Let's have a fika!

A címnek választott mondatocska naponta legalább egyszer elhangzik errefelé, még mindig nem tudom jobban körülírni, minthogy ez amolyan svéd "szociális tízórai", ami teljesen más jellegű, mint a magyar főétekzések közti lebzselés a büfé és/vagy az autómata körül. Mi, külföldi önkéntesek nagyon bírjuk, a training alatt minden félperces gondolati szünetet elkereszteltünk "fika"-nak és jókat nevetgéltünk ezen. Fontos tudni, hogy még mindig napi teendőink egyike a fika lebonyolítása, amibe a kezdeti nehézségek után hamar belejöttünk, a mellettünk segéderőként tevékenykedő diákok mindig nagyon hálásak (néha nagyon béna embereket kapunk magunk mellé, akik mindent elcs*sznek, ha nem figyelünk rájuk kellőképpen). Tegnap egy svéd srác hálálkodott meg bókolt nekem, akivel régebben eldumálgattam egyszer egy iskolai szakesten.

Nos ez a fika-dolog annyira megihletett minket a suliban, hogy Ramune-vel tegnap egy kis meglepetéssel kedveskedtünk a helyieknek ez idő alatt: papírokat és ceruzákat raktunk kezdés előtt minden asztalra az étkezőhelyiségben. A mellékelt rövid leírásban pedig tömören kifejtettük, hogy az érdekelne minket rajzok és szöveges üzenetek formájában, hogy kinek mit jelent a fika, vagy épp ami az eszébe jut... Közben Ramune fotózott, neki egy elég komoly gépe van, én meg a fair trade shop-ban kasszáztam. Jelentem, mostantól nem lehet 50 öre-vel fizetni Svédországban (100 öre = 1 korona)! A bankéleti különszám után pedig jöjjenek a képek (amikből ma egy kollázst csináltunk Ramune-vel a begyűjtött rajzokkal/szövegekkel megtoldva).











(Ramune fotói)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kíváncsi vagyok mi lett a felmérés eredménye. remélem ezt is közzé teszed majd. anya

Ed írta...

A legtöbbször leírt szavak a "közösség", "barátság", "meghitt hangulat" voltak. De volt aki egy errefelé nagyon népszerű süteményt, a kanelbullar-t hiányolta (ezt sokan le is rajzolták), vagy valami mást. De volt, aki dícsérte az árakat (csak a kajáért kell fizetni, az italok ingyenesek). Úgy összességében azt hiszem mindenki elégedett. :)

Névtelen írta...

Na vegre olvashatlak:-))) En is akarok fikazni:-ppp Tok jo otlet volt ez a papiros dolog:-)))

Hedzsi