Így telt a február...

Talán furcsán fog most kezdődni ez a bejegyzés, de azért ültem le és írtam össze a gondolataim, mert rossz a net. "Akkó most miva'?"... hát igen, joggal kérdezheti bárki fia, de elmagyarázom: nemrégiben történt, hogy nemes egyszerűséggel meghalt a kollégium internete, aztán 1 hét után helyreállították, mindenki örülhetett, de ez nem volt elég... most napok óta olyan szinten le van lassulva a net, hogy még a Google-ben is fél óra, mire bejön valami, nagyon boldog vagyok, ha egyáltalán be tudom hozni az Arckönyvet, vagy egy egyszerű kis primitív weboldalacskát harmadik kattintásra, 5 perc után. Kezd bosszantani a dolog, annál is inkább, mert délután és késő éjjel kutya baja a netnek, csak csúcsidőben, amikor jó volna, ha menne, akkor halódik itt nekem/nekünk. Eddig nem tudom miért volt jó és most meg miért nem...
Na de nem panaszkodom tovább, a gondnok is tud már a dologról, remélhetőleg ezt is megcsinálják majd egyszer.

Úgy döntöttem, össze-vissza írom meg az elmúlt nagyjából 1 hónap eseményeit, mert kicsit összekutyulódtak bennem a dolgok. Kezdeném tehát a legnagyobb eseménnyel, a mid-term tréninggel, az EVS önkéntes harmadik, kötelező tréningjével.
Február 15-17 között újra színre kellett lépnünk Stockholmban, azon belül is Lidingö nevezetű külvárosi tréning központban. Ismertük már mind a járást, de ezúttal egyedül mentem fel a svéd fővárosba és semmi gondot nem jelentett eljutni Lidingö-be (először ezt nem mondhattuk el magunkról Ramune-vel, haha). Ez a tréning talán kevésbbé volt fontos, mint az első kettő, mindenki belejött már az itteni életbe és az egyetlen dolog, amiről igazándiból ez az egész szólt, az egy prezentáció bemutatása a projektünkről. Személyes tapasztalatokat, jó és rossz élményeket, szociális kapcsolatokat, tanulási folyamatokat kellett feltárni, azt hiszem elég jó lett. Miután elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor a kezdeti nehézségeknél megemlítettem azt, hogy a többiekkel ellentétben eléggé döcögött az angolom (a svédről meg inkább ne is beszéljünk...), mindenki megtámogatott a csoportból, hogy tök jó az angolom, ne aggódjak! Hát, végülis ha elő tudtam adni egy 15-20 perces prezentációt angolul egy kb 15 fős társaság előtt, izgalom nélkül és még ők is értettek és értékeltek, akkor az már jó jel, nem? Persze még jobb lett volna, ha a svéddel álltam volna már így, de most, így fél év után sikerült felmérni, hogy mennyire nagyon eltérő sebességgel tanulják az önkéntesek az ország nyelvét. Van, akinek erős, intenzív kurzusa volt és 0 tudásból feljött társalgási szintre, míg mások hamar abbahagyták és egyáltalán nem is használják már. Én egyik nagy kategóriába sem tartozom, szóval tök jó nekem...
A tréningekből egyébként pont azt szeretem a legkevésbbé, ami a lényege: a tipikus tréninges feladatokat. Amikor bejött a tréner bácsi, aki annyira lassú volt, hogy az már svéd mércével mérve is csak valami elenyésző törtnek volt kerekíthető... tehát amikor ez a bácsi komótosan lerakosgatott elénk félszáz fadarabot meg egy rajzot, elfogott a félelem, hogy most jön a nagy Ikea-teszt, ebből derül ki mennyire jár együtt az agyunk "Ikea Land" gyermekeivel és hát volt is valami alapja az aggodalmaimnak, mert a csapatnak időre kellett kirakni egy bonyolultabb alakzatot, mindenki fogta a maga fadarabját és utána fejből kellett többször szétszedni és összerakni. Azért nem volt vészes, jókat nevettünk, mindig kiderül, hogy ilyenkor ki az, aki vezető és ki az, aki csak támasztja a falat... de alapvetően nem szeretem az ilyesmi feladatokat, az utolsó nap kifejezetten nyögvenyelős volt. Azt a trénert, Torbjörnt már ismertük a szeptemberi táborból és valamiért nem szerettük meg a feladatait (példa: menjünk ki egy parkba és nézzük az embereket 2 óráig aztán vonjunk le következtetéseket a svédekről). De maga az ember szerintem elég humoros, szolid kis viccein mindig elsőként vihogtam fel. Ami viszont igazolhatja a telepátia létezését, hogy Torbjörn felhozott valami témát, amiről magamban eszembejutott egy vicc (magyarul), erre mondta, hogy hadd mondjon el egy viccet, ami idevág. És nem ugyanazt mondta el, csak angolul?? Egyébként egyik kedvenc viccemről volt szó, amit most csak azért sem írok ide le, mert ez nem a viccfórum, vagy mi (egyébként a bemegy a két német kém az angol kocsmába két Martinit kérni kezdetű viccről van szó...). Hát, ennyit a gondolatátvitelről!
Ami viszont mindig nagyon jó a tréningekben, kérdés nélkül, az a társaság. Én alapvetően antiszociális, zárkózott ember vagyok, nehezen mélyítek el barátságokat, de ilyenkor nagyon gyorsan lehet könnyed kis haveri kapcsolatokat kialakítani és mindenki nagyon kedves, szórakoztató, más kultúra gyermeke, de valahol mégis mind hasonlóak vagyunk, mert mind belevágtunk ebbe az egész EVS-be. Este iszogattunk a belvárosban, vagy szaunáztunk, remek volt, én már eleve hoztam a kis fürdőruhám, mert tudtam, hogy a hotelban lesz szauna.
Majd elfelejtettem! A tréningen volt egy szerbiai magyar srác, akivel természetesen hosszasan beszélhettünk mindenféléről az anyanyelvünkön. Ez különösen sokat dobott a dolgokon, de azért megjegyezném, hogy egy észt lánnyal is nagyon jól megtaláltuk egymást (akinek a projektje Skaprnäck-ben van!!).

Képek a tréningről ITT

A fent említett magyar ajkú srác egyébként Göteborgban tevékenykedik, és ha VÉGRE KITAVASZODIK, akkor elmegyek már oda, mert már mindenfelé elmentem, csak a legközelebbi "metropoliszba" nem. Tiszta szégyen már, most fogok befizetni egy májusi kirándulásra Dublinba, voltam már Lettországban és Dániában, de ebben a szerencsétlen, másfél órára levő Göteborgban (Svédország 2. legnagyobb városa) még mindig nem voltam. És hogy miért? Mert még mindig nagybetűs TÉL van, sok hó, hideg és egyik nap olyan hóvihar, hogy olyat még nem láttam...

Még azért azt megemlíteném, hogy a tréning után ismételten meglátogattam kiscsaládom Stockholmban, ezúttal csak tényleg a legszűkebb családi kör volt, azaz hármasban voltunk, ettünk egy remek kagylólevest és még arra is futotta, hogy egyik nap elmenjek egy ilyen kipakolás/kiállítás jellegű dologra Ramune-vel, benn a belvárosban (T-Centralen). Érdekes volt, sőt jó, de azért most is sikerült olyan performance-eket látnom, ami mondjuk a '60-as években vicces volt, ha Andy Warhol csinálta (hamburger evés, pl.), de ma már nem tudom, mi újat tud mutatni egy hasonló koncepció. Volt ilyen nem egy és hát... na de én művészettörténész akarok lenni kérem szépen, hát majd megemésztem, na!

Most pedig kitérnék megint arra, hogy miért is szeretek itt lenni és miért tartom a svédeket még mindig nagyon szimpatikus népnek. Továbbra is a végtelen kedvességük és figyelmességük miatt, amilyenhez foghatóban otthon még SOSEM volt részem.
Első példának svéd tanárnőmet venném, egy örökifjú nő, aki mindig jókedvű, a tanítás mellett pedig farmekedik a férjével (értsd. lovakat tartanak). Egyszer valamikor régen említettem neki, hogy van egy olyan tervem, hogy majd a jövőben szeretnék megpróbálni jelentkezni egy svéd master kurzusra. Elmondtam neki mi ez a szak, melyik egyetem és kérdeztem, hogy nekem fizetős-e, illetve ha nem, akkor az hogy derül ki/mit kell csinálni. Tehát alapvetően az anyagi vonzata érdekelt a kurzusnak, mert a tandíjhoz egy elég húzos kis ár, konkrétan 45.000 Kr/szemeszter volt kiírva (kb. 1 300 000 Ft). Nos közben eltelt 1-2 hét, volt itt egy síszünet, aztán kezdődött megint a tanítás és jött Åsa, az említett svéd tanárnő egy halom nyomtatvánnyal. Képes volt utánanézni mindennek, kinyomtatni az engem érdeklő információkat, pedig nem is kértem! Számomra ez több volt, mint meglepő... egyébként úgy tűnik, nekem nem kell fizetni, ha masterre szeretnék járni Svédorságban. De ettől függetlenül a szállás és az "általános megmaradás" igencsak költséges, főleg a fővárosban.

Aztán a másik, ami számomra különösen jól esik, hogy nagyon sokan szeretnek velem beszélgetni, olyanok is, akiket alig ismerek, talán még a nevét sem tudom az illetőnek. Csak úgy összefutunk, ki jobban, ki kevésbbé, de angolul beszél a kedvemért és utána biztosra vehetem, hogy nagyokat fogunk köszönni egymásnak a folyosón, egyfajta szintlépés következik be, ha egyszer úgy igazán jóízűen, figyelmesen elbeszélgetek egy svéddel. Pl. az egyik gondnok bácsit kihívtam nemrég, mert a fűtéssel is komoly gondjaink voltak a koliban. Kijött, elmagyarázta, hogy mi a gond, csinált valamit, aztán elkezdtünk beszélgetni mindenféléről. Na azóta állandóan el akar vinni kocsival mindenhova, ha meglát gyalogolni az úton, 10 kilométerről ráminteget, nagyokat köszön, vigyorog, informál mindenről... hihetetlenül kedves! Persze én is hasonlóképpen viszonzom mindezt.
Aztán két tanuló mesélte el nekem szerintem igencsak személyes és megrázó történetét arról, hogy miféle baleset érte őket, ami miatt gyökeresen megváltozott az életük. Számomra nagyon jól esik, hogy a zárkózottnak hitt svédek megosztják velem azt, amire magamtól biztos nem mernék rákérdezni és úgy gondolnám, hogy nem kötik az orromra, hisz én csak a kis idegen, még mindig sűrűn angolul karattyoló gyerek vagyok. De nem... és utána érezhetően elmélyül a barátságunk, egyel továbblépünk és bár hamarosan végetér a tanítás és ők mind elmennek innen, sosem fogom elfelejteni őket...

Ennyi volt a kis beszámolóm. Hamarosan pedig meglátogat itt kedves Dani barátom, akivel nagy nehezen sikerült megszervezni egy nagyon gyors villámlátogatást ide Mullsjö-be, már nagyon várom! :) Välkommen till Sverige Dani! :P

EVS on-arrival training és egy jó családi hétvége Stockholm-ban

Egy EVS önkéntesnek alapvetően 4 tréningen kell részt vennie. Ebből kettő, az érkezés előtti magyar és az érkezés utáni svéd már megvolt. Lényegében ugyanarról szólt mindkettő, egy szolid felkészítés, tippek, csapatépítés... tehát semmi olyan, ami nélkül lehetetlen lenne megmaradni itt. De kikapcsolódásnak, "informális informálódásnak" teljesen jó volt. Torbjörn, a tréner rögtön az elején elnyomott pár jó poént, amin fél óráig röhögtünk. Közben a 14 EVS önkéntes megkezdte az ismerkedést egymással. Lássuk csak, milyen népek reprezentálták magukat a "versenyben": francia (2 ember), német (2), osztrák (2), olasz, spanyol, holland, belga, litván, észt, skót és én, a magyar. Érdekes élmény volt ennyiféle néppel együttlenni 4 napig. Van, hogy bejönnek a sztereotípiák, van hogy nem. Példának okán a francia fiúk állandóan a középpontban voltak, az egyik remekül beszélt angolul, a másik valami elképesztő akcentussal (azóta is kuncognom kell, ha rágondolok), de folyton rajtuk röhögtünk, csak úgy áradt belőlük a lazaság és a lányokra való non-stop kacsintgatás. Azt hiszem mind ilyennek képzeljük el a francia fiúkat, szóval nem dőltek meg hatalmas tézisek most sem. :) Persze a spanyol-olasz duó is hozta a formáját, vagyis "kevés (jó) angol, sok röhögés", a nyelvzsenik a német - vagy legalábbis germán - ajkúak voltak, az osztrákok és egy holland lány tökéletesen beszélték az angolt. Az észt sráccal pedig megállapítottuk, hogy azért tényleg vannak közös, nem várt vonások a nyelveink közt. Ami meglepő volt, hogy az egyik legnehezebben érthető egyén pont az Egyesült Királyság területéről jött. A skót srác most rávilágított arra, hogy mennyire is más, már-már németes ez a skót dialektus! Alapvetően nem volt valami beszédes, "skótoskodott" a szavakkal. :)

Na de hagyjuk a népekről szóló esszézést, evezzünk más vizekre! A tréningen nem egy feladat volt olyan bárgyú, hogy mindenki csak összenézett: ennek meg mi értelme? A közösségformáló erő itt az étkezés volt, azt hiszem a svédeknél a kajálás sokkal inkább szól a szocializálódásról és nem kimondottan arról, hogy csendben tömjük a fejünket. Vagyis a "magyar ember evés közben nem beszél" szabályt félrerakva nyomtam a sódert a többiekkel. Hamar kiderült, hogy jól rajzolok, még egy primitív emberalakot is sikerült tökéletes anatómiával papírra dobni, és utána 13 ember csodált. Apró sikerek az életben. :) Az egyik feladat (talán a legértelmetlenebb) az volt, hogy rajzoljuk le azt a környéket, ahol 7 éves korunkban laktunk (de minek???). Én meg tökéletes perspektivikus ábrát dobtam össze két perc alatt a Rózsakerti lakóteleptől, ami ismét nagy sikert aratott, látván hogy a rajzolás egyeseknek komoly gondot okozott.
Az egész tréning legmozgalmasabb eleme egy bizonyos High Rope Challenge nevű "akció" volt, aminek keretében 8 méter magasban kellett fák közt kifeszített köteleken, huzalokon és deszkákon sétálgatnunk. Cseppet sem volt veszélytelen a dolog, de hatvanféle kötéllel és karabínerrel voltunk kibiztosítva, tehát a legnagyobb baleset, ami ilyenkor történhet, hogy a földön bámészkodók megbotlanak egy kőben (Torbjörn szavait idézve). És valóban, a földről nézve valami hátborzongató az egész, még úgy is, hogy nem vagyok tériszonyos. Be is tojtam rendesen, próbáltam kibújni a feladat alól, végül viszont én lettem az egyik leggyorsabb, pillanatok alatt túljutottam az akadályok nagy részén és egyszer sem kellett segíteni. Ajánlom mindenkinek, nagy kaland!

A tréning végeztével mindenki hazament abba a svéd városba, ahol önkénteskedik, egyedül Ramune, az önkéntestársam és én maradtunk a hétvégére is Stockholm-ban. Én - nem meglepő módon - családommal találkoztam, akik a városban, vagy annak közvetlen környékén (Saltsjöbaden) laknak. Furcsa érzés volt ilyen, már-már hétköznapi körülmények közt meglátogatni őket. Hiszen jelen pillanatban én is az országban élek és nem érzem már magam turistának. Jókat beszélgettünk, ettünk-ittunk, nevettünk. Egy nap alatt az egész család összefutott, meg pár rég látott ismerős is. Nagy örömhírek közepedte ünnepeltünk este (egyenlőre nem teszem publikussá a legnagyobb örömhírt, amíg az ténylegesen nem lesz nyílvános). Szombat este pedig még arra is futotta, hogy kisebbik unokatesómat, Krisztit elcsaljam az Absolut Icebar-ba, a híres-neves svéd jéghotel mini verziójába Stockholm-ban. A belépő igencsak borsos, 195 Korona (kb. 5600 Ft), egy embernek. Cserébe kaptunk egy meleg "Mikulás-ruhát", hogy ne faggyunk meg a -5 °C-ban és egy pohárként funkcionáló nagy jégkockában egy kis iszogatni valót. Persze mi mást, mint Absolut vodkás koktélt!

Fél óráig csodáltuk a gyönyörű dekorációt és a jég-élményt, majd miután kiittuk a nedűt az egyszerhasználatos jégpohárból, még átmentünk egy másik szórakozóhelyre és legurítottunk egy üveg sört is. Ott hatalmas élet volt, mert hétvégén kapták meg a fizetésüket a svédek... ígyhát mind elmentek inni. :D Kissé már pityőkés állapotban voltam, volt bennem már pár pohár vodka és pezsgő előzőleg, úgyhogy miután elbúcsúztam Krisztitől a Slussen-i metrómegállóban, enyhén letompult aggyal mentem vissza Zsolték házához (már egyedül, sötében, kissé elázva is odatalálok!).
Másnap meg mentünk is vissza Ramune-vel Mullsjö-be. Ő azt mondta, úgy érezte, mintha hazatérne, én meg kicsit úgy éreztem, mint aki hazatér otthonról...

A megérkezés

Nos eljött a nagy nap, megérkeztem Mullsjö-be. Azt kell, hogy mondjam, hogy a 9 órás út ellenére minden zökkenőmentesen ment. A kezdet, azaz a magyar rész volt kissé gyöszös, mint mindig. Így utólag nem volt túl szerencsés ezt a napot választani, mert a Sziget és az Úszó Európabajnokság miatt már hajnali 5-kor kifolytak az emberek Ferihegyről. De végtére is maradt annyi időm, hogy kényelmesen elfogyasszak egy csillagászati árú meggyes süteményt a terminálban és magamhoz térjek az álmosságból (hajnali 3-kor keltem).

Mindegy is, a gép elrepült, én meg landoltam Arlanda-n, Stockholm repterén. Ez azt jelenti, hogy még 40 percet kellett utána buszoznom Stockholm-ig, de ezt az érzést már ismertem. Mivel késett a repgép és a buszt is keresgélnem kellett, meg meg kellett küzdeni a 26 kilós bőrönddel (is), ezért eléggé ki lett centizve a vonatra való átszállás Stockholm-ban. Itt találkoztam kinn élő családom két tagjával, akik segítettek nekem nem éhen halni, kaptam tőlük egy kimustrált svéd mobiltelefont is, meg hasonlók. Nagy segítség volt! Aztán jött a vonatozás, több mint 3 órán át. Én nem tudom, az emberek mit beszélnek a "hideg" északiakról, de ott mindenki kedves és megértő volt velem, főleg miután megtudták, hogy külföldi vagyok. A kalauz hölgy segített helyet találni a gigantikus bőröndnek, de előtte egy 2 méter magas, ámde idős asszony próbált segíteni (aki rögtön át tudott váltani svédből angolra, amikor kértem). Skövde-ben szálltam át, ezt be is mondták időben, de nem árt, ha az ember rákoncentrál a szövegre a furcsa kiejtés miatt (értsd. a Skövde szó valami fullasztó torokhanggal kezdődik, nem sz-el). A pályaudvaron hamar megtaláltam a digitális kijelzőt, hogy mikor-hogy-merre, ezek után nem volt nagy kunszt elkapni a másik vonatot a faluig. Ott pedig már várt rám a svéd mentorom és a kifutóban lévő lengyel önkéntes lány.

Nagy lelkesedéssel és kedvvel fogadtak, autóval mentünk a suli és a kollégium területére. Miután lepakoltam a kollégiumi szobában (1 személyes, szép nagy asztallal, kilátással az erdős-parkos tájra), Olga, a lengyel lány megmutogatott mindent. Elsőre nem mondom, hogy minden maradéktalanul megmaradt a fejemben, túl sok volt az új információ és azért kell még 1-2 hét, hogy bemelegedjen az angolom. Főleg válaszolni nehéz még, úgy kell összekaparnom a szavakat, aztán a mondat közepén jövök rá, hogy tulajdonképpen nem is olyan igeidőben akartam kezdeni, mint amiben... de remélem ez a káosz hamar elmúlik.
Holnap érkezik a litván lány, vele leszek Mullsjö-ben egy évig... izgalmas lesz! Amíg ő befut, én a mentoromtól kapok instrukciókat a szocializálódással kapcsolatban, rá következő nap pedig az iskolaigazgató mondja meg, hogy a munka hogy s mint lesz. Amíg bebarangoltuk az épületeket Olgával, összefutottunk pár igen kedves emberrel, aki épp ráért, szólt is pár szót. Hát... látszik, hogy errefelé ismeretlen fogalom a stressz.

Miért pont Svédország? Miért pont Mullsjö?

Az első bejegyzés általános ismeretei után jöjjenek a személyesebb gondolatok az országról és a választott projektről...

Talán kevés jövendőbeli önkéntes mondhatja el magáról, hogy valamiféle átfogó ismeretanyaggal rendelkezne az általa választott országról. A Svédországba tett 6 utam során lépésről lépésre ismertem meg az országot és az embereket (1994 és 2010 között), főleg a főváros környékén mozogtam. Az eleinte zord és egyhangú ország idővel egyre közelebb került a szívemhez, és egyre több svéddel volt alkalmam beszélgetni és barátkozni . Azt hiszem jelen pillanatban ez egy behozhatatlan előny a részemről. Akik egy teljesen új helyre készülnek, azoknak sem kell aggódniuk, az EVS az egyik legjobban "kipárnázott" EU-s ifjúsági program, valójában nincs is szükség olyasféle ismeretekre és tapasztalatra, mint amivel én rendelkezem a választott ország kapcsán. Másik hatalmas előny, hogy Svédországban él Zsolt nagybátyám és családja, rajtuk keresztül pedig több svédet is ismerek már évek óta. Az ő ötleteik, segítségük vagy bármi egyéb szintén nagy előnyt fog jelenteni. Pont ezért, számomra ez az út több annál, hogy eltöltsek 1 jó évet valahol a nagyvilágban. Ha sikerül megtanulnom jól a svédet, akkor hirtelen vagy egy tucat ismerőssel sikerül majd az anyanyelvükön kommunikálni, ami eddig lehetetlennek tűnt, pedig kisgyerekkorom óta volt módom hallgatni ezt a nyelvet. A kezdetek óta svéd-angol-magyar nyelven beszélgetett egymással a család, mindig figyelni kellett arra, hogy ki milyen nyelven beszéljen a másikkal. Van olyan magyar aki jobb svédben, van olyan svéd aki tud magyarul és van olyan magyar aki csak magyarul tud, vagy olyan aki jó angolban, tehát kicsit kaoutikus a kommunikáció, ha a családnál vagyok kinn. Az angolomon is lesz mit csiszolni, úgyhogy nyelvi szempontból egy soha vissza nem térő tanulási lehetőséget sikerült megcsípnem!
Svédország tehát azért került be a kalapba Izland, Norvégia és Finnország közé, mert a többivel ellentétben ezt már ismerem valamennyire és ez pont ugyanannyira jó, mint az, ha eljutnék egy új helyre.

Mullsjö pedig a kínált munka miatt fogott meg. Magát a falut és a környéket nem ismerem még, a kis település egy Jönköping nevű nagyobb város közelében fekszik, nem messze a Vättern tótól. Távol esik a fővárostól, közelebb van Göteborg-hoz és Malmö-höz, ahol szintén nem voltam még és végre ezekbe a városokba is eljuthatok.
A Mullsjö-i projekt egy Mullsjö Folkhögskola ("folk high school") nevű iskolához köthető. Ez egy speciális művészeti középiskola, ahol többféle kurzus fut, olyanok is, amik kifejezetten hallás-és látássérülteknek szólnak. De tanulhatnak itt olyanok, akik valamiért fiatalon abbahagyták az iskolát, de később szeretnének szerezni valami tudást és szakmát. Mindezek mellett vannak "sima" diákok is. Ez a magyar szemmel nagyon nyitott és liberális oktatás arrafelé jól működik, ismert és elismert országszerte. Jómagam Budapesten, a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában "végeztem ki" a középiskolai éveimet, ami szintén egy speciális iskola sok szakiránnyal, szombati tanítással, 5 éves tantervvel. Itt kerámikusként szereztem OKJ-s végzettséget, ami meg is tetszett a Mullsjö-i embernek, mivel az ő iskolájuk is képez kerámikusokat. Nálam tehát ez volt a motiváló, hogy megnézzem, hogyan működik egy ilyen érdekes művészeti közösség, mivel jó 8-10 éve már annak, hogy a művészetek mellett tettem le az életem.

Időközben kiderült, hogy azért hatalmas szakmai fejlődésre ne számítsak majd kinn, inkább a csapatmunka és egyébb könnyebb képességek megszerzése a cél, bár ez általánosságban elmondható az EVS projektekről. Felvettem a kapcsolatot egy ottani volt önkéntessel, aki hamarosan befejezi a munkáját. A lengyel lány is megerősítette azt, hogy sokszor lesznek laposabb időszakok mivel az 1 év egy eléggé elnyújtott "rétestészta" egy pár hónapos Erasmus-hoz képest, nehéz mind a 365 napot izgalommal megtölteni. Itt rajtam múlik, hogy hogy találom fel magam, de mindig lehet találni valami elfoglaltságot. Mindennapi feladataim közé tartozik a helyi fair trade shop megnyitása minden nap és a magyarul rettentően mókás "fika", azaz valami 10 órai-féle levezénylése az iskolában, ami nélkül állítólag hülyét kapnak az emberek (a lengyel lány szerint). :D Emelett pedig sok más munkát elvállalhatok, rajtam áll, hogy melyikre specializálódok. Együttműködhetek más önkéntesekkel, cserediákokkal és vendégtanárokkal. Szervezhetek filmklubot vagy segédkezhetek sport és más események megszervezésén. Éppen ami aktuális, vagy amire vevők az emberek. Emellett pedig hetente 1-2 alkalommal tanulhatok ingyen svédül, még pontosan nem tudom hogy hogyan, valószínűleg a környékbéli emigránsoknak tartott kurzusokon. Erről fog szólni tehát ez az 1 év, ami később bármilyen álláskereséshez jó pont lesz akár kinn, akár Magyarországon, főleg ha a végén kiváltom a YouthPass-t is...

Az első lépések

Hej! [ahogy a svéd mondja]

Sokáig tartó dilemma után úgy döntöttem, indítok egy blogot az 1 éves EVS önkéntes projektemmel kapcsolatban, aminek keretében Svédországban egy Mullsjö nevű kis faluban fogok tevékenykedni. A blog alapvetően személyes hangvételű lesz, nem kívánok elmélyülni a kinti politikában, adózási rendszerben, benzinárakban vagy hasonlókban, de mindenképpen megemlítem azokat a dolgokat, amik Magyarországhoz képest teljesen máshogy (vagy épp ugyanúgy) működnek és érdemes tudomást szerezni róluk. Először azonban szeretnék azokhoz szólni, akik azért tévedtek ide, mert érdeklődnek az EVS iránt, de esetleg nem mernek még belevágni, nem tudják pontosan mi is ez és szeretnének személyes élményekről olvasni.

Ki a szösz is az az EVS önkéntes?
Az EVS, azaz az European Voluntary Service egy EU-s program, aminek keretében fiatalok (18 és 30 év között) egy másik országba mehetnek dolgozni hosszabb időre (6-12 hónap), mint fizetés nélküli önkéntesek. Rögtön az első kérdés az lehet, hogy miben más egy önkéntes, mint egy rendes alkalmazott. Hiszen sokan szeretnénk jó zsíros állásokat megcsípni külföldön és jól megtömni a kasszát, ugyebár. Az önkéntességnek nem ez a lényege, mivel mi nem helyettesítjük az adott munkahelyeken az alkalmazottakat, nem kapunk vagyonokat havonta és a munkaszerződésünk pár hónapra, maximum egy évre szól. Ehhez nem kell semmilyen végzettség, még nyelvvizsga sem, elég a középszintű nyelvtudás (Skandináviába bőven elég az angol is). Nem klasszikus értelemben vett tanulásról van szó, nem leszünk tehát diákok sem. Szakmai gyakorlatnak is csak annyiban tekinthető, hogy a legtöbben olyan helyen tevékenykednek majd, ami az érdeklődésüknek megfelelő, de nem nevezném tanulmányútnak vagy szakmai gyakorlatnak sem. Akkor mire is jó az EVS? Nos, nagy előnye, hogy több szervezet áll az önkéntes háta mögött, akik leveszik az ember válláról a legsúlyosabb anyagi terheket - mindvégig. Azaz a ki-és visszautazást költségét, szállást, étkeztetést, helyi tömegközlekedést (ez helyfüggő), adókat és a biztosítást mind kifizetik. Az EU határozza meg az összegeket, amiből gazdálkodni lehet majd, nekem eddig ez az egész nem került egy forintomba sem, így csak arra kell figyelnem, amivel foglalkozni szeretnék. Még havi zsebpénz is jár, ami elég kis összeg, én körülbelül 27-30 ezer Forintnak megfelelő összegeket kapok majd havonta Svédországban, ami még akkor is kevéske, ha csak utazgatnom és szórakozni kell, mert nagyjából ez a pénz erre való (és Svédország nem olcsó hely...). Hatalmas körutakat és beruházásokat nem fog tudni kivitelezni az EVS önkéntes, és félrerakni sem érdemes, mert ugye sokan szeretnénk egy kis anyagi plussztöbblettel végezni, de ez sem az EVS lényege. A nem anyagi jellegű hasznon van a hangsúly: ingyen tanulhatod az adott ország nyelvét, élhetsz és dolgozhatsz egy idegen kultúrában és rengeteg időd van, hogy megismerd, hogy megtanulj együtt dolgozni másokkal és sok olyan dolgot kipróbálhass, amit itthon nem mernél, vagy nem lenne rá lehetőséged, mivel a megélhetés gyöszösségével is kellene foglalkoznod. Jómagam sosem dolgoztam még, a Mullsjö-i munkahelyem lesz a legelső és azt hiszem ez jobb választás, mint Mekiben gürcölni, vagy termékekkel házalni. Sokan vágnak bele érettségi után, én viszont idén nyáron szereztem meg a diplomám. De van, aki már munkatapasztalattal megy ki közel 30 évesen. Bizonyára előny, ha voltál Erasmusos vagy bármilyen cserediák, de nálam egyik sem volt meg, mégis megynertem a pályázatot. A következő pontban ezt fejtem majd ki, hogy hogyan lehet egy kósza ötletből egy komoly munkaszerződést összehozni pár hónap alatt...

Hogyan lehetek EVS önkéntes?
Ennek sok módja van. Én csak azt az utat fejteném ki, amit én jártam végig. Könnyebb és egyszerűbb módjai is vannak, de azokkal csak nemrég ismerkedtem meg és nem tudok róluk nyilatkozni. Egy fontos információ azonban, hogy EVS önkéntes mindenki csak egyszer lehet az életben! Érdemes tehát jól megválasztani azt az 1 projektet...

2009 októberében ismerkedtem meg az EVS-el egy barátnőmön keresztül, aki szintén gondolkodott azon, hogy kipróbálja a dolgot. Mutatott egy weboldalt, ahol keresgélhetek a különféle országok és projektek közt. Itt rögtön találkozik is az ember a "host" és a "sending organistaion" szavakkal. A keresgélést én a host-al kezdtem, ők azok, akikhez mehetek, ők adják a munkát az adott országban. A sending organisation pedig az a magyar szervezet, aki a kiutazással foglalkozik, segíti a pályázást, kommunikál a kintiekkel és hasonlók. Tehát 2 nagy szervezet van mindig a dologban, akik összehangolják a leendő önkéntest azzal a munkahellyel, ahova menni szeretne. Egyik sem elhanyagolandó és igazándiból mindegy, melyiket választod ki előbb. Ha van már magyar szervezeted, az annyiban könnyebb, hogy ők is tudnak segíteni neked helyeket keresni. Tapasztalat híjján én ezt nem tartottam fontosnak az elején és csak a célország érdekelt.
2009 őszén még úgy álltak a dolgok, hogy Izlandra megyek. Számomra Izland az az ország, ahova mindenképpen el szeretnék jutni az életben, és azonnal beleszerettem a gondolatba, hogy rögtön 1 évet töltsek el ott. Svédországban pedig már féltucatszor voltam, mivel rokonaim élnek ott és kisgyerekkorom óta látogatom az országot. Eleinte tehát szerettem volna valami új helyre menni. Ki is választottam Izlandon egy Reykjavík-i galérirát, mert az érdeklődésem és a végzettségem a művészet körébe sorolható. Sajnos hamar kaptam az e-mailt a helytől, hogy épp nem keresnek önkéntest. Megesik az ilyen, hogy egy projekt fennmarad az adatbázisban, de épp megtelnek vagy nem keresnek embereket, esetleg időközben megszűnnek. Ezzel kalkulálni kell. Akkor még mindig nagyon ragaszkodtam Izlandhoz, és írtam levelet egy Mosfellsbær-ben lévő munkahelynek. Itt fogyatékos embereknek kellett volna segíteni egy faműves műhelyben, illetve a saját kis színházukban. Nem voltak szociális tapasztalataim ilyen téren, de nagyon megtetszett az egész, teljesen beleestem a helybe és erősen odaképzeltem már magam. Egész sokáig el is jutottam, mert bekerültem a pályázók közé. A kontakt ember ilyenkor mindig ír, hogy mi a helyzet és kéri a CV-t, motivációs levelet és egy bizonyos application form-ot, amin alapadatok vannak. Természetesen mindent angol nyelven kell megírni. Elküldtem ezeket is, majd írták, hogy január közepén lesz meg az eredmény. És sajnos meg is kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ugyanis a legtöbb helyre csak 1-2 embert keresnek, ritkább esetben keresnek csapatokat csak. És mivel a legtöbb EVS projekt erősen szociális jellegű, bizonyos nehezebb és több türelmet igénylő munkákhoz kell valamiféle tapasztalat. Először fel akartam adni, azt hittem ez egy olyan dolog, mai nekem sosem fog öszejönni. Írtam még egy svéd (Linköping) kreatívabb kávéháznak, egy norvég sícentrumnak (mert a síelés az egyik szenvedélyem) plusz egy finn népművészeti középiskolának. A norvégoktól is jött a levél, hogy megtelt a team, a svédektől és a finnektől meg nem jött válasz. Már a feladás határán írtam ennek a svéd helynek, amikor ők is visszaírtak, hogy éppen nem keresnek önkéntest. Teljesen elegem lett, több helyre nem is pályáztam utána. Aztán 1-2 hét múlva visszaírtak, hogy mégis van rá esély, hogy kijussak Mullsjö-be. El sem akartam hinni! Azonnal újraírtam a motivációs levelet meg a többit (amiket előtte kitöröltem, mondván hogy úgysem kellenek már). Pär, a faluban lévő kontakt ember és egyben a helyi mentorom szimpatikusnak talált és megejtettünk márciusban egy telefonos interjút is. Előtte majd' elvitt a gyomoridegesség, hogy angolul kell telefonálnom egy vadidegennel, de nem kellett tartanom. Kedves, szimpatikus ember volt, aki nem rótta fel, hogy pár szót sehogy nem bírtam kinyögni akkor.
Ezután beindultak a dolgok. Az izlandi pályázgatások ideje alatt felvettem a kapcsolatot a magyar küldő szervezetemmel, akiket egy internetes adatbázisból választottam, mindenféle előzetes ismerettség nélkül. Ők és a svéd fogadó szervezet elkezdték összeállítani a pályázatom, amit az EU-nak kellett benyújtaniuk április 1-ig. Sok esetben itt nincs sok dolga az önkéntesnek, de nekem az utolsó nap még munkanélküliségi statisztikákat kellett keresnem a svédeknek, nem kis meglepetésemre (mert nem voltam eléggé hátrányos helyzetű). Ezután egy hosszabb szünet következett, az EU-nak fel kellett dolgozni a sok pályázatot. Május végén kaptam a hírt, hogy elfogadtak és megegyeztek a pénzösszegekben. Ezután következett az angol nyelvű munkaszerződés aláírása. Ehhez 4 fél szükséges: én, a magyar szervezet, a svéd szervezet és a svéd munkahely, ahol lakni/dolgozni fogok. A svédek sokkal liberálisabbak mint a magyarok, míg nálunk mindenből kérik az eredeti dokumentumot, a svédeknek csak a digitális kellett a felektől, így jelen pillanatban egyik félnél sincs meg egy fizikai valójában létező munkaszerződés. Ettől persze egy magyar a haját tépi és bizalmatlankodik, ők úgy látszik nem.
Amikor ez is elkészült, akkor következett a biztosításkötés, repülő és egyéb jegyek megvásárlása és hasonlók. Ez a hazai és a kinti szervezet dolga, feladataikat a munkaszerződés jól összefoglalja majd. Ekkora már kiderül, hogy ki lesz a mentorom, aki az adott országban az első számú segítője és ellenőrzője lesz egy önkéntesnek. Hozzá kell fordulni minden nyűggel-bajjal és csak ezután a szervezetekhez vagy a National Agency-hez vagy a nagykövetséghez. De ez már egy másik témakör...

A kiutazás előtt minden önkéntesnek kötelező megjelenni egy tréningen. Az enyém Pilisszentlászlón volt júliusban, nagyjából 20 önkéntes gyűlt össze, akik különféle országokba mennek majd. Nagyon jó volt a hangulat, akik csak nyűgnek gondolják az ilyesmit, szerintem csalódni fognak. Én még szívesen eltöltöttem volna ott pár napot, mert a nagy kor és egyéb különbségek ellenére nagy összetartó erő volt a közös cél: az EVS önkéntesség. A pár napos táborban sokmindent elmondanak, bemutatnak játékokon és gyakorlatokon át és ez sem kerül semmibe az önkéntes részéről (a magyar szervezet fizeti). Ezt követően lesz még a célországban egy on-arrival training és a projekt után egy kiértékelő training megint Magyarországon.

Most pedig itt vagyok, 10 nappal a kiutazás előtt, minden elintézve, papírok a kezemben, már csak azon kell agyalnom, hogyan sűrítsem bele 23 kilóba az egy évre való ruhát 1 db bőröndbe...

Hasznos linkek (megtalálhatók jobbra a menüben is):
http://www.mobilitas.hu/flp/evs
http://www.afs.hu/hun_hu/focus_on/other_programs
http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_en.cfm

Az én kinti munkahelyem, küldő illetve fogadó szervezetem linkjét is megtalálod a menüsoron a linkek közt, több más hasznos weboldallal. Máshol önkénteskedő barátaim blogjai pedig a barátok blogjai közt találhatóak meg (nem csak EVS-es). Jó böngészést!