Visszaszámlálás indul / Egy hét kirándulás Svédországban

Már csak bő két hét maradt hátra a projektemből, ami azt hiszem egyre jobban elszomorít. Noha feladatunk már egyre kevesebb van, tehát nem is annyira maga az év folyamán végzett munka az, ami hiányozni fog, hanem csak úgy egyszerűen a közeg, az emberek, a barátok és még sok minden más. Még nem tudom, mennyire változtatott meg ez az egy év, ez bizonyára később fog értelmet nyerni, de érzem, hogy nem lesz könnyű visszaszokni a magyar kerékvágásba. Elsősorban az emberek azok, akik teljesen mássá teszik a két országot. Sok mindent soha nem tapasztaltam meg otthon az embereken keresztül (elsősorban pozitív dolgokat), még akkor sem, ha azt kell mondjam, tényleg nehéz a svédekkel elmélyíteni egy barátságot. Ami nálunk már beleesik ebbe a kategóriába, az itt nem, sokkal többet kell megtenni azért, hogy ezek a kapcsolatok megmaradjanak és ne csak felszínesek legyenek. Ez talán sok itt élő emigránsnak negatív élmény lehet, néha én is értetlenül tanakodtam a dolgon, de azt hiszem ez inkább erény: arra készteti az embert, hogy ne a könnyebb utat válassza és az igazi, szoros emberi kapcsolatokért igenis tegyen valamit. Erről rengeteget beszélgettem Växjö-ben élő magyarokkal az idősebb generációból, akik lévén, hogy régóta élnek itt, többet is tudnak mindenről. Az ő gondolataikat idézve még azt hozzátenném, hogy egy svéd ritkán nyomul az előtérbe, saját személye nem lehet egész estés asztaltéma, mint ahogy szinte minden téren nagyon erős ez a szellem a svédeknél: nincs egy kiugró vezér-típus, a közösség egysége sokkal fontosabb. Számomra ez meglehetősen szimpatikus, mert én magam nem igen kedvelem azt a tipikus magyar mentalitást, amikor egy társaságban valaki feláll és csak magáról, a maga bajairól vagy önmaga fényezéséről beszél fél napon át és képtelen mások reakcióit vagy véleményét elfogadva továbbvinni a beszélgetést, csak megy az eb karóhóz való kötése és az értelmetlen állóháború. A svédekkel mindig nagyon gördülékenyen beszélgettem. Szintén hallott információ, hogy a svédek különösen kerülik azt a magyarok közt megszokott rendszert, ami a lekötelezettségen alapul. Nem szeretnek más lekötelezettjei lenni sem anyagilag, sem máshogy, a sok kis szívesség, amit mi otthon megteszünk egymásért, mert illik megtenni, vagy mert muszáj, különben a szomszéd nem fogja megöntözni a növényeink, ha elutazunk, vagy következő alkalommal nem kérhetjük kölcsön a kocsit ikszipszilontól, ha nem teszünk meg ezt-azt... nos ez az az életvitel, ami errefelé kellemetlen és kerülendő. Értelemszerűen ez is a svédek nagy szabadságvágyához és személyes izoláltságukhoz köthető, míg mi magyarok évtizedeken át voltunk egymásra utalva a nehezebb időkben, amikor nem lehetett máshogy megmaradni, csak egymásba kapaszkodva - gyakran kelletlenül is.

Ezután a kis eszmefuttatás után át is térnék a kirándulásra, amit a 2 hetes szabadság alatt vittem véghez. Ramune már régebben elindult és később is jön vissza mint én, ő javarész stoppolva járta be Norvégiát, Észak-Svédországot és most épp hazaugrott Litvániába, de jövő hét elején ő is visszatér kicsiny Mullsjö-nkbe. Én, mivel bizalmatlan kis fráter vagyok, inkább elköltöttem majd' 1000 koronát (kb. 30 000 Ft) az utazásra magára. De megérte, mert napról napra bővültek a programok, sok új emberrel ismerkedtem meg és beszélgettem nagyokat, míg sikerült új helyeket is bebarangolnom, elsősorban Kalmar megyében (Dél-Kelet Svédország).

Július 19-én elugrottam Rebeccához, egy kedves baráthoz Alingsås-ba. Igazán kiemelkedő élmény volt vele beszélgetni, azt hiszem az itteniek közül ő került a legközelebb a szívemhez (mármint az iskola diákjai közül). Nagyon fog hiányozni, de remélem, hogy valamiféle kontaktust fenn foguk tudni tartani...
Másnap átutaztam Göteborgba, ami mindössze fél órára volt a fent említett helytől. Itt egyedül tettem egy nagy sétát, a számomra jól bevált módon gyalog, térképpel a kezemben. Összehasonlítva az unalmas és kopár márciusi látképpel, ez a mostani máris jobban tetszett, noha továbbra sem lett Göteborg a kedvenc helyem, hiába volt néhány részlet már egészen mediterrán, helyenként San Franciscót megszégyenítő meredek utcákkal és Skandinávia legnagyobb kikötőjével. Talán csak azért nem tud annyira megfogni a hely, mert nem éltem ott és nem fordultam meg ott olyan sokszor, mint Stockholmban. De ami szép az szép, az idő kitűnő volt és azt a 8 órás sétát pedig maximálisan élveztem.

(Göteborg látképe)

Göteborg után hazaugrottam Mullsjö-be, hogy összepakoljam a holmiaim a másnapi útra. Minden jól alakult egészen másnap reggelig...
...amikor is a szakácsunk kopogtatott az ajtómon és kissé félve közölte velem, hogy azonnal ki kell költöznöm a szobámból, mert a pár nap múlva érkező csoport arra is igényt tart. Már ki is volt adva, nekem pedig a kutya nem szólt erről, pedig én is egyfajta kolléga vagyok, a telefonszámom elkérhető a mentoromtól (ha esetleg nem lett volna meg valami adatbázisban), esetleg egy nekem dobott e-mail is elég lett volna. Mindebben nem az volt a legmegdöbbentőbb, hogy már másodjára kellett összepakolnom 1 évnyi holmimat, hanem, hogy mindez másfél órával az indulásom előtt talált telibe. Kissé kétségbeesetten kezeltem a helyzetet, szegény konyhás személyzet látta is, hogy csak erővel tartom vissza a Mucsi Zoltán-féle őrjöngést, így összedobtak nekem egy kis útravaló ételcsomagot, amit nagyon meg is háláltam. Nagyon aggódtak, érezték, hogy ez nem volt egy szép húzás, de megmondtam nekik, hogy ne aggódjanak, ez pusztán az igazgató hibája volt, ők nem tehettek semmiről. Miután én és Ramune cuccait áthajigáltam a szomszédos rumliszobába (jelenleg itt tartózkodom), a szakács kocsival kivitt a vasútállomásra. Az úton ugyan megint volt egy kis gubanc, két helyen is át kellett szállnom és az egyiknél egy kicsit beragadtunk egy órára.

De szó mi szó, megoldottam a problémákat és aznap sikeresen leértem Emmaboda-ba! Itt találkoztam Vikivel, egy másik magyar EVS önkéntessel. Most én élhettem vissza az anyanyelv használatával és beszélhettem meg káromkodhattam magyarul akkor is, amikor épp más népek fiai is körülvettek minket - pusztán mert ez olyan klassz, ugyebár. Nem volt ez máshogy, amikor Mullsjö-ben összejöttek az oroszul tudók...
Másnap, mivel Viki dolgozott, én elugrottam Karlskrona-ba, egy szép kis kikötővárosba a Balti-tenger partján. Az idő nem volt épp rózsás, de amikor pont a legrosszabb volt a helyzet, én éppen egy tengerészeti múzeumban bandukoltam. Viki mondta, hogy ő itt 3 órát töltött el, én meg legyintettem, hogy áh, kizárt, hogy engem ez a téma ilyen sokáig bent tartson. Aztán mégis, lett ez bőven 2 és fél óra nálam is! Volt ott még egy kiállítás a Hidegháborús időkről is. Az egyik nagy pulton mindenféle gomb volt, a Vasfüggöny mögötti Európa minden szegletéből, én meg persze mi mást nyomtam volna meg, mint az "Ungern" (Magyarország) gombot, hogy aztán lefusson előttem egy rövidke összeállítás '56-ról. A múzeum mellett állt 3 nagy hajó, abból az egyiket be is lehetett járni. A vélhetően második világháborús szerkezetben láthattam a motorházat, kabinokat (amik korhűen voltak berendezve) és más, szűkös kis helyiségeket.
Viki ajánlására kihasználtam a lehetőséget, hogy az ingyen komppal kihajózzak egy Aspö nevű kis szigetre, ahol végre kisütött a nap is és megnézhettem ott egy régi várat. Kicsit elüldögéltem ott a gazlepte ágyúk közt és néztem a tengert... és megint ugyanazt éreztem, mint nemrég az Északi-tenger partján: búcsú a tengertől...

(nyugdíjazott ágyúk Aspö szigetén)

Karlskrona után visszautaztam Emmaboda-ba, másnap pedig Högsby-ben meglátogattunk egy éppen kifutófélben lévő német önkénteslányt, Juliát. Ismertem őt a mid-term trainingről, persze csak futólag. Volt ott még egy olasz önkéntes srác is, Antonio. Megint jókat beszélgettünk, majd búcsút intettünk Juliának. Itt jegyezném meg, hogy ugyan még semmi nincs megszervezve vagy mélyebben elgondolva, de nagy esély van rá, hogy az idei Szilveszter estém Berlinben töltsem, sok más EVS önkéntessel együtt! Én természetesen nagyon forszírozom a dolgot, egyrészt mert még sosem voltam Berlinben, másrészt pedig mert jó buli lenne egy ilyen "volunteer reunion". :) Csak sajnos a szállás és az utazás nem megoldott kérdés, így erre is össze kell kupogratni pártízezer forintot, de majdcsak összejön valahogy...

(EVS önkéntesek)

Emmaboda-ban még három sráccal ismerkedtem meg, akik közül kettővel el is mentem aztán kirándulni, tehát azt lehet mondani, körbevettek a pasik. :D Egy Kibbe nevű srác eredetileg Eritreából származik és be kell valljam, ez talán az egyetlen afrikai ország, amiről még sosem hallottam (talán azért, mert a világ egyik legszegényebb országa). De mindez a kis tudatlanság nem szabott határt annak, hogy jó barátok legyünk. :) Jött még aztán Ahmed, egy iraki férfi és futólag egy svéd is.

Vasárnap aztán fogtam magam és átutaztam Växjö-be, ahol Judittal, nagybátyám egyik barátjával találkoztam, ő szintén kint élő magyar. Remek jókat beszélgettünk, órákon át és szinte mindenről, nagyon jól esett. Hiába nem vagyunk egy korosztály, az évek nem szabtak gátat és politikától kezdve a kedvenc filmjeinkig mindent megtárgyaltunk, mint két jó barát.
Egy gyors kiugrást is tettünk a nagybátyám szerint nagyon-nagyon svéd "fílinges" Allsångfest-re, ami Växjö-ben is hatalmas tömegeket vonzott. Ez azt hiszem egy egyszerű dalfesztivál humoristákkal és egyéb műsorokkal megspékelve, ami iránt minden korosztály egyformán érdeklődött. Kár, hogy nem nagyon ismertem a slágereknek számító dalokat és nem nagyon értettem a poénokat sem (sőt, mondjuk úgy, egy kukkot sem értettem belőlük, hiába élek itt egy éve). De a tény, hogy ez a politikamentes egyszerű zenélgetés és szórakoztatás - amit nálunk ilyen formában leginkább csak a politikai pártok kampányolása alatt látni - valami nagyon svéd volt és nekem még bőven több időre van szükségem ahhoz, hogy az ilyemsikkel is természetes mód tudjak azonosulni. De mindenképpen érdekes volt!

Växjö után ismét visszamentem Emmaboda-ba, noha ez eredetileg nem szerepelt a terveim közt. A levegőben lógó szállásom miatt döntötem úgy, hogy nem rohanok haza, amúgy is mit csináltam volna ott egyedül...? De végül is hálás lehetek, mert ennek a kis kavarodásnak köszönhetően még több helyre sikerült eljutnom, amikről már csak futólag próbálok írni. Emmaboda épp a visszaérkezésem napján nyitotta meg kapuit az errefelé híres koncerteseménynek számító, a városról elnevezett fesztiválra érkező fiatalok előtt. Hát mit mondjak... a svéd kamaszok valahogy nagyon távol állnak tőlem és azt hiszem Vikitől is, pedig ugyebár nem szabad külső és viselkedés alapján megítélni senkit sem. Mindössze arról van szó, hogy úgy érzem, unalmukban aggatnak magukra mindenféle szedett-vedett rongyot, hogy aztán nehéz legyen kitalálni, hogy ki a nő és ki a férfi, mert ez itt északon mintha kevésbbé lenne hangsúlyos. Mindez egy emberen egyedinek és formabontónak tűnik, de miután több ezer emberen látni ugyanazt a forrónacit gumicsizmával, a fejnél minimum háromszor nagyobb szemüvegekkel, divatjamúlt, de pont ezért menő ingekkel és a svédektől szokatlan igénytelenséggel... hm, na de lehet hogy ez ma a kamaszság és én öregszem?! Ki tudja...

Megnéztem még Kalmar városát és a hídon át megközelíthető Öland szigetét Antonióval, az olasz EVS önkéntessel. Itt többek közt láttuk a királyi család nyári rezidenciáját (az időjárással ismét hatalmas szerencsénk volt). Aznap még voltam csónakázni és pecázni Ahmeddel, másnap pedig Kibbével ugrottam el egy kis sütizésre a helyi cukrászdába, majd elnéztünk Boda-ba, ami híres az üveggyáráról. Ha nem említettem volna még, a svédek és a dizájn kéz a kézben járnak, üvegművességben is!

(a svéd királyi család nyári rezidenciája Öland szigetén)

Július 28-án aztán hazamentem, ma egy kicsit dolgoztam is, mivel az itt lévő kb. 120 fős csoport már be volt zsongva, hogy egész héten senki nem nyitotta ki a boltot (nem igazán értem, hogy az igazgató miért ezt a hetet adta ki nekünk, ha pont most kellettünk volna a leginkább...). Maga a csoport is érdekes, különféle országokban élő zsidók gyűlnek itt össze minden évben és egy héten át mindenféle szabadidős tevékenységet végeznek, sokan családostul jönnek. Mint kiderült, az amúgy keresztény szellemiségű iskolának az ilyesmi nem gond, voltak itt már muszlimok is...
...tehát ennek a csoportnak nyitottam ki ma a boltot, hogy végre kiélhessék a napok alatt felgyülemlett vásárlási kényszerüket. :D Azt hiszem hálásak voltak, hogy feltűntem a színen. Holnap pedig mennek is haza, így visszakaphatom a szobám is, remélhetőleg...

Az elmúlt egy hétről képek ITT

A nagy svéd-magyar téli szünet

Az elkövetkezendő bejegyzésemet akarva sem tudnám szűkös keretek közé sűríteni, így előre jelezném, hogy minden bizonnyal HOSSZÚ lesz! Elvégre több, mint 3 hét szünet eseményeit igyekszem itt monitorra pötyögni. Úgyhogy nem is szaporítanám a prológust, jöjjön minden szépen időrendben...

December 19-én mentem fel Mullsjö-ből Stockholm-ba kis családomhoz, akiket itt már számtalanszor említettem. Amint befutottam a pályaudvarra, Andival, nagybátyám feleségével el is mentünk egy vásárló körútra. Kiderült ugyanis, hogy jó volna, ha valami csinos lenne rajtam Szenteste... ezek szerint nem sok jóra számítottak, ha ilyen hirtelen el kellett menni vásárolnunk. :D Persze csak viccelek, mert nagyon meg voltam elégedve a vásárolt holmikkal, amik még magyar viszonylatban is olcsóknak voltak mondhatók és mindegyik "többszörhordós", vagyis nem báli ruha.
Másnap, azaz 20-án ünnepeltük Anders, idősebbik unokatesóm férjének születésnapját. Volt egy kis eszem-iszom, megint összejött a család magyarostul-svédestül, mint idén már sokadjára. Hamarosan bővülni fog a család és az illetékes kismama hasa már igencsak gömbölyödik...
21-én meglátogattam Agnes-t, a suli egyik tanulóját, aki mellesleg kerámikus szakon van és időnként megnézünk együtt egy svéd vagy egy magyar filmet. :) Agnes Stockholm-ban lakik, egy olyan részen, ahol még sosem jártam, ennek ellenére szépen boldogultam a tömegközlekedéssel és gond nélkül értem el végül a faházas kis kerületbe. Már azt hittem, nem is a fővárosban járok, annyira vidéki volt a hangulat. Agnes-ék házában aztán jót beszélgettem nem csak vele, hanem a testvéreivel is, mindenki rögtön átváltott angolba és még politikai kérdésekre is futotta. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd így beállítok külföldön idegenekhez és angolul eltraccsolok velük mindenféléről... de az angolom szerencsére 4-5 hónap alatt átesett a várt fejlődésen, ha nem is hibátlanul, de gyakran folyékonyan beszélem akár órákon át is, bonyolult témákon átrágva magamat. Ilyenkor nehéz azt mondani, hogy "na jó, akkor mostantól a svédre koncentrálok", mert habár ez a tervem, úgy örülök annak, hogy végre van egy idegen nyelv, amit majdnem olyan otthonos érzés használni, mint az angolt. Talán egyszer majd megélem azt is, amikor elérem ezt a szintet svédben is... No de térjünk vissza a vendégséghez! Agnes-től estefelé indultam haza, a kemény mínuszokban fagyoskodva vártuk a buszmegállóban a nem jövő buszt (aztán végül persze mégiscsak jött valami).
22-én most bizony el kellett gondolkodnom és nem vagyok benne biztos, hogy pontosan emlékszem mindenre, mert szokásomhoz híven dél felé keltem fel. Este azt hiszem bementem a belvárosba, hogy Andival megnézzünk egy kiállítást, de a közel -20 fokban több mint fél órán át a buszra várva arra az elhatározásra jutottunk, hogy inkább ejtjük a témát és átfagyva hazavergődtünk. Itt jegyezném meg, hogy eddig a BKV-ról gondoltam azt, hogy csépelni való, de a skandináv precizitásban bízóknak elárulnám, hogy az SL (svéd BKV) és az SJ (svéd MÁV) igencsak haldoklik tél környékén! Buszok, vonatok maradnak ki, vonatok siklanak ki (vagy épp rohannak bele egy állomásba, mint ahogy az pár napja Malmö-ben történt...), talán még a sínek is eltörnek, vagy ki tudja, hogy miért is nem járnak napokig a vonatok. Még az SJ weboldala is megszűnt létezni, annyira küzdöttek a vasutasok az elemekkel. Persze javukra legyen mondva, hogy sok helyütt volt -30 körüli hőmérséklet is és ehhez nem is kellett annyira északra menni... Egy szó, mint száz, a tömegközlekedés errefelé bonyolult és időigényes tevékenység.
23-án vásároltam és egyedül elmentem egy Andy Warhol kiállításra Stockholm-ban. Itt még sikerült megnéznem egy másik fotókiállítást is és bár nem szeretek egyedül kiállításra járni, most valahogy hangulatos volt a félig üres, hatalmas termeket bebarangolni, miközben a The Velvet Underground szólt a háttérben...
24-én pedig eljött a várva várt nap. A Karácsonyt végül is nem Stockholm-ban, hanem egy Skokloster nevű aprócska faluban töltöttük a fővárostól északra. Itt 15-en gyűltünk össze már kora délután, és egészen késő estig remekül szórakoztunk. Egy percig nem unatkoztam, ami két hiperaktív gyerek és sok szórakoztató felnőtt között aligha eshetett volna meg. Mindenki profin tudott angolul, amin nem lepődök már meg nagyon, de jó érzés volt, hogy így én is aktív részese lehettem a történeteknek.
A lakomát az úgynevezett julbord-al kezdtük, ami meglepő módon egyfajta SVÉDASZTAL. :D Itt a karácsonyi vacsora állítólag ilyen formában valósul meg, sok lazaccal és más halakkal, sonkával, krumplival és még jávorszarvas hússal is! Nem hagyhattam ki, hogy ezt a tipikus svéd állatot meg ne kóstoljam (ha már az abszolúte, nagyon-nagyon svéd snus-t kipróbáltam októberben).
A julbord mellett elhagyhatatlan svéd karácsonyi fogalom még a Kalle Anka. Furcsa mód nem másról van szó, mint Donald kacsáról, akit a svédek kissé átkereszteltek, de a lényege a dolognak nem változott. És mi köze a Disney féle Donald kacsának a Karácsonyhoz? Jó kérdés, ezt csak ők tudják. Mindenesetre a Kalle Anka egy rajzfilmblokk neve lett, ami évek, vagy inkább évtizedek óta nem változik, mindig ugyanazokból a nagyon régi Disney rajzfilmekből vágnak össze részeket, amiknek már színük is alig van. Bizonyára vagy fél évszázada terjedhetett el ez az egész a televíziózással együtt, hogy a gyerekek még boldogabbak legyenek Karácsonykor. És mivel ez a meseblokk a változatlanság szimbóluma, így sok felnőtt is leül nézni. Így tettünk mi is.
Az este folyamán még vártak ránk meglepetések. Svédországban a Télapó, azaz a Tomte Szenteste jön. Errefelé igyekeznek is ezt lejátszani, mindig akad valaki a családból, vagy az utcából, akit bel lehet öltöztetni Télapónak. Ezúttal egy szomszéd jött házhoz, klasszikus mód a kert felől, az ablakon bekopogva. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek már extázisban voltak, de mi is jót szórakoztunk. :) Az ajándékosztás után a Télapó ment is tovább, mi pedig megvártuk, amíg a gyerekek a sokmillió ajándékot mind kibontják... Késő este pedig még volt egy kis "lottó" is, amiben az volt a jó, hogy mindenki nyert valamit. Mint ahogy az előző bejegyzésben is lelkendeztem, hogy milyen jópofa mód lehet olcsón és játékosan ajándékozni, így most is csak azt tudom mondani, hogy a játék nagyszerű volt, kreatív és szórakoztató! Köszönettel tartozom ezért az Axberg családnak, vendéglátóinknak.
A Szentestét követően már csak könnyedebb programok vártak ránk, főleg evéssel kapcsolatosak (haha). A svéd fiúk az évek alatt rá lettek szoktatva a magyaros ízekre és úgy vettem észre, szívesen is ették azokat! 26-án ünnepeltük a mi kis családi Karácsonyunkat, heten. Az ajándékozást követően jót vacsoráztunk és beszélgettünk. Nem tudnám tovább ragozni ezt az estét, mint hogy nagyszerű volt!

27-én pedig várt a reptér és a hazaút Magyarországra...
Furcsa érzés volt hazatérni. Valahogy nem éreztem azt, hogy hónapok teltek el és semmi nem hatott újként, minden folytatódott tovább. Egyedül a macskám változtatott radikálisan a távollétem alatti életstílusán. Micu ugyanis csak akkor fekszik az ágyamba, ha otthon vagyok, így 4 hónapig felé sem nézett a szobámnak. De amint hazaértem, fel is szaladt a galériaágyamra és amíg otthon voltam, hű házikedvencként aludt velem éjszakánként.
Este meg is tartottuk a "harmadik Karácsonyom", anyáékkal hármasban. Szolid kis ajándékozás volt, de nem ezen volt a hangsúly, hanem hogy kissé megkésve bár, de megünnepelhettem a szüleimmel is a Karácsonyt.
28-án jött össze a család nagyobbik része, apai ágról. Mivel nagy volt az élet, keveset sikerült csak beszélgetni, de azért jó volt látni mindenkit, kiváltképp két éves unokaöcsém, Vencit. :)
Az elkövetkezendő napokban inkább a családdal voltam, illetve hogy a jövendőbeli művészettörténészi ambícióim is kiélhessem, anyával elmentünk a Szépművészetibe egy kiállítás erejéig.
A Szilveszter békésen telt, úgy döntöttem a szülőkkel maradok, mert elsejétől a barátoké volt a főszerep.
Az év első napján azért még ellátogattunk a Normafára szánkózni, amit már ki tudja, mikor műveltem utoljára! Este pedig mentem Dani barátomhoz és pár napot ott töltöttem nála. Nagyjából 2-3 éves korom óta ismerem őt és minden találkozásunkkor vannak "kötelező elemek", általában játékok és szófordulatok, amiket mindig meg kell ismételni. :) Nagyszerűen telt az idő, másnap találkoztunk egy közös barátunkkal is.
A hét folyamán találkoztam barátokkal a középiskolából, majd Annával az egyetemről. Jó volt újra látni őket, még bizonyosan elbeszélgettem volna tovább is, de az idő mintha egyre gyorsabban repült volna és már ott is volt január 7., és mentem is vissza Svédországba.
Stockholmban eltöltöttem még egy hosszú hétvégét, ismét a családommal. Szombaton nagy hurkaevés volt, amit én kihagytam, mert nem szeretem. Délután pedig még egy kis szánkózás is be lett iktatva. Másnap pedig vonatra szálltam, hogy megkezdjem hosszadalmas utamat vissza a faluba. A futurisztikus, kétemeletes vonat csöndben robogott keresztül sötét erdőkön és komor iparvárosokon, mígnem elérte Falköping-et, ahol át kellett szállnom. Mint ahogy már említettem, a svéd közlekedés elég macerás, ismeretlen okból törölték azt a vonatomat, amivel eredetileg mentem volna, így végül az jött ki, hogy közel 3 órát vártam az állomáson, az átszállásra várva. És még ekkor is késett a vonat, aztán meg se kiírás, se szignál, hogy mi a következő állomás... éppen hogy észrevettem Mullsjö-t az éjszakai sötétségben. Az állomáson máris találkoztam egy lánnyal a suliból, így együtt vonszoltuk haza a bőröndjeinket a nem túl jól takarított, szeles utakon.

Így telt hát ez a nem mindennapi téli szünet, két napja viszont újra teljes gőzzel munka van. Elhatároztam, hogy idén intenzívebben fogom tanulni a svédet, így az egyik kerámia óra rovására most egyel több svéd órám lesz. Ma volt az év első ilyen órája és ma először hallott Ramune (meg a tanár) svédül beszélni. :D Alig bírtam kinyögni a mondatokat (egy beszélgetős társast játszottunk), de mindenki teljesen fel volt dobva a végén, hogy én állítólag tudok svédül! Hát... majd beleszédültem az agymunkába és óra után azonnal át is váltottam angolba. Megkönnyebbülés volt!!

---

Képek a karácsonyi szünetről ITT.

Malmö + Koppenhága

Ez a hét ősziszünet volt a svéd iskolákban is, így Ramune rávett még pár hete, hogy mozduljunk ki valamerre. A kezdetek kezdetén Göteborg-ba szerettem volna eljutni a leghamarabb, de ehhez képest volt itt már Lettország meg Dánia... bár egyáltalán nem bánom, hogy néha nem az 5 éves terv alapján zajlanak a hétköznapjaim, mint ahogy azt szeretem és mint ahogy arról elhíresültem baráti körömben (én, az előre megtervezős, nem spontán egyén...). Napokig szívtam a fogam az árak miatt, de már így is lustának éreztem magam Ramune mellett, aki sokkal többet utazott az országban, mint én és különben is, mit kezdtem volna 1 hétig a tök üres kollégiumban...
Így hát megvettük szépen a vonatjegyeket (kb. 20 000 Ft, és ez az ifjúsági volt). Utána megtudtam, hogy Koppenhágában külön fognak válni útjaink, ő egy barátjánál fog lakni én pedig egy olcsó hostel mellett döntöttem. Olcsóságot persze dán mércével kell mérni, mindent egybevetve 1 éjszaka azt hiszem 8500 Ft volt, mivel nem volt hálózsákom és bérelnem kellett még egy s mást. Eredetileg Malmö-ben coutchsurfing-el szálltunk volna meg egy pakisztáni srácnál, de ő utolsó nap lebetegedett, így az út előtti éjjel még oda is kellett foglalnunk egy szállást, ami kb 5500 Ft volt. Hogy az árakat alacsonyan tartsuk, nem használtuk a tömegközlekedést, mindenhova gyalog mentünk, ami számomra igencsak megterhelő volt, hiszen 3 napi holmimmal volt telerakva a hátizsákom, amit estig nem tudtam letenni.

Most pedig egy kis élménybeszámoló a városokról:
Malmö-re kevesebb időnk jutott, mint a dán fővárosra, az idő is borzalmas volt (még Rigánál is mérföldekkel pocsékabb), de azt kell, hogy mondjam, az óváros rész különösen hangulatos! Végig én voltam a térkép-felelős, mivel kettőnk közül én voltam az, aki egyáltalán tudott térképet olvasni és mint kiderült, ebben remekelek. Sokat trappoltunk, de hála nekem, felesleges köröket nem róttunk. A hostel messze volt az óvárostól, így miután kezdésnek oda kikutyagoltunk, már mehettünk is vissza. Előtte azonban a hostel vezető segítőkészen elmutogatta nekünk a térképen, hogy merre mik vannak. Ramune kedveli az alternatív, némileg anarchista ideákat, így az ebédünket egy "illegális", non-profit étteremben ettük (őszintén szólva egyik fogalommal sem vagyok tisztában az éttermek világát illetően, de sebaj). Minden étel vegetáriánus volt és amolyan "csináld magad" életérzés lengte körül a furcsa étkezdét, ahol nagyon művészlélek-ábrázatú emberek írták a leckét, olvastak újságot vagy csak ültek és bagóztak, illetve vadidegen embereknek passzolták le a kajamaradékjaikat (ne vesszen kárba semmi!). Minden baloldali eszme szimbólumait megtaláltuk, mint dekorációkat, kezdve a szivárványos zászlótól egészen az állatok jogait szupportáló matricákig. Mondhat akárki akármit, nekem nagyon tetszett, olyan egészen más volt, mint egy közönséges étkezde... nem mellesleg remek volt az édes csilis melegszendvicsük!
Ezt követően egy teljesen arabok által futtatott piacra is benéztünk, ahol lelkesen kajabáltak utánunk a kofák és csadoros asszonyok válogattak a banánt. Itt már kezdett végérvényesen elromlani az idő, de nem állhattunk meg, fél napunk volt csak az ismerkedésre. Úgyhogy az óváros kis szigetét keresztbe-kasul bejártuk és nagyjából ezt láttuk ott:

Ezek után a kikötő felé vitt az utunk, ahol a sok gyárépület és üres placc közt ott "lapult" a város talán leglátványosabb épülete és egyben szimbóluma, a Turning Torso. Én, mint az építészet nagy kedvelője vezéreltem ki szegény társamat ehhez az istenháta mögötti helyhez, szakadó esőben, éjszakai sötétségben és embertelen szélben. Csak hogy csinálhassak róla kemény 3 darab fotót. Íme az épület:

Ezután az idő végérvényesen ellenünk fordult és mivel egyszerűen nem bírtam tovább a gyaloglást, rávettem Ramune-t hogy menjünk már el enni valahova. Ő ugyanis soha nem éhes kirándulás közben, egész nap elvan étlen-szomjan és engem hiába ismer mindenki úgy, mint a fő válogatóst, mindig miattam kellett beülni enni valahova, ahol szép kis pénzösszegekért elég királyi adagokat rendeltem magamnak, amiket mind el is tűntettem (kivéve persze a gyűlölt zöldségeket, de egy vega mellett ez nem gond).

Kicsit ugorva az időben, rögtön ott folytatnám, hogy vonatunk másnap kigördült Malmö-ből, átrobogott a hosszadalmas Øresund-hídon és így érte el Dániát. Nem mindennapi élmény volt számomra úgy átlépni egy országhatárt, hogy vonattal mentem, ami egy tenger fölött haladt át... vagy ez csak nekem volt érdekes? :D
A zubogó eső nem volt valami ígéretes és addigra már nyolcszázkettedszerre panaszkodtam az égiekre, akik végül egye-fene alapon elhúzták fejünk fölül a függönyöket és Koppenhágában első napunkat pazar őszi napsütésben élvezhettük ki! Megint fogtam a térképet és úgy vezettem a hostelhez társamat, mint a legjobb GPS. Amikor lefoglaltam a szállást a neten, 11 órát adtam meg becsekkolási időnek, amit csak hasraütve választottam. Ennek ellenére pontban 11 óra 00 perckor beállítottam az elég rejtett helyen lévő hostelbe és elégedettségem már-már eufórikus volt. Szerintem még évekig fogom erre verni a nyálam, elnézést...
Miután kezdésnek megnéztük a szomszédos ősöreg temetőben Andersen sírját, utána itt is azt csináltuk, mint Malmö-ben: visszatrappoltunk az óvárosba.

Itt egy remek curry levest is elfogyasztottunk egy retro hangulatú foteles kis kávézóban, ahol jót röhögtem a dán nyelven. A pincér ugyan angolul beszélt, de erre csak a végén jöttem rá... egy fia szó nem tűnt ismerősnek, pedig már nincsenek gondjaim az angol megértésével. Maga a dán nyelv is szórakoztató, tipikusan olyan, hogy nem hinném el róla, hogy egy nép tényleg ezt a zagyvaságot beszéli és érti.
A belvárosból ezután kisétáltunk a város szélére, hogy a tengerparton megnézhessük a híres Kis hableány szobrot. Bevallom, ezt csak kötelességből szerettem volna megtenni, annyira nem érdekelt, Ramune-t meg még kevésbbé, de azt nem gondoltam volna, hogy a helyszínre kiballagva a nagy üres szikla vár minket... a szobor nélkül. Azt ugyanis elvitték kiállítani Kínába, nekünk meg maradt a szignózott kődarab a vízben. Nesze nektek Kis hableány!

Azért a többi látnivaló kárpótolt minket, személyes kedvencem egy Hyhavn nevű csatorna/kikötő volt színes, ódon házakkal. És persze Christiania másnap. Van aki ismeri, van aki nem, ezért írok róla pár sort. Christiania a hippikorszakban épült ki, mint lakónegyed, ahol a tudattágítás művészetét igen intenzíven művelő dán ifjak kivonulhattak és "önmegvalósíthattak". Színes fabódék, sátrak, saras kis utcák, furcsa szobrok, átalakított raktárépületek, szemétdomb... nagyjából így néz ki a miliő. Ma már inkább turistalátványosság, de láttunk pár első és másodgenerációs vérbeli hippit, némelyiket elhűlve néztem, pedig 5 év a Kisképzőben azért hozzászoktatott a fura fazonokhoz...

Ami különösen érdekes volt, hogy az egyik utcában úgy árulták kis asztalokon a füvet meg a hasist, mint a sült gesztenyét vagy a hot-dogot. Tilos volt fotózni ezen a részen, a turisták számára észrevehetetlen hippiőrök figyelték a terepet és állítólag hangrobbanással képesek jelezni egymásnak, ha jönnek a zsaruk vagy valaki gyanús lesz... Gondoltam szuvenírbe viszek egy kocka hasist, csak úgy a porcelánházikó, fahajó és miegyéb közé a polcra... szigorúan csakis mint szuvenír Dániából. :P De hát az árak... hát-hát... végül nem vettem semmit. Ígyis úgy leégtem anyagilag, hogy a minap nem kicsit tátottam el a számat a svéd bankszámlámat nézegetve. Úgyhogy öv behúzva, 1 hónapig kőkeményen Mullsjö-ben leszek és várom a jobb napokat... azért éhen nem fogok halni, de utazni most nem fogok tudni, pedig még szerettem volna.

Ennyi volt a beszámolóm, ajánlom mindenkinek Malmö-t és Koppenhágát, aki szereti a kultúrák keveredését, a klasszikus északi kikötő és kereskedőváros-hangulatot és a szabad szellemű fiatalokat... meg a hippiket! ;)

A többi kép ITT található.

Internacionális est Mullsjö-ben

Kicsit talán megkésve számolok be erről a programról, ami október 23.-án, azaz előző hét szombaton este volt megtartva, de a gondolatok nem mindig szöknek a fejembe azonnal, vagy egyszerűen csak kedv híján halogatom az írást.

Az iskola matektanára (és egyben egyik fő foglalkoztatónk), Ulf még jó pár hete hívott meg minket, külföldieket a Mullsjö-i templomba, hogy az említett napon tartsunk egy kis ismertetőt arról, hogy a mi kultúránkban hogy ünnepeljük a főbb keresztény ünnepeket és főleg a közeledő Mindenszeneteket. Nem sokat készültem rá, bár az interneten rákerestem, hogy mi a különbség a Mindenszentek és a Halottak napja közt, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy teljesen képben vagyok e téren. Másfelől fogalmam sem volt, hogy mi az ami magyar, vagy legalábbis Svédországban szokatlan. Amit mindenképpen tudni érdemes, hogy a svédek túlnyomórészt evangélikusok. Nekem, egy alapvetően katolikus országból jött embernek kicsit érthetetlen, hogy itt aztán hiába teszem fel a 10 forintos kérdést, hogy ki a jelenlegi pápa... szinte senki sem tudja. Rigában pedig egy katolikus templom olyan izgalmasnak és újszerűnek tűnt a svédeknek, mintha egy mecsetbe léptünk volna. Bevallom, ezen kicsit kuncogtam, nem tudtam, hogy az evangélikusok (vagy a svédek...) képesek ennyire elfalazni magukat a többi keresztény egyház és kultúrkör elől. Így már az is érdekesnek és újszerűnek hatott, amit a legáltalánosabb ünnepeinkről és szokásainkról elmeséltem. Mivel még mindig nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy akár két mondatot is elmondjak svédül, így a mikrofon mögé állva angolul meséltem, közben Ulf fordított svédre a másik mikrofonnál és amikor épp a többi diák beszélt, addig egy svéd srác fordított nekem angolra. Olyan idegennek és külföldinek éreztem magam, mint Margaret Thatcher a Vásárcsarnokban...

Ami mindenkiből nagy meglepetést váltott ki, az a december 6.-ai Mikulás ünneplés szokása. Nem néztem utána, hogy ez mennyire magyar, de eddig mindenkinek újszerű volt, hogy a Télapó, vagy a Mikulás - ahogy tetszik - jóval Karácsony előtt jön a gyerekekhez, Karácsonkyor pedig a gyermek Jézust (= Jézuskát) ünneplejük, nem a felnőtt Krisztust, vagy a Télapót, vagy bárki mást. Ennek ismertetésében kisegített Etelka néni, egy Mullsjö-ben élő magyar disszidens ('62 óta él itt), aki az iskolánkban is fel szokott tűnni egy speciális, időseknek szóló kurzuson. Nagy barátok lettünk, nagyon örültem a segítségének és a műsor után hosszasan beszélgettem vele. Az előadás alatt többször segített ki svéd nyelvű magyarázatokkal, amikor például a húsvéti locsolkodás szokását próbáltam valahogy elmagyarázni. Ez volt a másik, amin jót derültek az emberek. Közben én is tanultam, az orosz lány jóvoltából megtudtam, hogy az ortodox Halottak napján a hozzátartozók ételt is visznek a sírokhoz, illetve hogy az Újév előbb van mint a Karácsony és az előbbi sokkal jelentősebb is.
Az est folyamán kaptunk vacsorát és egyéb műsorokat, a végén pedig Etelka nénivel barátian összeölelkeztünk és megígérte, hogy hamarosan elhív minket külföldieket és Ulf-ot vendégségbe. A paptól pedig kaptunk egy szép fadobozban karamellás cukrot és sok köszönetet. Nagyon kedves volt mindenki, nekem olyan fura, hogy ilyen kis semmiségekért ennyit tudnak hálálkodni a svédek, inkább nekünk volt megtiszteltetés, hogy elhívtak minket és szórakoztathattuk a nagyrészt nyugdíjasokból álló publikumot. Egyet bántam csak, hogy az október 23.-áról és a forradalomról nem volt alkalmam beszélni...

Let's have a fika!

A címnek választott mondatocska naponta legalább egyszer elhangzik errefelé, még mindig nem tudom jobban körülírni, minthogy ez amolyan svéd "szociális tízórai", ami teljesen más jellegű, mint a magyar főétekzések közti lebzselés a büfé és/vagy az autómata körül. Mi, külföldi önkéntesek nagyon bírjuk, a training alatt minden félperces gondolati szünetet elkereszteltünk "fika"-nak és jókat nevetgéltünk ezen. Fontos tudni, hogy még mindig napi teendőink egyike a fika lebonyolítása, amibe a kezdeti nehézségek után hamar belejöttünk, a mellettünk segéderőként tevékenykedő diákok mindig nagyon hálásak (néha nagyon béna embereket kapunk magunk mellé, akik mindent elcs*sznek, ha nem figyelünk rájuk kellőképpen). Tegnap egy svéd srác hálálkodott meg bókolt nekem, akivel régebben eldumálgattam egyszer egy iskolai szakesten.

Nos ez a fika-dolog annyira megihletett minket a suliban, hogy Ramune-vel tegnap egy kis meglepetéssel kedveskedtünk a helyieknek ez idő alatt: papírokat és ceruzákat raktunk kezdés előtt minden asztalra az étkezőhelyiségben. A mellékelt rövid leírásban pedig tömören kifejtettük, hogy az érdekelne minket rajzok és szöveges üzenetek formájában, hogy kinek mit jelent a fika, vagy épp ami az eszébe jut... Közben Ramune fotózott, neki egy elég komoly gépe van, én meg a fair trade shop-ban kasszáztam. Jelentem, mostantól nem lehet 50 öre-vel fizetni Svédországban (100 öre = 1 korona)! A bankéleti különszám után pedig jöjjenek a képek (amikből ma egy kollázst csináltunk Ramune-vel a begyűjtött rajzokkal/szövegekkel megtoldva).

(Ramune fotói)

Első képek...

Íme pár kép a környékről, a link alább:

Mullsjö, Svédo. 2010

...mivel előfordulhat, hogy a galéria nem működik (még nem nagyon ismerem a fájlmegosztást a Dropbox-al), ezért itt egy alternatíva:

Flickr

(a galériákat időnként frissítem)

Miért pont Svédország? Miért pont Mullsjö?

Az első bejegyzés általános ismeretei után jöjjenek a személyesebb gondolatok az országról és a választott projektről...

Talán kevés jövendőbeli önkéntes mondhatja el magáról, hogy valamiféle átfogó ismeretanyaggal rendelkezne az általa választott országról. A Svédországba tett 6 utam során lépésről lépésre ismertem meg az országot és az embereket (1994 és 2010 között), főleg a főváros környékén mozogtam. Az eleinte zord és egyhangú ország idővel egyre közelebb került a szívemhez, és egyre több svéddel volt alkalmam beszélgetni és barátkozni . Azt hiszem jelen pillanatban ez egy behozhatatlan előny a részemről. Akik egy teljesen új helyre készülnek, azoknak sem kell aggódniuk, az EVS az egyik legjobban "kipárnázott" EU-s ifjúsági program, valójában nincs is szükség olyasféle ismeretekre és tapasztalatra, mint amivel én rendelkezem a választott ország kapcsán. Másik hatalmas előny, hogy Svédországban él Zsolt nagybátyám és családja, rajtuk keresztül pedig több svédet is ismerek már évek óta. Az ő ötleteik, segítségük vagy bármi egyéb szintén nagy előnyt fog jelenteni. Pont ezért, számomra ez az út több annál, hogy eltöltsek 1 jó évet valahol a nagyvilágban. Ha sikerül megtanulnom jól a svédet, akkor hirtelen vagy egy tucat ismerőssel sikerül majd az anyanyelvükön kommunikálni, ami eddig lehetetlennek tűnt, pedig kisgyerekkorom óta volt módom hallgatni ezt a nyelvet. A kezdetek óta svéd-angol-magyar nyelven beszélgetett egymással a család, mindig figyelni kellett arra, hogy ki milyen nyelven beszéljen a másikkal. Van olyan magyar aki jobb svédben, van olyan svéd aki tud magyarul és van olyan magyar aki csak magyarul tud, vagy olyan aki jó angolban, tehát kicsit kaoutikus a kommunikáció, ha a családnál vagyok kinn. Az angolomon is lesz mit csiszolni, úgyhogy nyelvi szempontból egy soha vissza nem térő tanulási lehetőséget sikerült megcsípnem!
Svédország tehát azért került be a kalapba Izland, Norvégia és Finnország közé, mert a többivel ellentétben ezt már ismerem valamennyire és ez pont ugyanannyira jó, mint az, ha eljutnék egy új helyre.

Mullsjö pedig a kínált munka miatt fogott meg. Magát a falut és a környéket nem ismerem még, a kis település egy Jönköping nevű nagyobb város közelében fekszik, nem messze a Vättern tótól. Távol esik a fővárostól, közelebb van Göteborg-hoz és Malmö-höz, ahol szintén nem voltam még és végre ezekbe a városokba is eljuthatok.
A Mullsjö-i projekt egy Mullsjö Folkhögskola ("folk high school") nevű iskolához köthető. Ez egy speciális művészeti középiskola, ahol többféle kurzus fut, olyanok is, amik kifejezetten hallás-és látássérülteknek szólnak. De tanulhatnak itt olyanok, akik valamiért fiatalon abbahagyták az iskolát, de később szeretnének szerezni valami tudást és szakmát. Mindezek mellett vannak "sima" diákok is. Ez a magyar szemmel nagyon nyitott és liberális oktatás arrafelé jól működik, ismert és elismert országszerte. Jómagam Budapesten, a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában "végeztem ki" a középiskolai éveimet, ami szintén egy speciális iskola sok szakiránnyal, szombati tanítással, 5 éves tantervvel. Itt kerámikusként szereztem OKJ-s végzettséget, ami meg is tetszett a Mullsjö-i embernek, mivel az ő iskolájuk is képez kerámikusokat. Nálam tehát ez volt a motiváló, hogy megnézzem, hogyan működik egy ilyen érdekes művészeti közösség, mivel jó 8-10 éve már annak, hogy a művészetek mellett tettem le az életem.

Időközben kiderült, hogy azért hatalmas szakmai fejlődésre ne számítsak majd kinn, inkább a csapatmunka és egyébb könnyebb képességek megszerzése a cél, bár ez általánosságban elmondható az EVS projektekről. Felvettem a kapcsolatot egy ottani volt önkéntessel, aki hamarosan befejezi a munkáját. A lengyel lány is megerősítette azt, hogy sokszor lesznek laposabb időszakok mivel az 1 év egy eléggé elnyújtott "rétestészta" egy pár hónapos Erasmus-hoz képest, nehéz mind a 365 napot izgalommal megtölteni. Itt rajtam múlik, hogy hogy találom fel magam, de mindig lehet találni valami elfoglaltságot. Mindennapi feladataim közé tartozik a helyi fair trade shop megnyitása minden nap és a magyarul rettentően mókás "fika", azaz valami 10 órai-féle levezénylése az iskolában, ami nélkül állítólag hülyét kapnak az emberek (a lengyel lány szerint). :D Emelett pedig sok más munkát elvállalhatok, rajtam áll, hogy melyikre specializálódok. Együttműködhetek más önkéntesekkel, cserediákokkal és vendégtanárokkal. Szervezhetek filmklubot vagy segédkezhetek sport és más események megszervezésén. Éppen ami aktuális, vagy amire vevők az emberek. Emellett pedig hetente 1-2 alkalommal tanulhatok ingyen svédül, még pontosan nem tudom hogy hogyan, valószínűleg a környékbéli emigránsoknak tartott kurzusokon. Erről fog szólni tehát ez az 1 év, ami később bármilyen álláskereséshez jó pont lesz akár kinn, akár Magyarországon, főleg ha a végén kiváltom a YouthPass-t is...

Az első lépések

Hej! [ahogy a svéd mondja]

Sokáig tartó dilemma után úgy döntöttem, indítok egy blogot az 1 éves EVS önkéntes projektemmel kapcsolatban, aminek keretében Svédországban egy Mullsjö nevű kis faluban fogok tevékenykedni. A blog alapvetően személyes hangvételű lesz, nem kívánok elmélyülni a kinti politikában, adózási rendszerben, benzinárakban vagy hasonlókban, de mindenképpen megemlítem azokat a dolgokat, amik Magyarországhoz képest teljesen máshogy (vagy épp ugyanúgy) működnek és érdemes tudomást szerezni róluk. Először azonban szeretnék azokhoz szólni, akik azért tévedtek ide, mert érdeklődnek az EVS iránt, de esetleg nem mernek még belevágni, nem tudják pontosan mi is ez és szeretnének személyes élményekről olvasni.

Ki a szösz is az az EVS önkéntes?
Az EVS, azaz az European Voluntary Service egy EU-s program, aminek keretében fiatalok (18 és 30 év között) egy másik országba mehetnek dolgozni hosszabb időre (6-12 hónap), mint fizetés nélküli önkéntesek. Rögtön az első kérdés az lehet, hogy miben más egy önkéntes, mint egy rendes alkalmazott. Hiszen sokan szeretnénk jó zsíros állásokat megcsípni külföldön és jól megtömni a kasszát, ugyebár. Az önkéntességnek nem ez a lényege, mivel mi nem helyettesítjük az adott munkahelyeken az alkalmazottakat, nem kapunk vagyonokat havonta és a munkaszerződésünk pár hónapra, maximum egy évre szól. Ehhez nem kell semmilyen végzettség, még nyelvvizsga sem, elég a középszintű nyelvtudás (Skandináviába bőven elég az angol is). Nem klasszikus értelemben vett tanulásról van szó, nem leszünk tehát diákok sem. Szakmai gyakorlatnak is csak annyiban tekinthető, hogy a legtöbben olyan helyen tevékenykednek majd, ami az érdeklődésüknek megfelelő, de nem nevezném tanulmányútnak vagy szakmai gyakorlatnak sem. Akkor mire is jó az EVS? Nos, nagy előnye, hogy több szervezet áll az önkéntes háta mögött, akik leveszik az ember válláról a legsúlyosabb anyagi terheket - mindvégig. Azaz a ki-és visszautazást költségét, szállást, étkeztetést, helyi tömegközlekedést (ez helyfüggő), adókat és a biztosítást mind kifizetik. Az EU határozza meg az összegeket, amiből gazdálkodni lehet majd, nekem eddig ez az egész nem került egy forintomba sem, így csak arra kell figyelnem, amivel foglalkozni szeretnék. Még havi zsebpénz is jár, ami elég kis összeg, én körülbelül 27-30 ezer Forintnak megfelelő összegeket kapok majd havonta Svédországban, ami még akkor is kevéske, ha csak utazgatnom és szórakozni kell, mert nagyjából ez a pénz erre való (és Svédország nem olcsó hely...). Hatalmas körutakat és beruházásokat nem fog tudni kivitelezni az EVS önkéntes, és félrerakni sem érdemes, mert ugye sokan szeretnénk egy kis anyagi plussztöbblettel végezni, de ez sem az EVS lényege. A nem anyagi jellegű hasznon van a hangsúly: ingyen tanulhatod az adott ország nyelvét, élhetsz és dolgozhatsz egy idegen kultúrában és rengeteg időd van, hogy megismerd, hogy megtanulj együtt dolgozni másokkal és sok olyan dolgot kipróbálhass, amit itthon nem mernél, vagy nem lenne rá lehetőséged, mivel a megélhetés gyöszösségével is kellene foglalkoznod. Jómagam sosem dolgoztam még, a Mullsjö-i munkahelyem lesz a legelső és azt hiszem ez jobb választás, mint Mekiben gürcölni, vagy termékekkel házalni. Sokan vágnak bele érettségi után, én viszont idén nyáron szereztem meg a diplomám. De van, aki már munkatapasztalattal megy ki közel 30 évesen. Bizonyára előny, ha voltál Erasmusos vagy bármilyen cserediák, de nálam egyik sem volt meg, mégis megynertem a pályázatot. A következő pontban ezt fejtem majd ki, hogy hogyan lehet egy kósza ötletből egy komoly munkaszerződést összehozni pár hónap alatt...

Hogyan lehetek EVS önkéntes?
Ennek sok módja van. Én csak azt az utat fejteném ki, amit én jártam végig. Könnyebb és egyszerűbb módjai is vannak, de azokkal csak nemrég ismerkedtem meg és nem tudok róluk nyilatkozni. Egy fontos információ azonban, hogy EVS önkéntes mindenki csak egyszer lehet az életben! Érdemes tehát jól megválasztani azt az 1 projektet...

2009 októberében ismerkedtem meg az EVS-el egy barátnőmön keresztül, aki szintén gondolkodott azon, hogy kipróbálja a dolgot. Mutatott egy weboldalt, ahol keresgélhetek a különféle országok és projektek közt. Itt rögtön találkozik is az ember a "host" és a "sending organistaion" szavakkal. A keresgélést én a host-al kezdtem, ők azok, akikhez mehetek, ők adják a munkát az adott országban. A sending organisation pedig az a magyar szervezet, aki a kiutazással foglalkozik, segíti a pályázást, kommunikál a kintiekkel és hasonlók. Tehát 2 nagy szervezet van mindig a dologban, akik összehangolják a leendő önkéntest azzal a munkahellyel, ahova menni szeretne. Egyik sem elhanyagolandó és igazándiból mindegy, melyiket választod ki előbb. Ha van már magyar szervezeted, az annyiban könnyebb, hogy ők is tudnak segíteni neked helyeket keresni. Tapasztalat híjján én ezt nem tartottam fontosnak az elején és csak a célország érdekelt.
2009 őszén még úgy álltak a dolgok, hogy Izlandra megyek. Számomra Izland az az ország, ahova mindenképpen el szeretnék jutni az életben, és azonnal beleszerettem a gondolatba, hogy rögtön 1 évet töltsek el ott. Svédországban pedig már féltucatszor voltam, mivel rokonaim élnek ott és kisgyerekkorom óta látogatom az országot. Eleinte tehát szerettem volna valami új helyre menni. Ki is választottam Izlandon egy Reykjavík-i galérirát, mert az érdeklődésem és a végzettségem a művészet körébe sorolható. Sajnos hamar kaptam az e-mailt a helytől, hogy épp nem keresnek önkéntest. Megesik az ilyen, hogy egy projekt fennmarad az adatbázisban, de épp megtelnek vagy nem keresnek embereket, esetleg időközben megszűnnek. Ezzel kalkulálni kell. Akkor még mindig nagyon ragaszkodtam Izlandhoz, és írtam levelet egy Mosfellsbær-ben lévő munkahelynek. Itt fogyatékos embereknek kellett volna segíteni egy faműves műhelyben, illetve a saját kis színházukban. Nem voltak szociális tapasztalataim ilyen téren, de nagyon megtetszett az egész, teljesen beleestem a helybe és erősen odaképzeltem már magam. Egész sokáig el is jutottam, mert bekerültem a pályázók közé. A kontakt ember ilyenkor mindig ír, hogy mi a helyzet és kéri a CV-t, motivációs levelet és egy bizonyos application form-ot, amin alapadatok vannak. Természetesen mindent angol nyelven kell megírni. Elküldtem ezeket is, majd írták, hogy január közepén lesz meg az eredmény. És sajnos meg is kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ugyanis a legtöbb helyre csak 1-2 embert keresnek, ritkább esetben keresnek csapatokat csak. És mivel a legtöbb EVS projekt erősen szociális jellegű, bizonyos nehezebb és több türelmet igénylő munkákhoz kell valamiféle tapasztalat. Először fel akartam adni, azt hittem ez egy olyan dolog, mai nekem sosem fog öszejönni. Írtam még egy svéd (Linköping) kreatívabb kávéháznak, egy norvég sícentrumnak (mert a síelés az egyik szenvedélyem) plusz egy finn népművészeti középiskolának. A norvégoktól is jött a levél, hogy megtelt a team, a svédektől és a finnektől meg nem jött válasz. Már a feladás határán írtam ennek a svéd helynek, amikor ők is visszaírtak, hogy éppen nem keresnek önkéntest. Teljesen elegem lett, több helyre nem is pályáztam utána. Aztán 1-2 hét múlva visszaírtak, hogy mégis van rá esély, hogy kijussak Mullsjö-be. El sem akartam hinni! Azonnal újraírtam a motivációs levelet meg a többit (amiket előtte kitöröltem, mondván hogy úgysem kellenek már). Pär, a faluban lévő kontakt ember és egyben a helyi mentorom szimpatikusnak talált és megejtettünk márciusban egy telefonos interjút is. Előtte majd' elvitt a gyomoridegesség, hogy angolul kell telefonálnom egy vadidegennel, de nem kellett tartanom. Kedves, szimpatikus ember volt, aki nem rótta fel, hogy pár szót sehogy nem bírtam kinyögni akkor.
Ezután beindultak a dolgok. Az izlandi pályázgatások ideje alatt felvettem a kapcsolatot a magyar küldő szervezetemmel, akiket egy internetes adatbázisból választottam, mindenféle előzetes ismerettség nélkül. Ők és a svéd fogadó szervezet elkezdték összeállítani a pályázatom, amit az EU-nak kellett benyújtaniuk április 1-ig. Sok esetben itt nincs sok dolga az önkéntesnek, de nekem az utolsó nap még munkanélküliségi statisztikákat kellett keresnem a svédeknek, nem kis meglepetésemre (mert nem voltam eléggé hátrányos helyzetű). Ezután egy hosszabb szünet következett, az EU-nak fel kellett dolgozni a sok pályázatot. Május végén kaptam a hírt, hogy elfogadtak és megegyeztek a pénzösszegekben. Ezután következett az angol nyelvű munkaszerződés aláírása. Ehhez 4 fél szükséges: én, a magyar szervezet, a svéd szervezet és a svéd munkahely, ahol lakni/dolgozni fogok. A svédek sokkal liberálisabbak mint a magyarok, míg nálunk mindenből kérik az eredeti dokumentumot, a svédeknek csak a digitális kellett a felektől, így jelen pillanatban egyik félnél sincs meg egy fizikai valójában létező munkaszerződés. Ettől persze egy magyar a haját tépi és bizalmatlankodik, ők úgy látszik nem.
Amikor ez is elkészült, akkor következett a biztosításkötés, repülő és egyéb jegyek megvásárlása és hasonlók. Ez a hazai és a kinti szervezet dolga, feladataikat a munkaszerződés jól összefoglalja majd. Ekkora már kiderül, hogy ki lesz a mentorom, aki az adott országban az első számú segítője és ellenőrzője lesz egy önkéntesnek. Hozzá kell fordulni minden nyűggel-bajjal és csak ezután a szervezetekhez vagy a National Agency-hez vagy a nagykövetséghez. De ez már egy másik témakör...

A kiutazás előtt minden önkéntesnek kötelező megjelenni egy tréningen. Az enyém Pilisszentlászlón volt júliusban, nagyjából 20 önkéntes gyűlt össze, akik különféle országokba mennek majd. Nagyon jó volt a hangulat, akik csak nyűgnek gondolják az ilyesmit, szerintem csalódni fognak. Én még szívesen eltöltöttem volna ott pár napot, mert a nagy kor és egyéb különbségek ellenére nagy összetartó erő volt a közös cél: az EVS önkéntesség. A pár napos táborban sokmindent elmondanak, bemutatnak játékokon és gyakorlatokon át és ez sem kerül semmibe az önkéntes részéről (a magyar szervezet fizeti). Ezt követően lesz még a célországban egy on-arrival training és a projekt után egy kiértékelő training megint Magyarországon.

Most pedig itt vagyok, 10 nappal a kiutazás előtt, minden elintézve, papírok a kezemben, már csak azon kell agyalnom, hogyan sűrítsem bele 23 kilóba az egy évre való ruhát 1 db bőröndbe...

Hasznos linkek (megtalálhatók jobbra a menüben is):
http://www.mobilitas.hu/flp/evs
http://www.afs.hu/hun_hu/focus_on/other_programs
http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_en.cfm

Az én kinti munkahelyem, küldő illetve fogadó szervezetem linkjét is megtalálod a menüsoron a linkek közt, több más hasznos weboldallal. Máshol önkénteskedő barátaim blogjai pedig a barátok blogjai közt találhatóak meg (nem csak EVS-es). Jó böngészést!