Kicsit talán megkésve számolok be erről a programról, ami október 23.-án, azaz előző hét szombaton este volt megtartva, de a gondolatok nem mindig szöknek a fejembe azonnal, vagy egyszerűen csak kedv híján halogatom az írást.
Az iskola matektanára (és egyben egyik fő foglalkoztatónk), Ulf még jó pár hete hívott meg minket, külföldieket a Mullsjö-i templomba, hogy az említett napon tartsunk egy kis ismertetőt arról, hogy a mi kultúránkban hogy ünnepeljük a főbb keresztény ünnepeket és főleg a közeledő Mindenszeneteket. Nem sokat készültem rá, bár az interneten rákerestem, hogy mi a különbség a Mindenszentek és a Halottak napja közt, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy teljesen képben vagyok e téren. Másfelől fogalmam sem volt, hogy mi az ami magyar, vagy legalábbis Svédországban szokatlan. Amit mindenképpen tudni érdemes, hogy a svédek túlnyomórészt evangélikusok. Nekem, egy alapvetően katolikus országból jött embernek kicsit érthetetlen, hogy itt aztán hiába teszem fel a 10 forintos kérdést, hogy ki a jelenlegi pápa... szinte senki sem tudja. Rigában pedig egy katolikus templom olyan izgalmasnak és újszerűnek tűnt a svédeknek, mintha egy mecsetbe léptünk volna. Bevallom, ezen kicsit kuncogtam, nem tudtam, hogy az evangélikusok (vagy a svédek...) képesek ennyire elfalazni magukat a többi keresztény egyház és kultúrkör elől. Így már az is érdekesnek és újszerűnek hatott, amit a legáltalánosabb ünnepeinkről és szokásainkról elmeséltem. Mivel még mindig nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy akár két mondatot is elmondjak svédül, így a mikrofon mögé állva angolul meséltem, közben Ulf fordított svédre a másik mikrofonnál és amikor épp a többi diák beszélt, addig egy svéd srác fordított nekem angolra. Olyan idegennek és külföldinek éreztem magam, mint Margaret Thatcher a Vásárcsarnokban...
Ami mindenkiből nagy meglepetést váltott ki, az a december 6.-ai Mikulás ünneplés szokása. Nem néztem utána, hogy ez mennyire magyar, de eddig mindenkinek újszerű volt, hogy a Télapó, vagy a Mikulás - ahogy tetszik - jóval Karácsony előtt jön a gyerekekhez, Karácsonkyor pedig a gyermek Jézust (= Jézuskát) ünneplejük, nem a felnőtt Krisztust, vagy a Télapót, vagy bárki mást. Ennek ismertetésében kisegített Etelka néni, egy Mullsjö-ben élő magyar disszidens ('62 óta él itt), aki az iskolánkban is fel szokott tűnni egy speciális, időseknek szóló kurzuson. Nagy barátok lettünk, nagyon örültem a segítségének és a műsor után hosszasan beszélgettem vele. Az előadás alatt többször segített ki svéd nyelvű magyarázatokkal, amikor például a húsvéti locsolkodás szokását próbáltam valahogy elmagyarázni. Ez volt a másik, amin jót derültek az emberek. Közben én is tanultam, az orosz lány jóvoltából megtudtam, hogy az ortodox Halottak napján a hozzátartozók ételt is visznek a sírokhoz, illetve hogy az Újév előbb van mint a Karácsony és az előbbi sokkal jelentősebb is.
Az est folyamán kaptunk vacsorát és egyéb műsorokat, a végén pedig Etelka nénivel barátian összeölelkeztünk és megígérte, hogy hamarosan elhív minket külföldieket és Ulf-ot vendégségbe. A paptól pedig kaptunk egy szép fadobozban karamellás cukrot és sok köszönetet. Nagyon kedves volt mindenki, nekem olyan fura, hogy ilyen kis semmiségekért ennyit tudnak hálálkodni a svédek, inkább nekünk volt megtiszteltetés, hogy elhívtak minket és szórakoztathattuk a nagyrészt nyugdíjasokból álló publikumot. Egyet bántam csak, hogy az október 23.-áról és a forradalomról nem volt alkalmam beszélni...
4 nap Lettországban
Még ideérkezésem első heteiben tudtam meg a mentoromtól Pär-től, hogy az osztálya (internacionális kurzus) októberben Lettországba, Rigába megy majd és ha szeretnék, én is befizethetek rá (a litván önkéntest értelemszerűen nem érdekelte, én sem fizetnék be egy szlovákiai útra Svédországban). Mivel kiderült, hogy az egész út repülőjeggyel, szállással, belépőkkel és buszjegyekkel együtt kb 45 ezer Ft, azonnal igent mondtam. Ilyen olcsón nem hinném, hogy valaha is el tudnék jutni a Baltikumba és mivel ennyire keleten még sosem jártam, még aznap lehúztam a pénzösszeget a bankkártyámról.
Hogy milyen lett végül az út? Azt hiszem elég vegyes. A társaság nagyon jónak ígérkezett, de valahogy folytonos súrlódások és félreértések voltak köztünk. Az egyik svéd lányról kiderült, hogy kicsit bolond. Alapvetően úgy beszél, mint egy fogyatékos, úgy gondoltam csak a beszéléssel vannak gondjai, de aztán kiderült, hogy nem csak azzal... a fiúk is furcsák voltak, szó nélkül otthagytak minket a szórakozóhelyeken arra hivatkozva, hogy mindjárt jönnek, csak elmennek rendelni valamit... aztán nem jöttek vissza többet. Mi csajok meg értetlenkedtünk. Voltak más gondok is, de nem akarom részletezni, térjünk át a lényegesebbre, magára Lettországra.
Nos elsőnek kiemelném, hogy pocsék idő volt! Litván önkéntestársam szólhatott volna, hogy arrafelé ilyenkor már nagyonis elkél a sapka, mert bizony nem egyszer fagyasztotta le a buksimat a jó kis balti fuvallat. Eső is volt, hideg is, kicsit nehézkesen ment hát ez a sétálgatás, sokan csak arra vártak, hogy minnél hamarabb bekeveredjünk valami kávézóba vagy egy fűtött múzeumba (főleg én). Egyik reggel nem éreztem jól magam és az idő épp elérte a mélypontot, így otthon maradtam, de délután meggondoltam magam és becsatlakoztam a csoportba.
Riga egy tekintélyes méretű, középkorias hangulatú óvárossal bír, ami nagyon szépen karban van tartva, stílusát tekintve hol oroszos, hol németes, nagyon sarkítva. Két múzeumban voltam, az egyik az 1940-es szovjet megszállásról szólt, a másik az 1991-es eseményekről, mikoris Lettország kivált az amúgyis széthullott Szovjetúnióból. Kicsit furcsa volt így a két végénél megfogni az ország történelmét, közte gondolom hasonló dolgok történtek ott, mint amiket mi is megéltünk valamivel nyugatabbra, igaz egy önálló ország berkein belül.
Az első két nap Rigáról szólt, harmadik nap pedig egy Jurmala nevű különös településhez vonatoztunk ki. Nehezen tudtam eldönteni, hogy mikor ért véget Riga és mikor kezdődött valami más hely, minta az egész környék egy nagy liget lenne, nem úgy volt erdős, mint Svédország. Hát igen, ha már az ember hatalmas különbséget lát kétféle, ámde szinte egyforma fenyőerdő közt, akkor az azt jelenti, hogy kezd elég időt eltölteni Svédországban. Egy kis intermezzóként megjegyezném, hogy az egész út Mullsjö-től a Skavsta-i reptérre hosszabb volt, mint az egész repülőút Rigába. Közben meg semmit nem változott a táj: a jó öreg erdő-szikla-tó szentháromság. Na de vissza a lett erdőkhöz! Jurmala fái közt szellemjárta, az 1920-as éveket idéző oroszos faházak álltak, kontrasztban melletük pár barokkos villa vagy épp a Bauhaust megidéző modern építmény. Embert egyet sem láttunk, állítólag a környék túlnyomórészt nyaralókból áll. Nagy élmény volt kisétálni a Balti-tenger partjaihoz, már jó előre sejthető volt a tenger közelsége, mert a part menti erdők talaját homok képezte és a tenger zajos háborgása messzire elhangzott. Nekem talán ez tetszett a legjobban, ahogy a száz kilométeres, fagyos szélben sétálgattunk a komor partokon, közben elhaladva egy végeláthatatlan építmény előtt, ami - mint kiderült - egy orosz maffiózó szerény hajléka.
A partról besétálva ellátogattunk a Mullsjö-i suli testvériskolájába, egy keresztény egyetemre. Pär és Ulf (két tanára az iskolánknak és egyben fő "munkaadóink") annak idején számítógépeket adományozott a fejletlen lett iskolának, meg talán pénzt is. Nevük felkerült a különféle donátorok nevét fémjelző arany táblára is. Látszott, hogy a lett tanárok és Pär között mély barátság van, egy közel 15 éves kapcsolatról van szó. Az egyetemen teológia és a klasszikus szakok mellett ikonfestő kurzus is található. Meg is néztük, számomra különösen érdekes volt, hogy élőben láthattam mai művészeket, amint épp ikont készítenek. A tanárok lelkesen elmesélték, hogy a 4 éves kurzus hogy képzi a művészeket, megmutatták a görög és az orosz ikonfestő "iskola" közti különbségeket és megtudtuk, hogy az ikonok ma is virágkorukat élik. Én, aki még sosem járt az ortodox kultúrkörben, érdeklődve kérdezősködtem, hátha még jól jön később... Az iskolaigazgató hölgy végigvezetett minket az épületen, megajándékozta Pär-t egy kis ikonnal (a hölgy maga is nagy ikon gyűjtő) és lelkesen mondta, hogy járt Budapesten és hogy nálunk is sok szép ikon van (ezen kicsit ledöbbentem, lévén az ikonfestészet nem annyira jelentős a katolikus államokban). Kaptunk jó kis lett ebédet is. Mivel lehetett levest kérni és újabban rájöttem, hogy a leves mégiscsak jó, ezért le is csaptam egy fura, élénksárga színű krémlevesre, ami azt hiszem talán paprikából volt, bár a fene tudja. Magáról a konyháról nem sokat tudok mondani, 4 nap kevés volt ahhoz, hogy megismerjem a helyi kosztot. Olyan északias-németes dolgokat láttam. Nem mondanám, hogy nagyon emlékezetes volt, vagy olyan, amit később visszasírnék...
Utolsó nap mégegyszer nekiestünk Rigának, szakadó esőben, erős széllökések közepedte. Elhagyva az óváros övezetét megnéztünk egy negyedet, ami az art nouveau stílusában épült. Gyönyörű épületek voltak itt, nem győztem csodálni. Az egyikről kiderült, hogy a magyar nagykövetség épülete - üzenem, elég jó kis kéglije van a követségünknek! ;)
Este pedig már repültünk is vissza. Számomra a Ryanair gépek nagyon lestrapáltnak és primitívnek hatottak, szinte már busz-jellegűek voltak az ülések és mivel ez volt 17.-ik repülőutam, reptértől reptérig végigaludtam az egészet (és ezzel nem voltam egyedül).
Azért mindent összevetve nem bántam meg, hogy elmentem. Az időjárásról és a személyes problémákról meg igazán nem a lettek tehettek...
Képek pedig ITT (Dropbox-os mappa, még mindig nem tudom mikor működik és mikor nem)
Hogy milyen lett végül az út? Azt hiszem elég vegyes. A társaság nagyon jónak ígérkezett, de valahogy folytonos súrlódások és félreértések voltak köztünk. Az egyik svéd lányról kiderült, hogy kicsit bolond. Alapvetően úgy beszél, mint egy fogyatékos, úgy gondoltam csak a beszéléssel vannak gondjai, de aztán kiderült, hogy nem csak azzal... a fiúk is furcsák voltak, szó nélkül otthagytak minket a szórakozóhelyeken arra hivatkozva, hogy mindjárt jönnek, csak elmennek rendelni valamit... aztán nem jöttek vissza többet. Mi csajok meg értetlenkedtünk. Voltak más gondok is, de nem akarom részletezni, térjünk át a lényegesebbre, magára Lettországra.
Nos elsőnek kiemelném, hogy pocsék idő volt! Litván önkéntestársam szólhatott volna, hogy arrafelé ilyenkor már nagyonis elkél a sapka, mert bizony nem egyszer fagyasztotta le a buksimat a jó kis balti fuvallat. Eső is volt, hideg is, kicsit nehézkesen ment hát ez a sétálgatás, sokan csak arra vártak, hogy minnél hamarabb bekeveredjünk valami kávézóba vagy egy fűtött múzeumba (főleg én). Egyik reggel nem éreztem jól magam és az idő épp elérte a mélypontot, így otthon maradtam, de délután meggondoltam magam és becsatlakoztam a csoportba.
Riga egy tekintélyes méretű, középkorias hangulatú óvárossal bír, ami nagyon szépen karban van tartva, stílusát tekintve hol oroszos, hol németes, nagyon sarkítva. Két múzeumban voltam, az egyik az 1940-es szovjet megszállásról szólt, a másik az 1991-es eseményekről, mikoris Lettország kivált az amúgyis széthullott Szovjetúnióból. Kicsit furcsa volt így a két végénél megfogni az ország történelmét, közte gondolom hasonló dolgok történtek ott, mint amiket mi is megéltünk valamivel nyugatabbra, igaz egy önálló ország berkein belül.
Az első két nap Rigáról szólt, harmadik nap pedig egy Jurmala nevű különös településhez vonatoztunk ki. Nehezen tudtam eldönteni, hogy mikor ért véget Riga és mikor kezdődött valami más hely, minta az egész környék egy nagy liget lenne, nem úgy volt erdős, mint Svédország. Hát igen, ha már az ember hatalmas különbséget lát kétféle, ámde szinte egyforma fenyőerdő közt, akkor az azt jelenti, hogy kezd elég időt eltölteni Svédországban. Egy kis intermezzóként megjegyezném, hogy az egész út Mullsjö-től a Skavsta-i reptérre hosszabb volt, mint az egész repülőút Rigába. Közben meg semmit nem változott a táj: a jó öreg erdő-szikla-tó szentháromság. Na de vissza a lett erdőkhöz! Jurmala fái közt szellemjárta, az 1920-as éveket idéző oroszos faházak álltak, kontrasztban melletük pár barokkos villa vagy épp a Bauhaust megidéző modern építmény. Embert egyet sem láttunk, állítólag a környék túlnyomórészt nyaralókból áll. Nagy élmény volt kisétálni a Balti-tenger partjaihoz, már jó előre sejthető volt a tenger közelsége, mert a part menti erdők talaját homok képezte és a tenger zajos háborgása messzire elhangzott. Nekem talán ez tetszett a legjobban, ahogy a száz kilométeres, fagyos szélben sétálgattunk a komor partokon, közben elhaladva egy végeláthatatlan építmény előtt, ami - mint kiderült - egy orosz maffiózó szerény hajléka.
A partról besétálva ellátogattunk a Mullsjö-i suli testvériskolájába, egy keresztény egyetemre. Pär és Ulf (két tanára az iskolánknak és egyben fő "munkaadóink") annak idején számítógépeket adományozott a fejletlen lett iskolának, meg talán pénzt is. Nevük felkerült a különféle donátorok nevét fémjelző arany táblára is. Látszott, hogy a lett tanárok és Pär között mély barátság van, egy közel 15 éves kapcsolatról van szó. Az egyetemen teológia és a klasszikus szakok mellett ikonfestő kurzus is található. Meg is néztük, számomra különösen érdekes volt, hogy élőben láthattam mai művészeket, amint épp ikont készítenek. A tanárok lelkesen elmesélték, hogy a 4 éves kurzus hogy képzi a művészeket, megmutatták a görög és az orosz ikonfestő "iskola" közti különbségeket és megtudtuk, hogy az ikonok ma is virágkorukat élik. Én, aki még sosem járt az ortodox kultúrkörben, érdeklődve kérdezősködtem, hátha még jól jön később... Az iskolaigazgató hölgy végigvezetett minket az épületen, megajándékozta Pär-t egy kis ikonnal (a hölgy maga is nagy ikon gyűjtő) és lelkesen mondta, hogy járt Budapesten és hogy nálunk is sok szép ikon van (ezen kicsit ledöbbentem, lévén az ikonfestészet nem annyira jelentős a katolikus államokban). Kaptunk jó kis lett ebédet is. Mivel lehetett levest kérni és újabban rájöttem, hogy a leves mégiscsak jó, ezért le is csaptam egy fura, élénksárga színű krémlevesre, ami azt hiszem talán paprikából volt, bár a fene tudja. Magáról a konyháról nem sokat tudok mondani, 4 nap kevés volt ahhoz, hogy megismerjem a helyi kosztot. Olyan északias-németes dolgokat láttam. Nem mondanám, hogy nagyon emlékezetes volt, vagy olyan, amit később visszasírnék...
Utolsó nap mégegyszer nekiestünk Rigának, szakadó esőben, erős széllökések közepedte. Elhagyva az óváros övezetét megnéztünk egy negyedet, ami az art nouveau stílusában épült. Gyönyörű épületek voltak itt, nem győztem csodálni. Az egyikről kiderült, hogy a magyar nagykövetség épülete - üzenem, elég jó kis kéglije van a követségünknek! ;)
Este pedig már repültünk is vissza. Számomra a Ryanair gépek nagyon lestrapáltnak és primitívnek hatottak, szinte már busz-jellegűek voltak az ülések és mivel ez volt 17.-ik repülőutam, reptértől reptérig végigaludtam az egészet (és ezzel nem voltam egyedül).
Azért mindent összevetve nem bántam meg, hogy elmentem. Az időjárásról és a személyes problémákról meg igazán nem a lettek tehettek...
Képek pedig ITT (Dropbox-os mappa, még mindig nem tudom mikor működik és mikor nem)
Let's have a fika!
A címnek választott mondatocska naponta legalább egyszer elhangzik errefelé, még mindig nem tudom jobban körülírni, minthogy ez amolyan svéd "szociális tízórai", ami teljesen más jellegű, mint a magyar főétekzések közti lebzselés a büfé és/vagy az autómata körül. Mi, külföldi önkéntesek nagyon bírjuk, a training alatt minden félperces gondolati szünetet elkereszteltünk "fika"-nak és jókat nevetgéltünk ezen. Fontos tudni, hogy még mindig napi teendőink egyike a fika lebonyolítása, amibe a kezdeti nehézségek után hamar belejöttünk, a mellettünk segéderőként tevékenykedő diákok mindig nagyon hálásak (néha nagyon béna embereket kapunk magunk mellé, akik mindent elcs*sznek, ha nem figyelünk rájuk kellőképpen). Tegnap egy svéd srác hálálkodott meg bókolt nekem, akivel régebben eldumálgattam egyszer egy iskolai szakesten.
Nos ez a fika-dolog annyira megihletett minket a suliban, hogy Ramune-vel tegnap egy kis meglepetéssel kedveskedtünk a helyieknek ez idő alatt: papírokat és ceruzákat raktunk kezdés előtt minden asztalra az étkezőhelyiségben. A mellékelt rövid leírásban pedig tömören kifejtettük, hogy az érdekelne minket rajzok és szöveges üzenetek formájában, hogy kinek mit jelent a fika, vagy épp ami az eszébe jut... Közben Ramune fotózott, neki egy elég komoly gépe van, én meg a fair trade shop-ban kasszáztam. Jelentem, mostantól nem lehet 50 öre-vel fizetni Svédországban (100 öre = 1 korona)! A bankéleti különszám után pedig jöjjenek a képek (amikből ma egy kollázst csináltunk Ramune-vel a begyűjtött rajzokkal/szövegekkel megtoldva).
(Ramune fotói)
Nos ez a fika-dolog annyira megihletett minket a suliban, hogy Ramune-vel tegnap egy kis meglepetéssel kedveskedtünk a helyieknek ez idő alatt: papírokat és ceruzákat raktunk kezdés előtt minden asztalra az étkezőhelyiségben. A mellékelt rövid leírásban pedig tömören kifejtettük, hogy az érdekelne minket rajzok és szöveges üzenetek formájában, hogy kinek mit jelent a fika, vagy épp ami az eszébe jut... Közben Ramune fotózott, neki egy elég komoly gépe van, én meg a fair trade shop-ban kasszáztam. Jelentem, mostantól nem lehet 50 öre-vel fizetni Svédországban (100 öre = 1 korona)! A bankéleti különszám után pedig jöjjenek a képek (amikből ma egy kollázst csináltunk Ramune-vel a begyűjtött rajzokkal/szövegekkel megtoldva).
(Ramune fotói)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
