Az első hét összegzése

Eltelt az első hét. Annak ellenére volt tartalmas ez a 7 nap, hogy valójában még nem is kezdtünk el rendesen dolgozni, csak "aklimatizálódtunk", sétálgattunk ide-oda Ramune-vel és amikor lehetett, segítettünk, beszélgettünk, bemutatkoztunk kismillió embernek.

1 nappal utánam jött a litván lány, Ramune, aki végtelenül nyugodt és kedves, az angolja tökéletes, svédül és oroszul is tud, szóval kicsit bénának érzem magam mellette. Szerencsére senki nem érezteti ezt velem, pedig mostmár tiszta sor, hogy én vagyok az egyetlen ember az egész helyen, aki nem igazán tud svédül. Az angolt elég jól értem, pedig ezzel komoly gondjaim voltak évekkel ezelőtt. De emiatt a magabiztosság miatt hamar kialakult bennem egy biztonságérzet, egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül itt Mullsjö-ben. Ha válaszolni kell, akkor még változatlanul eléggé küzdök, tehát ez nem olyan dolog, ami 1 hét alatt elmúlna. Emellett pedig görcsösen kell koncentrálnom a svédre, mert a nap 80%-ban ezen a nyelven megy a társalgás, ha összefutunk több emberrel. Vannak svédek, akik igazán nehezen beszélnek csak angolul, főleg pár néni, akik tudván, hogy a litván lány érti őket, szinte nem is beszélnek már angolul. Oh yeah!

Nem is tudom, milyen eseményeket kellene kiemelnem, minden nap történt valami emlékezetes. Előszöris kiderült, hogy az én névmemóriám zavarbaejtően jó, még a kacifántos svéd nevek sem okoznak gondot, Ramune meg mindig hálálkodik, amikor odasúgom neki, hogy ki jön velünk szembe. Ő meg jobb az időpontok megjegyzésében, ami meg nekem nem az erősségem. Főleg, amikor sorjáznak az olyan időpontok, hogy "sixteen-twenty, eight-fifteen, nineteen-forty two"... csak kapkodom a fejem, mert az órás témakör mindig is gyengém volt az angolban.

Egyik nap körbesétáltuk a tavat, benéztünk többször is a faluba, vásárolgattunk (én csokoládét és mindent, ami fura volt és otthon nem kapható). Egyik másik nap Tobbe, az egyik tanár elvitt minket a suli kocsijával egy kis túrára a környéken. Vele majdnem minden nap együtt eszünk az étkezőben, mert szinte mindig ott van az iskola körül.
Aztán a matektanár a fényképezőgépemmel lefotózta az új szakácsot majd minket önkénteseket és még aznap felkerültünk az iskola honlapjára a kollégák közé. Mit ne mondjak, ez elég nagy megtiszteltetés!
Pär, a mentorunk egy nagy világjáró, úgyhogy ahányszor elkezdünk beszélni a heti teendőkről, pár perc múlva már kirándulásokról és a különféle országok nyelveiről beszélgetünk. Ahogy ő mondja, imádja a konfliktust, azaz a történelmi "nézeteltéréseket". Így persze, hogy sokat tud a mi '56-unkról meg sokmindenről is. Nagyon jókedélyű ember, az a fajta, aki minden mondat végén felröhög. Elvileg bementünk volna vele Jönköping-be, de kissé lebetegedett, aztán rájöttünk, hogy annyira nem életbevágó ez az út. Ma egy másik tanár ajánlotta fel, hogy elvisz minket oda, mert ott lakik.

Első teendőink egyike volt az, hogy fogadjuk az internacionális kurzusra érkező 3 diákot. Egy félig kínai, félig japán lányt, egy fehéroroszt és egy oroszt. Érkezésük előtt előkészítettük nekik a kollégiumban az ágyneműt meg a hasonlókat, majd a kitűzött időpontoknál megjelentünk a parkolóban. Pär kocsival hozta őket, szegények jó fáradtak voltak, de a japán lánnyal azért még elmentünk egy 2 órás sétára. A ruszkik nem voltak ilyen fittek. Főleg az orosz lányon csodálkoztam, mert egy nagy darab, birkózónő típusú hölgyeményt vártam, erre egy aprócska, 13 évesnek tűnő lányka jött valahonnan Szibériából. Ennek ellenére folyton panaszkodik a hidegre és meg is van fázva. Mik vannak...

Ma pedig eljött a nagy nap, megkezdődött a tanítás! Hirtelen rengetegen lettünk, kicsit még félve közelítenek az emberek egymáshoz. Az iskolaigazgató tartott egy beszédet, meg bemutatta név szerint a tanárokat és minket is, de őszintén szólva nem nagyon tudom, miről volt szó 2 órán át. A fantáziámra hagyatkoztam és utólag kiderült, hogy jó a képzelőerőm... hiába, mégiscsak 16 évig jártam iskolába. Hogy ne legyen annyira formális az ünnepség, tanárokból álló kis zenekar játszott nekünk időnként bárzongorás/jazz-es stílusú számokat. A mentorunk volt a zongorista és nagyon jól játszott! A fotótanár basszerozott, az informatikus tanár pedig ritmusgitározott. Kedves gesztus volt, megmosolyogtam. :)
Utána, délután 3-kor egy kis eligazításon voltunk, mert csütörtökön lesz a "team building", hogy a diákok, tanárok megismerhessék egymást, meg persze mi is őket. A környékbéli erdőben lesznek a feladatok, a mi dolgunk volt kitalálni ezeket (ebben én ritka ötlettelen voltam, a tréningek nem az erősségem), majd segítenünk kell levezényelni az egészet. Van egy tolószékes tanuló is, ő sajnos teljesen le van bénulva, mozogni meg lélegezni sem tud magától, de itt természetes, hogy ő is jön a túrára és részt vesz majd a feladatokon (valahogy).

Ma este pedig volt egy kisebb eligazítás, vagy inkább "esti fika" (a fika szó svéd jelentését egy másik bejegyzésemben már kifejtettem) a kollégium társalgójában. Itt a kollégium 8 különálló épületrészből áll 8 szobával (= 8 ember), tehát most láttam először a tegnap érkezett svéd diákokat. Két tanár jött át hozzánk és hoztak kávét/teát meg sütit. Megengedtem nekik, hogy ne angolul szenvedjék végig az egészet, inkább ültem csöndben és néha kértem egy rövid összefoglalót. Bemutatkoztunk, informálódtunk... remélem idővel jó kapcsolat alakul ki köztünk.

Ezen a héten tehát beindul az élet, talán sikerül is csatlakozni a nyelvi kurzusokhoz és szeretnék valamelyik kerámia csapatba is beállni. Holnap megyünk Ramune-vel megkeresni a tanárokat, akiknél jelentkezni szeretnénk.