Jönköping

Ma végre, közel 2 hét ittlét után sikerült Jönköping-be, a környék híres-neves "nagyvárosába" eljutni. Vonattal mentünk, majd fél órán át tartottuk fel a kalauzt az extra kívánságainkkal, hogy milyen bérletet akarunk venni. A kis csinos, egyenruhás szőke srác végig csak mosolygott és nem volt az sem probléma neki, hogy odahozta nekünk számlával együtt a bérletet, mi meg mondtuk, hogy nem azt kértük, hozzon másikat... közben már csak 2 perc volt a leszállásig. Nálunk Magyarországon már bizonyosan lecsavarta volna a fejünket a kaller, de itt mindenki olyan szemtelenül ráér minden hülyeségre. :D
5-en indultunk neki a városnak, az 5 külföldi: A fehérorosz Vita, az orosz Svetlana, a kínai-japán Keiko, a litván Ramune (a másik EVS-es) és én. Az oroszok egy tánciskola miatt szerettek volna bemenni a városba, Keiko vásárolni akart (másfél óráig kerestük neki az Ikea-t, majd a sikertelenség miatt békésen elváltak útjaink), mi meg Ramune-vel csak sétálgatni szerettünk volna és néha megnézni egy-egy utcai jazz együttes kis műsorát. Ugyanis ma jazzfesztivál volt a városban, több helyszínen is belefutottunk az átlagban 80 éves öregekből álló formációkba. Az idő kezdetben borús volt és magyar vérmérséklethez mérve nem kicsit hideg, de volt egy jó óránk, amikor ki lehetett ülni az egyik térre és hallgatni a zenét, mert gyönyörűen sütött a nap. Megérkezésünkkor még szinte teljesen kihalt volt a város, de a zenés programok megkezdésével beindult az élet, a sétálóutcák megteltek emberekkel, a jazz előadókat pedig ideiglenesen összeverődő embercsoportok nézték az utcán ácsorogva. Hangulatos volt, de sajnos jött az eső, ami a nap kihagyhatatlan része errefelé. Észrevettük a tóparton, hogy egészen elképesztő dolgok vannak az égen: amíg a város egyik szélén fekete felhők ültek, a másikon hét ágra sütött a nap, közte a tó fölött pedig sosemlátott színű és formájú felhők gomolyogtak...
Már azt is megszoktam, hogy nem kell három cseppért elővenni az esernyőt, így addig ültem az esőben, amíg már nem láttam ki a szemüvegemen, és csak azután vettem elő. Hirtelen el is párologtak az emberek, mi csak róttuk a köröket és időnként visszamentük ahhoz a térhez, amit előtte kábé nyolcszor érintettünk a séta közben. Az öregek még mindig zenéltek egy sátor alatt, egy ideig még maradtunk, aztán összenéztünk Ramune-vel, és végül a "Te is arra gondolsz, amire én?" elv alapján megindultunk vissza a vasútállomás felé...