Július 7. és 10. között a címben említett Gullbrannafestivalen-re látogattam el Ramune-vel, leginkább abból a célból, hogy az iskolát hírdessük. Erre a vezetőség kért meg, nem volt kötelezően erőltetve, de mi természetesen elfogadtuk, főleg hogy mostanában nagy itt a pangás és minden kisebb-nagyobb kiugrásnak örülünk. Mielőtt még részletezném a fesztiválon történteket, megemlíteném előbb a fesztivált magát. Nos, ez egy keresztény fesztivál volt Halmstadtól nem messze, azaz a nyugati parton, az Északi-tengernél. Akik ismernek, tudják, hogy sem politikában, sem vallások tekintetében nem foglaltam álláspontot, nem tartom magam hívő embernek, de ennek nem valamiféle deviáns keménykedés az oka, egyszerűen szeretek semleges maradni az élet bizonyos kérdéseiben és inkább objektíven szemlélni ezeket a témákat. Épp emiatt nem okozott nálam összeférhetetlenséget az, hogy egy ilyen rendezvényre mentem el, ráadásul a suli pénzén, mint "utált" hírdetőember, aki egész nap egy sátor alatt ült és arra várt, hogy az orra előtt elballagó tízezer emberből kettőt érdekeljen legalább három percig az, amit kiárusít. Mostmár át tudom érezni, hogy ez milyen (unalmas) és ezentúl biztos az ilyen emberekre is más szemmel fogok nézni. Csakúgy mint a pénztárosokra és a büfésekre...
Na de vissza a fesztiválhoz! Az egész elég nehezen indult be, kezdeném akkor itt. Ugyanis nem csak mi önkéntesek voltunk kiküldve a terepre, hanem Oskar, egy volt fotós tanoncunk, aki máris kap megbízásokat, így a fesztivál is felkérte hivatalos fotósnak. Róla tudni kell, hogy a világ végén lakik, vagy még azon is túl, így úgy volt, hogy a fesztivál előtt 1 nappal indul el vonattal és másnapra ér le Mullsjö-be, majd együtt mentünk volna tovább Halmstad-ba kocsival. A srác viszont az állomáson bezárta a fényképezőgépét egy ilyen kis időzáras szekrénybe és mikor vette volna ki, látta, hogy a szerkezet megadta magát. Mivel mindez az éjszaka közepén történt, így lekéste a vonatot és másnap, amikor nagy nehezen kiszabadította a gépét némi segítséggel, nem tudott új jegyet venni, mivel a hét végéig minden jegy elkelt már. Így Oskar nem tudott eljönni a fesztiválra, mi pedig Ramune-vel jócskán megkésve, de végülis még a tervezett napon leautóztunk (szerencsére ő tud vezetni, haha). Ez is sajátos módon volt kivitelezve, mivel önkéntestársam a Malmö-Koppenhágai túra alkalmával rájött, hogy remekül tudok térképet olvasni, így gondolta, továbbfejleszti ezt a dolgot és egy fia térkép nélkül indultunk az útnak. Mindössze egy papírcetlire volt hol svédül, hol litvánul ráírva, hogy milyen kereszteződéseknél melyik irányba kell fordulni, és ez sem volt kimondottan túlecsetelve. Ő ezt a papírt "GPS"-nek hívta és az én feladatom volt eligazodni rajta, mivel neki nem erőssége a tájékozódás. Azért csak leértünk épségben (inkább visszafelé szerencsétlenkedtünk egy sort, amikor a városnézéshez kerestünk parkolóhelyet).
Leérve a helyszínre aztán becsekkoltunk. Kaptunk a sátrunknak helyet, illetve egy olyan kis fehér bazári sátrat, ami alatt üldögéltünk naphosszat. Mindkettőt kissé gyöszösen, de összeeszkábáltuk még mielőtt nagyon beesteledett volna (ami szerencsére itt ilyenkor csak éjfél környékén történik meg). Kaptunk egy kártyát, amivel a zuhanyzóban aktiválhattuk a melegvizet, ami aztán 4 percig folyt. Hatalmas ötlet szerintem, és 4 perc pont elég volt, kapkodni sem kellett és soha nem voltunk híján a melegvíznek! Adtak még nekünk két karkötőt is, az egyikkel minden koncertre bemehettünk, a másikkal meg ingyen ebédhez és persze az kihagyhatatlan fika-hoz juthattunk hozzá a fesztivál területén. Szinte már zavaró volt, hogy ezt is mind ingyen kaptuk (még a benzint is az iskola állta)...
Első este el is néztünk 1-2 koncertre, aztán lefeküdtünk. Másnap kicsit korán kezdtük a műszakot, reggel 10-kor. Mint kiderült, a többi hírdetős ember ilyenkor még mélyen aludt. Mi szépen kipakoltuk az iskola szórólapjait és a nap nagy részében egymást váltva üldögéltünk. Természetesen mindezt úgy, hogy egész nap ömlött az eső és majd megfagytunk (hiába, Svédország javíthatatlan...). De nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől pánikba estek a svédek! Épp ellenkezőleg, mezítláb, komótosan sétálgattak le-föl (esernyő nélkül) és úgy csináltak, mintha negyven fok lett volna. Én erre már csak a fejemet tudtam csóválni, na de nem ragadok le megint a "kedvenc" témámnál. :P
Mivel a nap nagy részében egy ponton ülve néztem az előttem elvonuló embertömegeket, így közben sokféle gondolat keringett a fejemben a svédekről, azazhogy a vallásos (szigorúan nem-katolikus, hanem evangélikus) svédekről. Bevallom, én még mindig nem sokat tudok az evangélikusokról, de azt itt most mindenképpen sikerült leszűrnöm, hogy sokkal nyitottabb, modernebb felfogású egyház, mint mondjuk a katolikus. Ez a híveken látszott a legjobban, akik javarészt kamaszok és huszonévesek voltak. Azt hinné az ember, hogy a sokak által erősen szekularizáltnak tartott svédek - és főleg a mi tv/internet generációnk - nem bír már mélyen vallásos lenni. Pedig de. Elnézvén az embereket, fel sem tűnt volna, hogy egy keresztény fesztiválon vagyok. Az idősebbek épp olyan trendkövető mód öltözködtek, mint a fiatalok. Szemmel láthatóan ők nem vallják azt a nézetet, hogy az extrémebb, vagy inkább csak kevésbbé visszafogott küllem valamiféle bűnös magamutogatás ördögi eszköze volna. Persze mindez csak a felszín, ez alapján ugyebár soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Én mégis tovább csócsálnám ezt a témát. Egy másik következtetést is levontam még, miszerint azt, hogy a svédek tényleg szőkék! Ez is marhaság persze így, hiszen nem mindegyik svéd az, de ennyi szőke embert én még soha sehol nem láttam és ez igen is furcsa volt, még 1 év svédországi kinntlét után is. Főleg ezek a nagyon tejfölszőke arcok voltak nagy számban, akikről azt hinné az ember, hogy már kihaló/felhíguló félben vannak, de itt kérem szépen ilyenről szó sem volt! Hogy még nehezebben lehessen őket megkülönböztetni egymástól (mármint a szőke svédeket), ráadásképpen nagyon egyforma hajviselettel is bírtak és komolyan mondom, néhány emberről nem tudtam eldönteni, hogy tízszer láttam-e már, vagy egyszer sem.
Sajnos hiába írnám most azt, hogy ennyit a külsőségekről és lássuk, milyenek ezek az emberek belülről, de sajnos nem igazán sikerült beszélgetésbe elegyednünk ezzek a híres-neves vallásos svédekkel. Különösebben nem sok ember érdeklődött az iskola iránt (főleg nem a célközönség ifjúság), ami valahol érthető is, hiszen nyári szünet volt, ki az az őrült, aki ilyenkor iskoláról és továbbtanulásról akar beszélni?!?! Ráadásul a felvételi időszaknak is rég vége volt már, így tulajdonképpen se füle se farka nem volt annak, amit csináltunk, de mi azért megtettünk minden tőlünk telhetőt. Néha még egy néninek is besegítettünk az árusításban, aki betársult hozzánk a sátor alá (neki nem volt) és mivel gyakorta tűnt el fél napokra, mi árultuk az ő cuccait is, amik újrahasznosított strandpapucs talpakból készült nyakláncok voltak Mozambikból. Ramune megállapította, hogy kitűnő árus lennék, lelkesen válaszolgattam az embereknek egy-két szavas svéd tőmondatokban, így akár azt is remekül lepleztem, hogy többet nem igen tudnék kicsikarni magamból. De sikerült eladnom jópár nyakláncot, megsegítve ezzel az afrikai AIDS-eseket. Freddie Mercury biztos büszke lenne rám (aki idén lesz húsz éve, hogy meghalt AIDS-ben).
...aztán hogy miért nem sikerült elbeszélgetni senkivel sem, annak a másik oka az volt, hogy a legtöbben társasággal mentek ki a fesztiválra, magában unatkozó egyéneket tehát nehéz volt találni. A svédek amúgysem azok, akik könnyedén beszélgetésbe elegyednek egy idegennel és sajnos ilyen téren én is nagy hasonlóságot mutatok a svédekkel. Ellenben pár régi diákkal a suliból sikeresen összefutottunk!
Viszont ha már nem is sikerült beszélgetnünk az emberekkel, legalább pár koncertre elmentünk azért. Nagy részük nem az én világom, bár itt hozzá is tenném, hogy aki azt gondolta, hogy egy keresztény fesztiválon akusztikus gitárzenénél vadabb dolgok nem igen bukkanhatnak fel, az megintcsak téved! Volt itt kérem szépen olyan ordibálós "vadember" zene is, hogy csak lestem. Bár őszintén megvallva aki még mindig valamiféle démoni megtestesülésnek tartja a keményrockot, annak igencsak jót tenne egy "szoftverfrissítés". A svédek, akik nem egy világhírű metal és rockbandát állítottak már talpra, vannak annyira huszonegyedik századiak, hogy úgy őrjöngjenek végig egy vadabb koncertet, hogy mindezt mégis vallásos szellemben tegyék (mivel a fellépő együttesek zenei hangzástól és stílustól függetlenül mind keresztény szelleműek voltak). Számora fura élmény volt a Blindside nevű együttes koncertje első este, ugyanis sok évvel ezelőtt egy svéd lányon keresztül kaptam tőlük egy számot, de soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ott leszek egy koncertjükön. És most mégis...
Voltak természetesen nyugisabb zenék is, gyakran csak az ajtóban állva néztem be (igen, ezek mind fedett helyiségekben voltak, mivel a jó idő errefelé sohasem garantált). Volt persze olyan zene is, amire a hívek magasba emelt kézzel lassú áhítatban integettek, de mindez nem volt furcsa, tudtam, hogy ez egy ilyen fesztivál és ilyen téren az evangélikusok is nagyon el tudnak mélyülni a hitükben. Minden nap voltak nagy közös összejövetelek meg imádkozások és előadások, de azokra már nem mentünk el, lévén hogy néha azért a "boltot" is vezetni kellett, ha már ott fityegett a nyakunkban a többiektől megkülönböztető utställare ("kiállító") kártya.
De még mielőtt továbbmennék, megemlítenék még 2 koncertet, amire pontosan érkeztünk és végig is álltuk. Mindkettő vén rockerek gyűjteménye volt, de az egyik azt hiszem mindkettőnk tetszését elnyerte. Ez pedig az amerikai Classic Petra volt, amolyan vallásos töltetű Deep Purple, nevezzük így nagyon sarkítva. Rögtön az első szám masszív, fülbemászó gitárriffekre épült, amik számomra a DP vagy más hard rock bandák hangzását juttatták az eszembe. Az énekes, aki öreg bútordarabnak tűnt, torokgyulladás ellenére elég bátran nyúlt olyan hangokhoz, amit sok nagyöreg már nem szívesen vállal be. Ramune-t főleg az énekes teljesítménye nyűgözte le, én a gitártémákat is kedvvel hallgattam, összeségében nagyon kellemes koncert volt ez. Ide kattintva lehet hallani tőlük egy összevágást, ezeknek a számoknak a nagy része a koncerten is elhangzott. Talán lagymatagnak tűnhet a zene, de élőben sokkal-sokkal keményebben szólaltak meg ezek a számok, az énekes pedig minden hangért verejtékezve küzdött meg, a fentebb említett betegség miatt.
Még voltak itt olyan koncertek, amik nekem/nekünk semmit nem mondtak, régi nagy svéd kedvencek lehettek. Például egy Freda' nevű együttes, szintén elég öregecskék, a közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta őket. Na de nem futamodtunk meg ilyen helyzetekben sem, szépen a sűrűjében állva végighallgattuk az ő előadásukat is, mégha egy számot sem ismertünk.
Ez volt tehát a zene-szekció, a végén pedig megemlíteném magát Halmstadot és környékét. Kétszer is kimentünk a tengerparthoz, egyszer éjjel, egyszer pedig nappal. Nos az első káprázatos nyugalommal töltött el, ahogy a félhomályban és ködben (vagy párában?) úszó, kihalt parton sétáltam. Valamiért a búslakodás is utat tört magának és elfogott az az érzés, hogy bő egy hónap és vége a projektemnek. Valahogy ez a tengerhez való kivonulás a világ végére való elérésnek felelt meg, mintha beteljesült volna a svédországi küldetésem és ez egyszerre töltött el boldog és szomorú érzésekkel. Azért kimentünk még egyszer nappal is, amikor hatalmas tömegek strandoltak már a kb. 15-18 fokos tengerben. Én is bemerészkedtem térdig, mert amúgy aznap gyönyörű idő volt, egészen el lehetett vonatkoztatni attól, hogy a hosszú homokos tengerpart Svédföldön van, és nem valahol délebbre...
Halmstad maga pedig egy nagyon kellemes kisváros, ott is remek időben sétáltunk körbe. Nem volt ott semmi kiugróan érdekes, nem is fotóztam most egyszer sem (kicsit már beleuntam a kattintgatásba, néha jó csak úgy sétálni és a fejemben elraktározni az emlékeket és nem a beállításokon görcsölni), de mégis nagyon kellemes kora délutánt töltöttünk el a belvárosban sétálgatva, a parkokban napozó emberek közt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallás. Összes bejegyzés megjelenítése
Internacionális est Mullsjö-ben
Bejegyezte:
Ed
Kicsit talán megkésve számolok be erről a programról, ami október 23.-án, azaz előző hét szombaton este volt megtartva, de a gondolatok nem mindig szöknek a fejembe azonnal, vagy egyszerűen csak kedv híján halogatom az írást.
Az iskola matektanára (és egyben egyik fő foglalkoztatónk), Ulf még jó pár hete hívott meg minket, külföldieket a Mullsjö-i templomba, hogy az említett napon tartsunk egy kis ismertetőt arról, hogy a mi kultúránkban hogy ünnepeljük a főbb keresztény ünnepeket és főleg a közeledő Mindenszeneteket. Nem sokat készültem rá, bár az interneten rákerestem, hogy mi a különbség a Mindenszentek és a Halottak napja közt, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy teljesen képben vagyok e téren. Másfelől fogalmam sem volt, hogy mi az ami magyar, vagy legalábbis Svédországban szokatlan. Amit mindenképpen tudni érdemes, hogy a svédek túlnyomórészt evangélikusok. Nekem, egy alapvetően katolikus országból jött embernek kicsit érthetetlen, hogy itt aztán hiába teszem fel a 10 forintos kérdést, hogy ki a jelenlegi pápa... szinte senki sem tudja. Rigában pedig egy katolikus templom olyan izgalmasnak és újszerűnek tűnt a svédeknek, mintha egy mecsetbe léptünk volna. Bevallom, ezen kicsit kuncogtam, nem tudtam, hogy az evangélikusok (vagy a svédek...) képesek ennyire elfalazni magukat a többi keresztény egyház és kultúrkör elől. Így már az is érdekesnek és újszerűnek hatott, amit a legáltalánosabb ünnepeinkről és szokásainkról elmeséltem. Mivel még mindig nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy akár két mondatot is elmondjak svédül, így a mikrofon mögé állva angolul meséltem, közben Ulf fordított svédre a másik mikrofonnál és amikor épp a többi diák beszélt, addig egy svéd srác fordított nekem angolra. Olyan idegennek és külföldinek éreztem magam, mint Margaret Thatcher a Vásárcsarnokban...
Ami mindenkiből nagy meglepetést váltott ki, az a december 6.-ai Mikulás ünneplés szokása. Nem néztem utána, hogy ez mennyire magyar, de eddig mindenkinek újszerű volt, hogy a Télapó, vagy a Mikulás - ahogy tetszik - jóval Karácsony előtt jön a gyerekekhez, Karácsonkyor pedig a gyermek Jézust (= Jézuskát) ünneplejük, nem a felnőtt Krisztust, vagy a Télapót, vagy bárki mást. Ennek ismertetésében kisegített Etelka néni, egy Mullsjö-ben élő magyar disszidens ('62 óta él itt), aki az iskolánkban is fel szokott tűnni egy speciális, időseknek szóló kurzuson. Nagy barátok lettünk, nagyon örültem a segítségének és a műsor után hosszasan beszélgettem vele. Az előadás alatt többször segített ki svéd nyelvű magyarázatokkal, amikor például a húsvéti locsolkodás szokását próbáltam valahogy elmagyarázni. Ez volt a másik, amin jót derültek az emberek. Közben én is tanultam, az orosz lány jóvoltából megtudtam, hogy az ortodox Halottak napján a hozzátartozók ételt is visznek a sírokhoz, illetve hogy az Újév előbb van mint a Karácsony és az előbbi sokkal jelentősebb is.
Az est folyamán kaptunk vacsorát és egyéb műsorokat, a végén pedig Etelka nénivel barátian összeölelkeztünk és megígérte, hogy hamarosan elhív minket külföldieket és Ulf-ot vendégségbe. A paptól pedig kaptunk egy szép fadobozban karamellás cukrot és sok köszönetet. Nagyon kedves volt mindenki, nekem olyan fura, hogy ilyen kis semmiségekért ennyit tudnak hálálkodni a svédek, inkább nekünk volt megtiszteltetés, hogy elhívtak minket és szórakoztathattuk a nagyrészt nyugdíjasokból álló publikumot. Egyet bántam csak, hogy az október 23.-áról és a forradalomról nem volt alkalmam beszélni...

Címkék:
Mullsjö,
Svédország,
szokások,
vallás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)