Hej! [ahogy a svéd mondja]
Sokáig tartó dilemma után úgy döntöttem, indítok egy blogot az 1 éves EVS önkéntes projektemmel kapcsolatban, aminek keretében Svédországban egy Mullsjö nevű kis faluban fogok tevékenykedni. A blog alapvetően személyes hangvételű lesz, nem kívánok elmélyülni a kinti politikában, adózási rendszerben, benzinárakban vagy hasonlókban, de mindenképpen megemlítem azokat a dolgokat, amik Magyarországhoz képest teljesen máshogy (vagy épp ugyanúgy) működnek és érdemes tudomást szerezni róluk. Először azonban szeretnék azokhoz szólni, akik azért tévedtek ide, mert érdeklődnek az EVS iránt, de esetleg nem mernek még belevágni, nem tudják pontosan mi is ez és szeretnének személyes élményekről olvasni.
Ki a szösz is az az EVS önkéntes?
Az EVS, azaz az European Voluntary Service egy EU-s program, aminek keretében fiatalok (18 és 30 év között) egy másik országba mehetnek dolgozni hosszabb időre (6-12 hónap), mint fizetés nélküli önkéntesek. Rögtön az első kérdés az lehet, hogy miben más egy önkéntes, mint egy rendes alkalmazott. Hiszen sokan szeretnénk jó zsíros állásokat megcsípni külföldön és jól megtömni a kasszát, ugyebár. Az önkéntességnek nem ez a lényege, mivel mi nem helyettesítjük az adott munkahelyeken az alkalmazottakat, nem kapunk vagyonokat havonta és a munkaszerződésünk pár hónapra, maximum egy évre szól. Ehhez nem kell semmilyen végzettség, még nyelvvizsga sem, elég a középszintű nyelvtudás (Skandináviába bőven elég az angol is). Nem klasszikus értelemben vett tanulásról van szó, nem leszünk tehát diákok sem. Szakmai gyakorlatnak is csak annyiban tekinthető, hogy a legtöbben olyan helyen tevékenykednek majd, ami az érdeklődésüknek megfelelő, de nem nevezném tanulmányútnak vagy szakmai gyakorlatnak sem. Akkor mire is jó az EVS? Nos, nagy előnye, hogy több szervezet áll az önkéntes háta mögött, akik leveszik az ember válláról a legsúlyosabb anyagi terheket - mindvégig. Azaz a ki-és visszautazást költségét, szállást, étkeztetést, helyi tömegközlekedést (ez helyfüggő), adókat és a biztosítást mind kifizetik. Az EU határozza meg az összegeket, amiből gazdálkodni lehet majd, nekem eddig ez az egész nem került egy forintomba sem, így csak arra kell figyelnem, amivel foglalkozni szeretnék. Még havi zsebpénz is jár, ami elég kis összeg, én körülbelül 27-30 ezer Forintnak megfelelő összegeket kapok majd havonta Svédországban, ami még akkor is kevéske, ha csak utazgatnom és szórakozni kell, mert nagyjából ez a pénz erre való (és Svédország nem olcsó hely...). Hatalmas körutakat és beruházásokat nem fog tudni kivitelezni az EVS önkéntes, és félrerakni sem érdemes, mert ugye sokan szeretnénk egy kis anyagi plussztöbblettel végezni, de ez sem az EVS lényege. A nem anyagi jellegű hasznon van a hangsúly: ingyen tanulhatod az adott ország nyelvét, élhetsz és dolgozhatsz egy idegen kultúrában és rengeteg időd van, hogy megismerd, hogy megtanulj együtt dolgozni másokkal és sok olyan dolgot kipróbálhass, amit itthon nem mernél, vagy nem lenne rá lehetőséged, mivel a megélhetés gyöszösségével is kellene foglalkoznod. Jómagam sosem dolgoztam még, a Mullsjö-i munkahelyem lesz a legelső és azt hiszem ez jobb választás, mint Mekiben gürcölni, vagy termékekkel házalni. Sokan vágnak bele érettségi után, én viszont idén nyáron szereztem meg a diplomám. De van, aki már munkatapasztalattal megy ki közel 30 évesen. Bizonyára előny, ha voltál Erasmusos vagy bármilyen cserediák, de nálam egyik sem volt meg, mégis megynertem a pályázatot. A következő pontban ezt fejtem majd ki, hogy hogyan lehet egy kósza ötletből egy komoly munkaszerződést összehozni pár hónap alatt...
Hogyan lehetek EVS önkéntes?
Ennek sok módja van. Én csak azt az utat fejteném ki, amit én jártam végig. Könnyebb és egyszerűbb módjai is vannak, de azokkal csak nemrég ismerkedtem meg és nem tudok róluk nyilatkozni. Egy fontos információ azonban, hogy EVS önkéntes mindenki csak egyszer lehet az életben! Érdemes tehát jól megválasztani azt az 1 projektet...
2009 októberében ismerkedtem meg az EVS-el egy barátnőmön keresztül, aki szintén gondolkodott azon, hogy kipróbálja a dolgot. Mutatott egy weboldalt, ahol keresgélhetek a különféle országok és projektek közt. Itt rögtön találkozik is az ember a "host" és a "sending organistaion" szavakkal. A keresgélést én a host-al kezdtem, ők azok, akikhez mehetek, ők adják a munkát az adott országban. A sending organisation pedig az a magyar szervezet, aki a kiutazással foglalkozik, segíti a pályázást, kommunikál a kintiekkel és hasonlók. Tehát 2 nagy szervezet van mindig a dologban, akik összehangolják a leendő önkéntest azzal a munkahellyel, ahova menni szeretne. Egyik sem elhanyagolandó és igazándiból mindegy, melyiket választod ki előbb. Ha van már magyar szervezeted, az annyiban könnyebb, hogy ők is tudnak segíteni neked helyeket keresni. Tapasztalat híjján én ezt nem tartottam fontosnak az elején és csak a célország érdekelt.
2009 őszén még úgy álltak a dolgok, hogy Izlandra megyek. Számomra Izland az az ország, ahova mindenképpen el szeretnék jutni az életben, és azonnal beleszerettem a gondolatba, hogy rögtön 1 évet töltsek el ott. Svédországban pedig már féltucatszor voltam, mivel rokonaim élnek ott és kisgyerekkorom óta látogatom az országot. Eleinte tehát szerettem volna valami új helyre menni. Ki is választottam Izlandon egy Reykjavík-i galérirát, mert az érdeklődésem és a végzettségem a művészet körébe sorolható. Sajnos hamar kaptam az e-mailt a helytől, hogy épp nem keresnek önkéntest. Megesik az ilyen, hogy egy projekt fennmarad az adatbázisban, de épp megtelnek vagy nem keresnek embereket, esetleg időközben megszűnnek. Ezzel kalkulálni kell. Akkor még mindig nagyon ragaszkodtam Izlandhoz, és írtam levelet egy Mosfellsbær-ben lévő munkahelynek. Itt fogyatékos embereknek kellett volna segíteni egy faműves műhelyben, illetve a saját kis színházukban. Nem voltak szociális tapasztalataim ilyen téren, de nagyon megtetszett az egész, teljesen beleestem a helybe és erősen odaképzeltem már magam. Egész sokáig el is jutottam, mert bekerültem a pályázók közé. A kontakt ember ilyenkor mindig ír, hogy mi a helyzet és kéri a CV-t, motivációs levelet és egy bizonyos application form-ot, amin alapadatok vannak. Természetesen mindent angol nyelven kell megírni. Elküldtem ezeket is, majd írták, hogy január közepén lesz meg az eredmény. És sajnos meg is kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ugyanis a legtöbb helyre csak 1-2 embert keresnek, ritkább esetben keresnek csapatokat csak. És mivel a legtöbb EVS projekt erősen szociális jellegű, bizonyos nehezebb és több türelmet igénylő munkákhoz kell valamiféle tapasztalat. Először fel akartam adni, azt hittem ez egy olyan dolog, mai nekem sosem fog öszejönni. Írtam még egy svéd (Linköping) kreatívabb kávéháznak, egy norvég sícentrumnak (mert a síelés az egyik szenvedélyem) plusz egy finn népművészeti középiskolának. A norvégoktól is jött a levél, hogy megtelt a team, a svédektől és a finnektől meg nem jött válasz. Már a feladás határán írtam ennek a svéd helynek, amikor ők is visszaírtak, hogy éppen nem keresnek önkéntest. Teljesen elegem lett, több helyre nem is pályáztam utána. Aztán 1-2 hét múlva visszaírtak, hogy mégis van rá esély, hogy kijussak Mullsjö-be. El sem akartam hinni! Azonnal újraírtam a motivációs levelet meg a többit (amiket előtte kitöröltem, mondván hogy úgysem kellenek már). Pär, a faluban lévő kontakt ember és egyben a helyi mentorom szimpatikusnak talált és megejtettünk márciusban egy telefonos interjút is. Előtte majd' elvitt a gyomoridegesség, hogy angolul kell telefonálnom egy vadidegennel, de nem kellett tartanom. Kedves, szimpatikus ember volt, aki nem rótta fel, hogy pár szót sehogy nem bírtam kinyögni akkor.
Ezután beindultak a dolgok. Az izlandi pályázgatások ideje alatt felvettem a kapcsolatot a magyar küldő szervezetemmel, akiket egy internetes adatbázisból választottam, mindenféle előzetes ismerettség nélkül. Ők és a svéd fogadó szervezet elkezdték összeállítani a pályázatom, amit az EU-nak kellett benyújtaniuk április 1-ig. Sok esetben itt nincs sok dolga az önkéntesnek, de nekem az utolsó nap még munkanélküliségi statisztikákat kellett keresnem a svédeknek, nem kis meglepetésemre (mert nem voltam eléggé hátrányos helyzetű). Ezután egy hosszabb szünet következett, az EU-nak fel kellett dolgozni a sok pályázatot. Május végén kaptam a hírt, hogy elfogadtak és megegyeztek a pénzösszegekben. Ezután következett az angol nyelvű munkaszerződés aláírása. Ehhez 4 fél szükséges: én, a magyar szervezet, a svéd szervezet és a svéd munkahely, ahol lakni/dolgozni fogok. A svédek sokkal liberálisabbak mint a magyarok, míg nálunk mindenből kérik az eredeti dokumentumot, a svédeknek csak a digitális kellett a felektől, így jelen pillanatban egyik félnél sincs meg egy fizikai valójában létező munkaszerződés. Ettől persze egy magyar a haját tépi és bizalmatlankodik, ők úgy látszik nem.
Amikor ez is elkészült, akkor következett a biztosításkötés, repülő és egyéb jegyek megvásárlása és hasonlók. Ez a hazai és a kinti szervezet dolga, feladataikat a munkaszerződés jól összefoglalja majd. Ekkora már kiderül, hogy ki lesz a mentorom, aki az adott országban az első számú segítője és ellenőrzője lesz egy önkéntesnek. Hozzá kell fordulni minden nyűggel-bajjal és csak ezután a szervezetekhez vagy a National Agency-hez vagy a nagykövetséghez. De ez már egy másik témakör...
A kiutazás előtt minden önkéntesnek kötelező megjelenni egy tréningen. Az enyém Pilisszentlászlón volt júliusban, nagyjából 20 önkéntes gyűlt össze, akik különféle országokba mennek majd. Nagyon jó volt a hangulat, akik csak nyűgnek gondolják az ilyesmit, szerintem csalódni fognak. Én még szívesen eltöltöttem volna ott pár napot, mert a nagy kor és egyéb különbségek ellenére nagy összetartó erő volt a közös cél: az EVS önkéntesség. A pár napos táborban sokmindent elmondanak, bemutatnak játékokon és gyakorlatokon át és ez sem kerül semmibe az önkéntes részéről (a magyar szervezet fizeti). Ezt követően lesz még a célországban egy on-arrival training és a projekt után egy kiértékelő training megint Magyarországon.
Most pedig itt vagyok, 10 nappal a kiutazás előtt, minden elintézve, papírok a kezemben, már csak azon kell agyalnom, hogyan sűrítsem bele 23 kilóba az egy évre való ruhát 1 db bőröndbe...
Hasznos linkek (megtalálhatók jobbra a menüben is):
http://www.mobilitas.hu/flp/evs
http://www.afs.hu/hun_hu/focus_on/other_programs
http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_en.cfm
Az én kinti munkahelyem, küldő illetve fogadó szervezetem linkjét is megtalálod a menüsoron a linkek közt, több más hasznos weboldallal. Máshol önkénteskedő barátaim blogjai pedig a barátok blogjai közt találhatóak meg (nem csak EVS-es). Jó böngészést!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése