyertyákkal a fején jelenik meg az ünnepségen, hosszú fehér ruhában, kezében is egy gyertyát tartva. Őt követi több hasonló kinézetű lány és számomra ismeretlen eredetű, mágus süveges férfiak a sor végén. Arra számítottam, hogy ez valami mozgalmas ünnepség, de pusztán klasszikus Luca napi dalok énekléséből állt a műsor, miközben mindenki mereven állt a helyén.
Bevallom nagyon nem mélyedtem el az ünnep tanulmányozásában, így ennél többet nem igen tudok írni róla. A svédeknek biztos sokat jelent, nekem inkább csak érdekes volt és hangulatos.

Szerdán ebéd után a mentorunk Pär elhívta az osztályát (internacionális kurzus) és minket önkénteseket mullsjö-i otthonába. Összegyűltünk így páran és beszélgettünk, nevettünk és mindenek előtt találkoztunk újabb svéd szokásokkal. Elsőnek említeném a glögg nevű italt, ami leginkább a forralt borhoz hasonlít, csak sokkal-sokkal édesebb és kisebb az alkoholtartalma. Ígéretesnek hangzott, de ez már annyira tömény és édes volt, hogy majd' keresztbeálltak tőle a szemeim, de mosolyogva igyekeztem leküzdeni a kis csészényi forró italt. Majd mindenki a kezébe vett egy szív alakú mézeskalácsot, amit ujjunkkal a közepére célozva egy ütéssel kellett eltörni. Ha három felé tört, lehetett egyet kívánni. Én kissé félreértettem és azt hittem, hogy hármat lehet kívánni (3 rész = 3 kívánság, hát nem logikusabb?!). Kicsit mohó voltam, na! :D Ezután volt egy kis karácsonyi játék. A svédeknél úgy vettem észre nagy hangsúlyt kap a játék, tánc és maga az egész advent periódus Karácsony előtt, ami nálunk kevésbbé jelentős (hogy az egy hónapja tartó süteményevésről már ne is beszéljek!). Az általunk játszott játék nagyon szórakoztató volt. Mindenki vitt magával egy kb. 20 Korona értékű (kb. 550 Ft) kis ajándékot amit kiraktunk egy asztalra, majd elkezdett körbejárni egy dobókocka. Aki 1-es vagy 6-ost dobott, az választhatott egy ajándékot. Miután mindegyik elkerült valakihez, Pär beálította az ébresztőóráját és volt nagyjából 10-15 percünk az "elorzásra". Vagyis aki ezúttal 3-ast dobott, az elvehette más ajándékát. Egy ideig nagy favorit volt egy receptkönyv, szerintem már csak azért is azt vette el mindenki a másiktól, mert így volt viccesebb. :) De a Toffifee csoki is azonnal népszerű lett, miután a japán lányhoz került, aki még sosem kóstolta és mi meg gonosz mód hirtelen azt pécéztük ki magunknak. Nekem nem volt nagy szerencsém ebben a körben, az egyetlen dolgot, amit nyertem (a receptkönyv), azt is elorozták előlem, így üres kézzel távoztam. De nem is a nyerésről szól ez a játék, én még így is imádtam, szerintem nálunk is be lehetne vezetni baráti társaságokban!

A vendégség után este jött a nagy karácsonyi buli, ami családi program volt, sok szülő, kisgyerek bukkant fel, szinte mindenkin volt Mikulás sapka, én is kaptam egyet a konyhásnéniktől, akik egész nap ebben voltak. El is felejtettem megemlíteni a pompás ebédünket, hatalmas SVÉDASZTAL volt mindenféle ünnepi étellel! :D No de visszakanyarodva az estéhez, fantasztikus sütemény-kavalkád, számtalan üdítő, gyertyafény és miegyéb várt minket. Megtudtuk a mézeskalács ház sütő verseny nyertesét is, a rádió/ház építő csapat lett a befutó (lásd. elő ző bejegyzés képei közt). Közben szólt a zene, jókat beszélgettünk, míg a kicsik is elfoglalták magukat a kollégisták körében jól ismert óriás csirkével, az egyik diák gigantikus plüssálatával, ami gyakran feltűnik a különféle rendezvényeken (még a hógolyózáson is), mint kabalaállat.

Aztán hamarosan elszabadult a "pokol", jött a táncolás! Számomra eddig a Karácsony mindent szembejuttatott, csak ezt nem, de a svédek számtalan táncot járnak az ünnepek előtt/alatt, amin kicsit meglepődtem mert annyira nem tűntek táncszerető embereknek. A magyar vonatozóshoz, azaz minden lagzik kedvencéhez hasonló, egymás kezét megfogó és körbe-körbe járós fajtával kezdtünk, felszedegetve mindenkit az ebédlőben és aztát egy kis kabátfelvevést beiktatva folytattuk tovább a jó kis csúszós-havas utakon, be egyenesen az iskola tornatermébe. Hatalmasakat nevettünk, miközben a lejtőn lefelé gázolva az este gyönyörűen világító falu fényei és a befagyott tó rideg fehérsége derengett fel a háttérben. Bent már várt minket egy karácsonyfa és egy kis ideiglenes zenekar tanárokból, diákokból. A mentorunk ezúttal tangóharmonikázott, már meg sem lepődtünk rajta, mert nagyjából ez volt a százhuszadik hangszer, amin tudott játszani. Körbeálltunk és megfogtuk egymás kezét, majd mindenféle népi bohóckodós táncot kezdtünk járni. Én persze egyiket sem ismertem, de nem kellett hozzá nagy ész, hogy leutánozzam a mozdulatokat. Innen átballagtunk az előadóterembe, ahol tovább folyt a muzsikálás, egy falra kivetített dalszöveg alapján még én is megkíséreltem énekelni, de mivel gőzöm sem volt a dallamról és a ritmusról, ezért hamar elvesztettem a fonalat.
A legvégén pedig jött a Télapó, akit a maszk ellenére azonnal felismertem a hangjáról, így nagy meglepetés nem ért (pedig ezt ígérte mindenki). A végén oda lehetett menni hozzá, így én is kaptam egy csomag cukrot, ami mellesleg már az utolsó csomag volt a Télapó puttonyában. Magasba tartva az ajándékot, amolyan "we are the champions" életérzés fogott el jókedvemben. :)

Pénteken pedig elérkeztünk az utolsó naphoz. Kirobbanó lendülettel csináltuk a napi fika-t, majd a mosogatás végeztével ünnepélyesen meghalt a mosogatógépünk (amivel amúgyis ezer bajunk volt már). Nagy búcsúzkodások és ölelkezések közepedte intettünk viszlátot a tanulóknak és tanároknak, sokan már aznap hazamentek. Ramune meglepett egy borítékkal, benne pár rá jellemző kis dologgal és egy hosszú levéllel, ami egészen megható volt és elgondolkodtatott. Ramune gyakran olvassa a blogomat Google fordítóval, így üzenem neked, ha erre jársz, hogy NAGYON KÖSZÖNÖM!!! És persze várható egy válaszlevél... ;)

Az én ajándékaim paradox mód majd januárban érnek célba, mert Magyarországról hozom őket, remélem így is boldogok lesznek a célszemélyek. :) Idén már nem hinném, hogy írok, holnap utazom Stockholm-ba, mert ott fogom tölteni a Karácsonyt a családommal, majd 27.-én megyek haza két hétre. Várom már nagyon!!

És ezen a ponton kívánok mindenkinek békés boldog Karácsonyt és boldog új évet!

Skandináv tél. Vagy inkább ősz...?

Noha az első hó valamikor október közepén hintette be a földeket, ezt nem lehetett igazán komoly próbálkozásnak venni. A második havazás pár hete következett, ami már elegendő volt a hógolyózáshoz is, és most aztán viszont elszabadult az égiek porcukor-szórója!! Szünet nélkül szakad a hó napok óta, megnehezítve ezzel a közlekedést... és ez még csak november! Szép-szép a hó, de attól tartok, ha így haladunk, meg fogom unni!

(esett némi hó... :D a kép a konyhánkban készült)

A zord idő ellenére azonban a szívek felmelegedtek, a barátok összefogtak és emlékezetes programokat hoztak össze a mi kis Mullsjö-nkben.

Elsőnek venném az innebandy (teremhoki?) meccset előző hét szerdáról. Csak mellékes információként jegyezném meg, hogy Mullsjö híres erről a sportról, így nagy kultusza van az iskolában is.
A tanulóink illetve a tanárok 4 csapatba tömörültek és valami számomra ismeretlen elgondolás alapján a meccset összekötötték a farsanggal, így tulajdonképpen a 4 csapatot így lehetett felosztani: ninják, maszkos gyilkosok, nyakkendős-sapkások és a csíkos ingesek, akik minden bizonnyal a professzionális imidzsre alapoztak... joggal, mert ők nyertek! Én voltam a fényképész, Ramune profi Nikonjával kattintgattam. Néha a kosárpalánkon lógva, de megérte. Sajnos az eredeti, színes fotók gigantikus méreteik miatt most nincsenek nálam, csak a fekete-fehérek, amiket egy másik feladat miatt készítettem el.

A meccs alatt lesérült az önkéntestársam, így 1-2 nap erejéig kicsit magamra kellett venni a feladatokat, főleg a mászkálós-emelős-cipelős fajtából. Már elég rutinos vagyok a konyhában, így nem okozott gondot az sem, hogy szombaton reggel 7-kor keltünk és közel 90 nyugdíjasnak készítettük ki az ételeket-italokat. Az öregek olyan elegánsak voltak, mintha a királyi család tagjai lettek volna, vagy legalábbis díszegyenruhás tengerészek. De ők mindössze előadásra jöttek... Mindemellett rettentően kedvesek és érdeklődőek voltak, hogy mi kik is vagyunk tulajdonképpen, amire én változatlanul angolul válaszoltam, mert még mindig nem érzem úgy, hogy 3 szavas tőmondatoknál többet tudnék mondani svédül. Magamban elhatároztam hogy februárig szeretnék így hallgatni, mert az lesz a projekt közepe és addigra szeretném már komolyabb gond nélkül érteni a nyelvet. Értés terén érzem, hogy fejlődtem, de nagyon ember és szókincs (meg tájszólás)függő, hogy kit mennyire értek. Aztán majd kezdődhet a beszélés... persze a barátok már hetek óta kényszerítenek a svédre, vacsora közben nem egyszer "vonták meg" az angolt és rettenetesen lassú és primitív alapmondatokkal próbáltak beszélgetésbe vinni. Néha sikerült is. ;)

Tegnap este tanárok látogattak el a kollégium épületeibe. Hoztak kávét, teát meg muffint, beszélgettünk velük a gyertyafény mellett, csak úgy erről-arról, a hétköznapokról, Karácsonyról, szokásokról... a szocializálódás végett. Hát igen, ez egy más világ...

A mai est nagy-nagy meglepetése egy nem mindennapi esemény volt. A fehérorosz vendégtanuló lány Vita és Joakim (az innebandys képeken a csíkosok kapusa), egy Amerikában nevelkedett svéd srác ugyanis eljegyezték egymást az iskola falai közt! Az ifjú menyasszony mit sem sejtett, sőt mi sem tudtunk túl sokat. Megkaptuk a feladatot, hogy egész nap különféle időpontokban bukkanjunk fel és adjunk neki egy szál fehér rózsát (mert svédül a "vit" fehéret jelent, ami ugye utal a lány nevére és a nemzetiségére is). És hozzá mondjunk neki szépeket és jókat. Én már eléggé a végén mentem hozzá, így Vita pontosan tudta, hogy mit akarok tőle, nevetve mondta, hogy engem már hiányolt. :) De azért én kivágtam magam, megköszöntem neki az angolórákat, amiket a tanárral együtt tart nekünk. Javarészt ketten szervezik meg az órák menetét és a lány egy igazi szívvel-lélekkel dolgozó ifjú tanítónéni-jelölt. Nagyon szimpatikus és mindig nevet, mindig optimista. Joakim pedig egy nagyszerű ember, ő már 30 fölött jár, így szándékait teljesen komolyan lehetett venni. Este egy kis mézeskalács és Julmust (egy svéd karácsonyi ital, ami leginkább a kólára emlékeztet) mellett várakozott a kis baráti társaság, majd Joakim oroszul kérte meg Vita kezét... megható volt látni az örömüket és azt hiszem rájuk igazán azt lehet mondani, hogy egy tökéletes és érett pár. Sok boldogságot kívánok nekik!

Internacionális est Mullsjö-ben

Kicsit talán megkésve számolok be erről a programról, ami október 23.-án, azaz előző hét szombaton este volt megtartva, de a gondolatok nem mindig szöknek a fejembe azonnal, vagy egyszerűen csak kedv híján halogatom az írást.

Az iskola matektanára (és egyben egyik fő foglalkoztatónk), Ulf még jó pár hete hívott meg minket, külföldieket a Mullsjö-i templomba, hogy az említett napon tartsunk egy kis ismertetőt arról, hogy a mi kultúránkban hogy ünnepeljük a főbb keresztény ünnepeket és főleg a közeledő Mindenszeneteket. Nem sokat készültem rá, bár az interneten rákerestem, hogy mi a különbség a Mindenszentek és a Halottak napja közt, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy teljesen képben vagyok e téren. Másfelől fogalmam sem volt, hogy mi az ami magyar, vagy legalábbis Svédországban szokatlan. Amit mindenképpen tudni érdemes, hogy a svédek túlnyomórészt evangélikusok. Nekem, egy alapvetően katolikus országból jött embernek kicsit érthetetlen, hogy itt aztán hiába teszem fel a 10 forintos kérdést, hogy ki a jelenlegi pápa... szinte senki sem tudja. Rigában pedig egy katolikus templom olyan izgalmasnak és újszerűnek tűnt a svédeknek, mintha egy mecsetbe léptünk volna. Bevallom, ezen kicsit kuncogtam, nem tudtam, hogy az evangélikusok (vagy a svédek...) képesek ennyire elfalazni magukat a többi keresztény egyház és kultúrkör elől. Így már az is érdekesnek és újszerűnek hatott, amit a legáltalánosabb ünnepeinkről és szokásainkról elmeséltem. Mivel még mindig nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy akár két mondatot is elmondjak svédül, így a mikrofon mögé állva angolul meséltem, közben Ulf fordított svédre a másik mikrofonnál és amikor épp a többi diák beszélt, addig egy svéd srác fordított nekem angolra. Olyan idegennek és külföldinek éreztem magam, mint Margaret Thatcher a Vásárcsarnokban...

Ami mindenkiből nagy meglepetést váltott ki, az a december 6.-ai Mikulás ünneplés szokása. Nem néztem utána, hogy ez mennyire magyar, de eddig mindenkinek újszerű volt, hogy a Télapó, vagy a Mikulás - ahogy tetszik - jóval Karácsony előtt jön a gyerekekhez, Karácsonkyor pedig a gyermek Jézust (= Jézuskát) ünneplejük, nem a felnőtt Krisztust, vagy a Télapót, vagy bárki mást. Ennek ismertetésében kisegített Etelka néni, egy Mullsjö-ben élő magyar disszidens ('62 óta él itt), aki az iskolánkban is fel szokott tűnni egy speciális, időseknek szóló kurzuson. Nagy barátok lettünk, nagyon örültem a segítségének és a műsor után hosszasan beszélgettem vele. Az előadás alatt többször segített ki svéd nyelvű magyarázatokkal, amikor például a húsvéti locsolkodás szokását próbáltam valahogy elmagyarázni. Ez volt a másik, amin jót derültek az emberek. Közben én is tanultam, az orosz lány jóvoltából megtudtam, hogy az ortodox Halottak napján a hozzátartozók ételt is visznek a sírokhoz, illetve hogy az Újév előbb van mint a Karácsony és az előbbi sokkal jelentősebb is.
Az est folyamán kaptunk vacsorát és egyéb műsorokat, a végén pedig Etelka nénivel barátian összeölelkeztünk és megígérte, hogy hamarosan elhív minket külföldieket és Ulf-ot vendégségbe. A paptól pedig kaptunk egy szép fadobozban karamellás cukrot és sok köszönetet. Nagyon kedves volt mindenki, nekem olyan fura, hogy ilyen kis semmiségekért ennyit tudnak hálálkodni a svédek, inkább nekünk volt megtiszteltetés, hogy elhívtak minket és szórakoztathattuk a nagyrészt nyugdíjasokból álló publikumot. Egyet bántam csak, hogy az október 23.-áról és a forradalomról nem volt alkalmam beszélni...

Let's have a fika!

A címnek választott mondatocska naponta legalább egyszer elhangzik errefelé, még mindig nem tudom jobban körülírni, minthogy ez amolyan svéd "szociális tízórai", ami teljesen más jellegű, mint a magyar főétekzések közti lebzselés a büfé és/vagy az autómata körül. Mi, külföldi önkéntesek nagyon bírjuk, a training alatt minden félperces gondolati szünetet elkereszteltünk "fika"-nak és jókat nevetgéltünk ezen. Fontos tudni, hogy még mindig napi teendőink egyike a fika lebonyolítása, amibe a kezdeti nehézségek után hamar belejöttünk, a mellettünk segéderőként tevékenykedő diákok mindig nagyon hálásak (néha nagyon béna embereket kapunk magunk mellé, akik mindent elcs*sznek, ha nem figyelünk rájuk kellőképpen). Tegnap egy svéd srác hálálkodott meg bókolt nekem, akivel régebben eldumálgattam egyszer egy iskolai szakesten.

Nos ez a fika-dolog annyira megihletett minket a suliban, hogy Ramune-vel tegnap egy kis meglepetéssel kedveskedtünk a helyieknek ez idő alatt: papírokat és ceruzákat raktunk kezdés előtt minden asztalra az étkezőhelyiségben. A mellékelt rövid leírásban pedig tömören kifejtettük, hogy az érdekelne minket rajzok és szöveges üzenetek formájában, hogy kinek mit jelent a fika, vagy épp ami az eszébe jut... Közben Ramune fotózott, neki egy elég komoly gépe van, én meg a fair trade shop-ban kasszáztam. Jelentem, mostantól nem lehet 50 öre-vel fizetni Svédországban (100 öre = 1 korona)! A bankéleti különszám után pedig jöjjenek a képek (amikből ma egy kollázst csináltunk Ramune-vel a begyűjtött rajzokkal/szövegekkel megtoldva).

(Ramune fotói)

Az első hét összegzése

Eltelt az első hét. Annak ellenére volt tartalmas ez a 7 nap, hogy valójában még nem is kezdtünk el rendesen dolgozni, csak "aklimatizálódtunk", sétálgattunk ide-oda Ramune-vel és amikor lehetett, segítettünk, beszélgettünk, bemutatkoztunk kismillió embernek.

1 nappal utánam jött a litván lány, Ramune, aki végtelenül nyugodt és kedves, az angolja tökéletes, svédül és oroszul is tud, szóval kicsit bénának érzem magam mellette. Szerencsére senki nem érezteti ezt velem, pedig mostmár tiszta sor, hogy én vagyok az egyetlen ember az egész helyen, aki nem igazán tud svédül. Az angolt elég jól értem, pedig ezzel komoly gondjaim voltak évekkel ezelőtt. De emiatt a magabiztosság miatt hamar kialakult bennem egy biztonságérzet, egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül itt Mullsjö-ben. Ha válaszolni kell, akkor még változatlanul eléggé küzdök, tehát ez nem olyan dolog, ami 1 hét alatt elmúlna. Emellett pedig görcsösen kell koncentrálnom a svédre, mert a nap 80%-ban ezen a nyelven megy a társalgás, ha összefutunk több emberrel. Vannak svédek, akik igazán nehezen beszélnek csak angolul, főleg pár néni, akik tudván, hogy a litván lány érti őket, szinte nem is beszélnek már angolul. Oh yeah!

Nem is tudom, milyen eseményeket kellene kiemelnem, minden nap történt valami emlékezetes. Előszöris kiderült, hogy az én névmemóriám zavarbaejtően jó, még a kacifántos svéd nevek sem okoznak gondot, Ramune meg mindig hálálkodik, amikor odasúgom neki, hogy ki jön velünk szembe. Ő meg jobb az időpontok megjegyzésében, ami meg nekem nem az erősségem. Főleg, amikor sorjáznak az olyan időpontok, hogy "sixteen-twenty, eight-fifteen, nineteen-forty two"... csak kapkodom a fejem, mert az órás témakör mindig is gyengém volt az angolban.

Egyik nap körbesétáltuk a tavat, benéztünk többször is a faluba, vásárolgattunk (én csokoládét és mindent, ami fura volt és otthon nem kapható). Egyik másik nap Tobbe, az egyik tanár elvitt minket a suli kocsijával egy kis túrára a környéken. Vele majdnem minden nap együtt eszünk az étkezőben, mert szinte mindig ott van az iskola körül.
Aztán a matektanár a fényképezőgépemmel lefotózta az új szakácsot majd minket önkénteseket és még aznap felkerültünk az iskola honlapjára a kollégák közé. Mit ne mondjak, ez elég nagy megtiszteltetés!
Pär, a mentorunk egy nagy világjáró, úgyhogy ahányszor elkezdünk beszélni a heti teendőkről, pár perc múlva már kirándulásokról és a különféle országok nyelveiről beszélgetünk. Ahogy ő mondja, imádja a konfliktust, azaz a történelmi "nézeteltéréseket". Így persze, hogy sokat tud a mi '56-unkról meg sokmindenről is. Nagyon jókedélyű ember, az a fajta, aki minden mondat végén felröhög. Elvileg bementünk volna vele Jönköping-be, de kissé lebetegedett, aztán rájöttünk, hogy annyira nem életbevágó ez az út. Ma egy másik tanár ajánlotta fel, hogy elvisz minket oda, mert ott lakik.

Első teendőink egyike volt az, hogy fogadjuk az internacionális kurzusra érkező 3 diákot. Egy félig kínai, félig japán lányt, egy fehéroroszt és egy oroszt. Érkezésük előtt előkészítettük nekik a kollégiumban az ágyneműt meg a hasonlókat, majd a kitűzött időpontoknál megjelentünk a parkolóban. Pär kocsival hozta őket, szegények jó fáradtak voltak, de a japán lánnyal azért még elmentünk egy 2 órás sétára. A ruszkik nem voltak ilyen fittek. Főleg az orosz lányon csodálkoztam, mert egy nagy darab, birkózónő típusú hölgyeményt vártam, erre egy aprócska, 13 évesnek tűnő lányka jött valahonnan Szibériából. Ennek ellenére folyton panaszkodik a hidegre és meg is van fázva. Mik vannak...

Ma pedig eljött a nagy nap, megkezdődött a tanítás! Hirtelen rengetegen lettünk, kicsit még félve közelítenek az emberek egymáshoz. Az iskolaigazgató tartott egy beszédet, meg bemutatta név szerint a tanárokat és minket is, de őszintén szólva nem nagyon tudom, miről volt szó 2 órán át. A fantáziámra hagyatkoztam és utólag kiderült, hogy jó a képzelőerőm... hiába, mégiscsak 16 évig jártam iskolába. Hogy ne legyen annyira formális az ünnepség, tanárokból álló kis zenekar játszott nekünk időnként bárzongorás/jazz-es stílusú számokat. A mentorunk volt a zongorista és nagyon jól játszott! A fotótanár basszerozott, az informatikus tanár pedig ritmusgitározott. Kedves gesztus volt, megmosolyogtam. :)
Utána, délután 3-kor egy kis eligazításon voltunk, mert csütörtökön lesz a "team building", hogy a diákok, tanárok megismerhessék egymást, meg persze mi is őket. A környékbéli erdőben lesznek a feladatok, a mi dolgunk volt kitalálni ezeket (ebben én ritka ötlettelen voltam, a tréningek nem az erősségem), majd segítenünk kell levezényelni az egészet. Van egy tolószékes tanuló is, ő sajnos teljesen le van bénulva, mozogni meg lélegezni sem tud magától, de itt természetes, hogy ő is jön a túrára és részt vesz majd a feladatokon (valahogy).

Ma este pedig volt egy kisebb eligazítás, vagy inkább "esti fika" (a fika szó svéd jelentését egy másik bejegyzésemben már kifejtettem) a kollégium társalgójában. Itt a kollégium 8 különálló épületrészből áll 8 szobával (= 8 ember), tehát most láttam először a tegnap érkezett svéd diákokat. Két tanár jött át hozzánk és hoztak kávét/teát meg sütit. Megengedtem nekik, hogy ne angolul szenvedjék végig az egészet, inkább ültem csöndben és néha kértem egy rövid összefoglalót. Bemutatkoztunk, informálódtunk... remélem idővel jó kapcsolat alakul ki köztünk.

Ezen a héten tehát beindul az élet, talán sikerül is csatlakozni a nyelvi kurzusokhoz és szeretnék valamelyik kerámia csapatba is beállni. Holnap megyünk Ramune-vel megkeresni a tanárokat, akiknél jelentkezni szeretnénk.

Első képek...

Íme pár kép a környékről, a link alább:

Mullsjö, Svédo. 2010

...mivel előfordulhat, hogy a galéria nem működik (még nem nagyon ismerem a fájlmegosztást a Dropbox-al), ezért itt egy alternatíva:

Flickr

(a galériákat időnként frissítem)

A megérkezés

Nos eljött a nagy nap, megérkeztem Mullsjö-be. Azt kell, hogy mondjam, hogy a 9 órás út ellenére minden zökkenőmentesen ment. A kezdet, azaz a magyar rész volt kissé gyöszös, mint mindig. Így utólag nem volt túl szerencsés ezt a napot választani, mert a Sziget és az Úszó Európabajnokság miatt már hajnali 5-kor kifolytak az emberek Ferihegyről. De végtére is maradt annyi időm, hogy kényelmesen elfogyasszak egy csillagászati árú meggyes süteményt a terminálban és magamhoz térjek az álmosságból (hajnali 3-kor keltem).

Mindegy is, a gép elrepült, én meg landoltam Arlanda-n, Stockholm repterén. Ez azt jelenti, hogy még 40 percet kellett utána buszoznom Stockholm-ig, de ezt az érzést már ismertem. Mivel késett a repgép és a buszt is keresgélnem kellett, meg meg kellett küzdeni a 26 kilós bőrönddel (is), ezért eléggé ki lett centizve a vonatra való átszállás Stockholm-ban. Itt találkoztam kinn élő családom két tagjával, akik segítettek nekem nem éhen halni, kaptam tőlük egy kimustrált svéd mobiltelefont is, meg hasonlók. Nagy segítség volt! Aztán jött a vonatozás, több mint 3 órán át. Én nem tudom, az emberek mit beszélnek a "hideg" északiakról, de ott mindenki kedves és megértő volt velem, főleg miután megtudták, hogy külföldi vagyok. A kalauz hölgy segített helyet találni a gigantikus bőröndnek, de előtte egy 2 méter magas, ámde idős asszony próbált segíteni (aki rögtön át tudott váltani svédből angolra, amikor kértem). Skövde-ben szálltam át, ezt be is mondták időben, de nem árt, ha az ember rákoncentrál a szövegre a furcsa kiejtés miatt (értsd. a Skövde szó valami fullasztó torokhanggal kezdődik, nem sz-el). A pályaudvaron hamar megtaláltam a digitális kijelzőt, hogy mikor-hogy-merre, ezek után nem volt nagy kunszt elkapni a másik vonatot a faluig. Ott pedig már várt rám a svéd mentorom és a kifutóban lévő lengyel önkéntes lány.

Nagy lelkesedéssel és kedvvel fogadtak, autóval mentünk a suli és a kollégium területére. Miután lepakoltam a kollégiumi szobában (1 személyes, szép nagy asztallal, kilátással az erdős-parkos tájra), Olga, a lengyel lány megmutogatott mindent. Elsőre nem mondom, hogy minden maradéktalanul megmaradt a fejemben, túl sok volt az új információ és azért kell még 1-2 hét, hogy bemelegedjen az angolom. Főleg válaszolni nehéz még, úgy kell összekaparnom a szavakat, aztán a mondat közepén jövök rá, hogy tulajdonképpen nem is olyan igeidőben akartam kezdeni, mint amiben... de remélem ez a káosz hamar elmúlik.
Holnap érkezik a litván lány, vele leszek Mullsjö-ben egy évig... izgalmas lesz! Amíg ő befut, én a mentoromtól kapok instrukciókat a szocializálódással kapcsolatban, rá következő nap pedig az iskolaigazgató mondja meg, hogy a munka hogy s mint lesz. Amíg bebarangoltuk az épületeket Olgával, összefutottunk pár igen kedves emberrel, aki épp ráért, szólt is pár szót. Hát... látszik, hogy errefelé ismeretlen fogalom a stressz.

Miért pont Svédország? Miért pont Mullsjö?

Az első bejegyzés általános ismeretei után jöjjenek a személyesebb gondolatok az országról és a választott projektről...

Talán kevés jövendőbeli önkéntes mondhatja el magáról, hogy valamiféle átfogó ismeretanyaggal rendelkezne az általa választott országról. A Svédországba tett 6 utam során lépésről lépésre ismertem meg az országot és az embereket (1994 és 2010 között), főleg a főváros környékén mozogtam. Az eleinte zord és egyhangú ország idővel egyre közelebb került a szívemhez, és egyre több svéddel volt alkalmam beszélgetni és barátkozni . Azt hiszem jelen pillanatban ez egy behozhatatlan előny a részemről. Akik egy teljesen új helyre készülnek, azoknak sem kell aggódniuk, az EVS az egyik legjobban "kipárnázott" EU-s ifjúsági program, valójában nincs is szükség olyasféle ismeretekre és tapasztalatra, mint amivel én rendelkezem a választott ország kapcsán. Másik hatalmas előny, hogy Svédországban él Zsolt nagybátyám és családja, rajtuk keresztül pedig több svédet is ismerek már évek óta. Az ő ötleteik, segítségük vagy bármi egyéb szintén nagy előnyt fog jelenteni. Pont ezért, számomra ez az út több annál, hogy eltöltsek 1 jó évet valahol a nagyvilágban. Ha sikerül megtanulnom jól a svédet, akkor hirtelen vagy egy tucat ismerőssel sikerül majd az anyanyelvükön kommunikálni, ami eddig lehetetlennek tűnt, pedig kisgyerekkorom óta volt módom hallgatni ezt a nyelvet. A kezdetek óta svéd-angol-magyar nyelven beszélgetett egymással a család, mindig figyelni kellett arra, hogy ki milyen nyelven beszéljen a másikkal. Van olyan magyar aki jobb svédben, van olyan svéd aki tud magyarul és van olyan magyar aki csak magyarul tud, vagy olyan aki jó angolban, tehát kicsit kaoutikus a kommunikáció, ha a családnál vagyok kinn. Az angolomon is lesz mit csiszolni, úgyhogy nyelvi szempontból egy soha vissza nem térő tanulási lehetőséget sikerült megcsípnem!
Svédország tehát azért került be a kalapba Izland, Norvégia és Finnország közé, mert a többivel ellentétben ezt már ismerem valamennyire és ez pont ugyanannyira jó, mint az, ha eljutnék egy új helyre.

Mullsjö pedig a kínált munka miatt fogott meg. Magát a falut és a környéket nem ismerem még, a kis település egy Jönköping nevű nagyobb város közelében fekszik, nem messze a Vättern tótól. Távol esik a fővárostól, közelebb van Göteborg-hoz és Malmö-höz, ahol szintén nem voltam még és végre ezekbe a városokba is eljuthatok.
A Mullsjö-i projekt egy Mullsjö Folkhögskola ("folk high school") nevű iskolához köthető. Ez egy speciális művészeti középiskola, ahol többféle kurzus fut, olyanok is, amik kifejezetten hallás-és látássérülteknek szólnak. De tanulhatnak itt olyanok, akik valamiért fiatalon abbahagyták az iskolát, de később szeretnének szerezni valami tudást és szakmát. Mindezek mellett vannak "sima" diákok is. Ez a magyar szemmel nagyon nyitott és liberális oktatás arrafelé jól működik, ismert és elismert országszerte. Jómagam Budapesten, a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában "végeztem ki" a középiskolai éveimet, ami szintén egy speciális iskola sok szakiránnyal, szombati tanítással, 5 éves tantervvel. Itt kerámikusként szereztem OKJ-s végzettséget, ami meg is tetszett a Mullsjö-i embernek, mivel az ő iskolájuk is képez kerámikusokat. Nálam tehát ez volt a motiváló, hogy megnézzem, hogyan működik egy ilyen érdekes művészeti közösség, mivel jó 8-10 éve már annak, hogy a művészetek mellett tettem le az életem.

Időközben kiderült, hogy azért hatalmas szakmai fejlődésre ne számítsak majd kinn, inkább a csapatmunka és egyébb könnyebb képességek megszerzése a cél, bár ez általánosságban elmondható az EVS projektekről. Felvettem a kapcsolatot egy ottani volt önkéntessel, aki hamarosan befejezi a munkáját. A lengyel lány is megerősítette azt, hogy sokszor lesznek laposabb időszakok mivel az 1 év egy eléggé elnyújtott "rétestészta" egy pár hónapos Erasmus-hoz képest, nehéz mind a 365 napot izgalommal megtölteni. Itt rajtam múlik, hogy hogy találom fel magam, de mindig lehet találni valami elfoglaltságot. Mindennapi feladataim közé tartozik a helyi fair trade shop megnyitása minden nap és a magyarul rettentően mókás "fika", azaz valami 10 órai-féle levezénylése az iskolában, ami nélkül állítólag hülyét kapnak az emberek (a lengyel lány szerint). :D Emelett pedig sok más munkát elvállalhatok, rajtam áll, hogy melyikre specializálódok. Együttműködhetek más önkéntesekkel, cserediákokkal és vendégtanárokkal. Szervezhetek filmklubot vagy segédkezhetek sport és más események megszervezésén. Éppen ami aktuális, vagy amire vevők az emberek. Emellett pedig hetente 1-2 alkalommal tanulhatok ingyen svédül, még pontosan nem tudom hogy hogyan, valószínűleg a környékbéli emigránsoknak tartott kurzusokon. Erről fog szólni tehát ez az 1 év, ami később bármilyen álláskereséshez jó pont lesz akár kinn, akár Magyarországon, főleg ha a végén kiváltom a YouthPass-t is...

Az első lépések

Hej! [ahogy a svéd mondja]

Sokáig tartó dilemma után úgy döntöttem, indítok egy blogot az 1 éves EVS önkéntes projektemmel kapcsolatban, aminek keretében Svédországban egy Mullsjö nevű kis faluban fogok tevékenykedni. A blog alapvetően személyes hangvételű lesz, nem kívánok elmélyülni a kinti politikában, adózási rendszerben, benzinárakban vagy hasonlókban, de mindenképpen megemlítem azokat a dolgokat, amik Magyarországhoz képest teljesen máshogy (vagy épp ugyanúgy) működnek és érdemes tudomást szerezni róluk. Először azonban szeretnék azokhoz szólni, akik azért tévedtek ide, mert érdeklődnek az EVS iránt, de esetleg nem mernek még belevágni, nem tudják pontosan mi is ez és szeretnének személyes élményekről olvasni.

Ki a szösz is az az EVS önkéntes?
Az EVS, azaz az European Voluntary Service egy EU-s program, aminek keretében fiatalok (18 és 30 év között) egy másik országba mehetnek dolgozni hosszabb időre (6-12 hónap), mint fizetés nélküli önkéntesek. Rögtön az első kérdés az lehet, hogy miben más egy önkéntes, mint egy rendes alkalmazott. Hiszen sokan szeretnénk jó zsíros állásokat megcsípni külföldön és jól megtömni a kasszát, ugyebár. Az önkéntességnek nem ez a lényege, mivel mi nem helyettesítjük az adott munkahelyeken az alkalmazottakat, nem kapunk vagyonokat havonta és a munkaszerződésünk pár hónapra, maximum egy évre szól. Ehhez nem kell semmilyen végzettség, még nyelvvizsga sem, elég a középszintű nyelvtudás (Skandináviába bőven elég az angol is). Nem klasszikus értelemben vett tanulásról van szó, nem leszünk tehát diákok sem. Szakmai gyakorlatnak is csak annyiban tekinthető, hogy a legtöbben olyan helyen tevékenykednek majd, ami az érdeklődésüknek megfelelő, de nem nevezném tanulmányútnak vagy szakmai gyakorlatnak sem. Akkor mire is jó az EVS? Nos, nagy előnye, hogy több szervezet áll az önkéntes háta mögött, akik leveszik az ember válláról a legsúlyosabb anyagi terheket - mindvégig. Azaz a ki-és visszautazást költségét, szállást, étkeztetést, helyi tömegközlekedést (ez helyfüggő), adókat és a biztosítást mind kifizetik. Az EU határozza meg az összegeket, amiből gazdálkodni lehet majd, nekem eddig ez az egész nem került egy forintomba sem, így csak arra kell figyelnem, amivel foglalkozni szeretnék. Még havi zsebpénz is jár, ami elég kis összeg, én körülbelül 27-30 ezer Forintnak megfelelő összegeket kapok majd havonta Svédországban, ami még akkor is kevéske, ha csak utazgatnom és szórakozni kell, mert nagyjából ez a pénz erre való (és Svédország nem olcsó hely...). Hatalmas körutakat és beruházásokat nem fog tudni kivitelezni az EVS önkéntes, és félrerakni sem érdemes, mert ugye sokan szeretnénk egy kis anyagi plussztöbblettel végezni, de ez sem az EVS lényege. A nem anyagi jellegű hasznon van a hangsúly: ingyen tanulhatod az adott ország nyelvét, élhetsz és dolgozhatsz egy idegen kultúrában és rengeteg időd van, hogy megismerd, hogy megtanulj együtt dolgozni másokkal és sok olyan dolgot kipróbálhass, amit itthon nem mernél, vagy nem lenne rá lehetőséged, mivel a megélhetés gyöszösségével is kellene foglalkoznod. Jómagam sosem dolgoztam még, a Mullsjö-i munkahelyem lesz a legelső és azt hiszem ez jobb választás, mint Mekiben gürcölni, vagy termékekkel házalni. Sokan vágnak bele érettségi után, én viszont idén nyáron szereztem meg a diplomám. De van, aki már munkatapasztalattal megy ki közel 30 évesen. Bizonyára előny, ha voltál Erasmusos vagy bármilyen cserediák, de nálam egyik sem volt meg, mégis megynertem a pályázatot. A következő pontban ezt fejtem majd ki, hogy hogyan lehet egy kósza ötletből egy komoly munkaszerződést összehozni pár hónap alatt...

Hogyan lehetek EVS önkéntes?
Ennek sok módja van. Én csak azt az utat fejteném ki, amit én jártam végig. Könnyebb és egyszerűbb módjai is vannak, de azokkal csak nemrég ismerkedtem meg és nem tudok róluk nyilatkozni. Egy fontos információ azonban, hogy EVS önkéntes mindenki csak egyszer lehet az életben! Érdemes tehát jól megválasztani azt az 1 projektet...

2009 októberében ismerkedtem meg az EVS-el egy barátnőmön keresztül, aki szintén gondolkodott azon, hogy kipróbálja a dolgot. Mutatott egy weboldalt, ahol keresgélhetek a különféle országok és projektek közt. Itt rögtön találkozik is az ember a "host" és a "sending organistaion" szavakkal. A keresgélést én a host-al kezdtem, ők azok, akikhez mehetek, ők adják a munkát az adott országban. A sending organisation pedig az a magyar szervezet, aki a kiutazással foglalkozik, segíti a pályázást, kommunikál a kintiekkel és hasonlók. Tehát 2 nagy szervezet van mindig a dologban, akik összehangolják a leendő önkéntest azzal a munkahellyel, ahova menni szeretne. Egyik sem elhanyagolandó és igazándiból mindegy, melyiket választod ki előbb. Ha van már magyar szervezeted, az annyiban könnyebb, hogy ők is tudnak segíteni neked helyeket keresni. Tapasztalat híjján én ezt nem tartottam fontosnak az elején és csak a célország érdekelt.
2009 őszén még úgy álltak a dolgok, hogy Izlandra megyek. Számomra Izland az az ország, ahova mindenképpen el szeretnék jutni az életben, és azonnal beleszerettem a gondolatba, hogy rögtön 1 évet töltsek el ott. Svédországban pedig már féltucatszor voltam, mivel rokonaim élnek ott és kisgyerekkorom óta látogatom az országot. Eleinte tehát szerettem volna valami új helyre menni. Ki is választottam Izlandon egy Reykjavík-i galérirát, mert az érdeklődésem és a végzettségem a művészet körébe sorolható. Sajnos hamar kaptam az e-mailt a helytől, hogy épp nem keresnek önkéntest. Megesik az ilyen, hogy egy projekt fennmarad az adatbázisban, de épp megtelnek vagy nem keresnek embereket, esetleg időközben megszűnnek. Ezzel kalkulálni kell. Akkor még mindig nagyon ragaszkodtam Izlandhoz, és írtam levelet egy Mosfellsbær-ben lévő munkahelynek. Itt fogyatékos embereknek kellett volna segíteni egy faműves műhelyben, illetve a saját kis színházukban. Nem voltak szociális tapasztalataim ilyen téren, de nagyon megtetszett az egész, teljesen beleestem a helybe és erősen odaképzeltem már magam. Egész sokáig el is jutottam, mert bekerültem a pályázók közé. A kontakt ember ilyenkor mindig ír, hogy mi a helyzet és kéri a CV-t, motivációs levelet és egy bizonyos application form-ot, amin alapadatok vannak. Természetesen mindent angol nyelven kell megírni. Elküldtem ezeket is, majd írták, hogy január közepén lesz meg az eredmény. És sajnos meg is kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ugyanis a legtöbb helyre csak 1-2 embert keresnek, ritkább esetben keresnek csapatokat csak. És mivel a legtöbb EVS projekt erősen szociális jellegű, bizonyos nehezebb és több türelmet igénylő munkákhoz kell valamiféle tapasztalat. Először fel akartam adni, azt hittem ez egy olyan dolog, mai nekem sosem fog öszejönni. Írtam még egy svéd (Linköping) kreatívabb kávéháznak, egy norvég sícentrumnak (mert a síelés az egyik szenvedélyem) plusz egy finn népművészeti középiskolának. A norvégoktól is jött a levél, hogy megtelt a team, a svédektől és a finnektől meg nem jött válasz. Már a feladás határán írtam ennek a svéd helynek, amikor ők is visszaírtak, hogy éppen nem keresnek önkéntest. Teljesen elegem lett, több helyre nem is pályáztam utána. Aztán 1-2 hét múlva visszaírtak, hogy mégis van rá esély, hogy kijussak Mullsjö-be. El sem akartam hinni! Azonnal újraírtam a motivációs levelet meg a többit (amiket előtte kitöröltem, mondván hogy úgysem kellenek már). Pär, a faluban lévő kontakt ember és egyben a helyi mentorom szimpatikusnak talált és megejtettünk márciusban egy telefonos interjút is. Előtte majd' elvitt a gyomoridegesség, hogy angolul kell telefonálnom egy vadidegennel, de nem kellett tartanom. Kedves, szimpatikus ember volt, aki nem rótta fel, hogy pár szót sehogy nem bírtam kinyögni akkor.
Ezután beindultak a dolgok. Az izlandi pályázgatások ideje alatt felvettem a kapcsolatot a magyar küldő szervezetemmel, akiket egy internetes adatbázisból választottam, mindenféle előzetes ismerettség nélkül. Ők és a svéd fogadó szervezet elkezdték összeállítani a pályázatom, amit az EU-nak kellett benyújtaniuk április 1-ig. Sok esetben itt nincs sok dolga az önkéntesnek, de nekem az utolsó nap még munkanélküliségi statisztikákat kellett keresnem a svédeknek, nem kis meglepetésemre (mert nem voltam eléggé hátrányos helyzetű). Ezután egy hosszabb szünet következett, az EU-nak fel kellett dolgozni a sok pályázatot. Május végén kaptam a hírt, hogy elfogadtak és megegyeztek a pénzösszegekben. Ezután következett az angol nyelvű munkaszerződés aláírása. Ehhez 4 fél szükséges: én, a magyar szervezet, a svéd szervezet és a svéd munkahely, ahol lakni/dolgozni fogok. A svédek sokkal liberálisabbak mint a magyarok, míg nálunk mindenből kérik az eredeti dokumentumot, a svédeknek csak a digitális kellett a felektől, így jelen pillanatban egyik félnél sincs meg egy fizikai valójában létező munkaszerződés. Ettől persze egy magyar a haját tépi és bizalmatlankodik, ők úgy látszik nem.
Amikor ez is elkészült, akkor következett a biztosításkötés, repülő és egyéb jegyek megvásárlása és hasonlók. Ez a hazai és a kinti szervezet dolga, feladataikat a munkaszerződés jól összefoglalja majd. Ekkora már kiderül, hogy ki lesz a mentorom, aki az adott országban az első számú segítője és ellenőrzője lesz egy önkéntesnek. Hozzá kell fordulni minden nyűggel-bajjal és csak ezután a szervezetekhez vagy a National Agency-hez vagy a nagykövetséghez. De ez már egy másik témakör...

A kiutazás előtt minden önkéntesnek kötelező megjelenni egy tréningen. Az enyém Pilisszentlászlón volt júliusban, nagyjából 20 önkéntes gyűlt össze, akik különféle országokba mennek majd. Nagyon jó volt a hangulat, akik csak nyűgnek gondolják az ilyesmit, szerintem csalódni fognak. Én még szívesen eltöltöttem volna ott pár napot, mert a nagy kor és egyéb különbségek ellenére nagy összetartó erő volt a közös cél: az EVS önkéntesség. A pár napos táborban sokmindent elmondanak, bemutatnak játékokon és gyakorlatokon át és ez sem kerül semmibe az önkéntes részéről (a magyar szervezet fizeti). Ezt követően lesz még a célországban egy on-arrival training és a projekt után egy kiértékelő training megint Magyarországon.

Most pedig itt vagyok, 10 nappal a kiutazás előtt, minden elintézve, papírok a kezemben, már csak azon kell agyalnom, hogyan sűrítsem bele 23 kilóba az egy évre való ruhát 1 db bőröndbe...

Hasznos linkek (megtalálhatók jobbra a menüben is):
http://www.mobilitas.hu/flp/evs
http://www.afs.hu/hun_hu/focus_on/other_programs
http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_en.cfm

Az én kinti munkahelyem, küldő illetve fogadó szervezetem linkjét is megtalálod a menüsoron a linkek közt, több más hasznos weboldallal. Máshol önkénteskedő barátaim blogjai pedig a barátok blogjai közt találhatóak meg (nem csak EVS-es). Jó böngészést!