Nyelvkavalkád - tapasztalatok és érdekességek

Azt hiszem nem kell hangsúlyoznom, hogy egy külföldi munkánál az egyik legproblematikusabb - és egyben legizgalmasabb - rész a nyelv, illetve nyelvek. Az én esetemben az alapnyelv az angol, angolul beszélek az önkéntes társammal, a tanárokkal és igyekszem rávenni minnél több embert, hogy ha lehet, ezen a nyelven kommunikáljanak.
Viszonyom az angollal egy igen hosszú és viharos történet sok mélyponttal. 1994-ben kezdtem a nyelvet 1. osztályosként egy angol tagozatos általános iskolában, a korosztályomból kevés hasonló embert tudnék említeni, aki ilyen korán kezdte volna ezt a nyelvet. Ennek ellenére az angol még mindig képes komoly fertörést okozni, főleg a passzív hallgatás (TV, rádió, stb.). A mondatokat gyakran magyar logika szerint képzem, azaz az igeidőknek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget és nehezen kapcsolok össze bonyolultabb mondatrészeket, közben igyekszem észben tartani az alapvető nyelvtani dolgokat ("kedvencem" továbbra is a does, meg minden ige E/3-ban) és emiatt a mondat többi része lesz pocsék. Eleinte képtelen voltam összerakni egy bonyolultabb angol kérdést, főleg nem present perfect-ben vagy valami hasonló problémás igeidőben a sok bugyuta segédigével. Első héten még az volt, hogy a litván lány fél órán át beszélt, én meg válaszoltam három szóval meg egy kedves mosollyal. Mostanra úgy érzem, kezd beindulni az angolom, ugyan változatlanul elég rossz nyelvtannal, de képes vagyok órákon át beszélgetni emberekkel és 99%-ban értem amit mondanak, azt hiszem a szókincsem kellően nagy.
Sok svéd diák hozzám hasonlóan küzd azért az angollal, csak ők reménykedhetnek abban, hogy esteleg már megértem a svéd verzióját a szavaknak (vagy kisegíti őket valaki), én meg aligha segíthetem ki magam a magyarral. Eleinte egyáltalán nem éreztem magam biztonságban nyelvileg, megijesztett a gondolat, hogy nem tudok a magyarhoz menekülni, míg a külföldi diákokból 3 is beszél oroszul anyanyelvi szinten és olykor irigykedem, hogy ők azért fel tudnak szabadulni az idegen nyelv terhe alól. Azért nekik is tartogattam egy melepetést, konkrétan azt, hogy ismeretlen okokból elég jól olvasom a cyrill betűket, magam sem tudom mióta és hogy miért, ezen persze jól meg is döbbentek.

A svéddel is kezd megváltozni a viszonyom. Eleinte ha hozzámszólt valaki, én gondolkodás nélkül benyomtam a "Do you speak English?" mondatot és általában innentől sínen voltak a dolgok. De így, több mint 3 hét után kezdem ezt unni, mert sokan elfelejtik, hogy nem vagyok svéd (azt mondták, úgy nézek ki mint egy svéd és nem feltételezik rólam, hogy külföldi vagyok. Amíg meg nem szólalok persze... haha). 2 hete csatlakoztam a Svenska som andraspråk, azaz a svéd, mint 2. nyelv (vagy mi) nevű kurzushoz. Ez inkább olyan bevándorlóknak van, akik folyékonyan beszélik már a nyelvet, de rossz a nyelvtanjuk/kiejtésük/szókincsük vagy bármi egyéb. Beszállhatok a feladataikba, ha akarok, de a tanár külön foglalkozik velem. Első órán szinte semmit nem értettem semmiből sem, a tanár csak svédül beszél (kivéve, ha valami kérdésem van). Meglehetősen reménytelennek éreztem ezt az egészet, de tegnap azt hiszem megmozdult bennem valami... Egyszeri angol nyelvű magyarázat után felfogtam egy nyelvtani dolgot és utána majdnem hibátlanul megcsináltam sok oldalnyi feladatot. Ha hozzám szólnak a fair trade shop-ban, vagy bárhol, először már képes vagyok megkérni az illetőt, hogy mondja el mégegyszer, vagy lassabban, és nem menekülök állandóan az angolhoz, mint eddig. Azt hiszem ez jó jel!

Egy másik érdekes élmény tegnap ért egy afféle szakesten az iskola étkezőjében. A különféle művészeti szakos diákok és tanárok gyertyafényes vacsora közben ismerkedtek egymással, egy játék keretein belül meginterjuvolták egymást, de volt még zenélés is. Én csak beestem, mert az egyik lány elhívott és gondoltam van némi okom ott lenni, mert kedden csatlakoztam a kerámia kurzushoz (3 év szünet után újra agyagozok!). Sajnos a lány hamar elment, nagyon félénk és nem szereti az ismerkedős feladatokat, így másokkal kezdtem el beszélgetni. Az iskolában nincs korhatár, az járhat oda aki akar, a 65 éves süketnéma néni sem probléma errefelé. Körülötte mindig van egy jelbeszédes fordító, és mindig mindent fordítanak neki mindenhol. Ha nem a mi sulinkból, akkor egy központból kér magának egyet. Tegnap kettő is volt vele és egy másik lánnyal beszélgetésbe elegyedtem vele, vagyis a nénivel meg a két jelbeszédessel. :) Hihetetlenül érdekes volt, kiderült, hogy minden nyelvnek saját jelbeszéde van, szóval egy amerikai süketnéma nem érti a svédet. Meg is mutatott 1-2 különbséget én meg elképzeltem, hogy milyen lehet egy amerikai "akcentussal" mutogatott jelbeszéd. Ulla (a néni) készségesen válaszolt mindenre, a két fiatal lány pedig rendületlenül fordította hol a néni "mondandóját", hol a mi beszédünket. Hirtelen sok kérdésem lett és mindenre választ kaptam, szegény fordítóknak elég sokmindendre kellett figyelniük, hol svédül, hol angolul fordítottak és közben még hadonásztak is ugye. Azt hiszem a nénivel azóta haverok lettünk, már nem csak úgy tekintek rá, mint arra a fura süket néninre a suliból, én meg már nem az ismeretlen kasszás lány vagyok a fair trade boltból... ma is integettünk egymásnak a fika-szünet alatt és azóta tudom, hogy van 3 gyereke és hogy miért született süketen... egyre érdekesebb ez az egész EVS projekt és minden percét élvezem, minden nap történik valami új, valami egészen más. Továbbra is úgy gondolom, hogy a svédek nagyon kedves és segítőkész emberek.

Jövőheti "extrém" feladataim egyike pedig az lesz itt az iskola épületében, hogy a helyi politikai választásoknál segédkezve a szavazók nevét kihúzkodjam egy névlistáról... hát mit mondhatnék, még legmerészebb álmaimban sem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer ilyesmiket fogok művelni!