Félúton

Meglepően rég írtam már, pedig nem mondanám, hogy megállt volna itt az élet. Ráadásul elérkeztem a projekt közepéhez, 6 hónap mögöttem, 6 hónap előttem...
Mostanában elsősorban a társasági élet köt le, nem annyira az utazások, így télvíz idején nem igen járok el világot látni, mert jobb időkre (értsd. jobb időjárás) akarok félretenni egy kis pénzt és akkor utazni. Most különösen utálnivaló idő van, olvadozik a sok hó, az utak tükörsimára vannak jegesedve és mindehhez kezelhetetlen szél is társul... már a boltba is nehéz elmászni, nem hogy messzebbre.

Akkor most jöjjön egy újabb összefoglaló az elmúlt 1 hónap eseményeiből:
Valahol ott kezdődött a dolog, hogy hatamas lelkesedéssel tértem vissza Svédo.-ba, fejemben a nagy tervvel, hogy majd idén megpályázok egy stockholm-i master kurzust (Art history and theory). Na persze hamar kiderült, hogy lassabban, mert kisodródunk (ahogy azt nálunk egy családi mondás tartja). Mindehhez kicsivel több dolog kéne, mint bazi nagy lelkesedés, mindezt én tudtam előre, szüleim gondolták úgy, hogy időhúzás lenne 1 évet azzal tölteni, hogy otthon vagy itt kinn megtanuljak normálisan svédül és emeljem az angolom szintjét, közben meg dolgozzak. De úgy tűnik, ez marad, ha tényleg itt kinn szeretnék továbbtanulni. B terv is van szerencsére, úgyhogy ezen igyekeztem túltenni magam és nem megrekedni a céltalanságban.

A suli első hete még nem volt komolynak mondható tanulás szempontjából, helyette volt itt egy kis egészségmegőrzés. Már nem emlékszem a program nevére, mindenesetre 3 napig különféle sporteseményekhez lehetett csatlakozni itt az iskolában. Én bevállaltam a masszázst, amit egy nagyon kedves barát oktatott és végül párokban egymást masszíroztuk meg. Majd az önkéntestársam tartott jóga órát, ami azóta már állandó program lett kedd esténként és mindig eljárok rá, annak ellenére, hogy fájdalmas az egész, és finoman szólva sem vagyok egy hajlékony testű ember... már gyerekként sem tudtam ülve ráhajolni a kinyújtott lábaimra és most sem tudok. Ez aztán az evolúció! De úgy döntöttem, kell ennyi sport, ha már idén kihagyom a síelést...

Közben jött egy új lány, akivel azonnal össze is barátkoztam. Vicces egy teremtés, chilei származású, közel 30 éves, de olyan, mint egy örök gyerek, roppant szórakoztató. :) Sokszor megyünk el bevásárolni, vagy csak leülünk és beszélgetünk. És itt ki is lyukadtam a beszélgetéshez. Még hónapokkal ezelőtt tettem egy fogadalmat, hogy februártól (amikor a projekt feléhez érek, ugyebár) svédül fogok már beszélni. Namármost ezzel nem álltam valami fényesen január 31-én sem és gondoltam, szépen elfelejtjük ezt, de nem jött be a tervem, páran kifejezetten agresszívan kérik rajtam számon, hogyha nem is 100%-ban, de azért amikor lehet, svédül próbáljak meg beszélni. Tény, hogy sokszor csak kényelemből válaszottam inkább az angolt, mert az adott mondatot már tudtam volna svédül is, de próbáltam kiélvezni azt, hogy mostmár az angol is olyan komfortos majdnem, mint a magyar. Egyenlőre komoly agymunka beszélni a svédet, az értés is kiszámíthatatlan, hol mindent értek, hol szinte semmit, de apránként mindig javul a helyzet. Általában a vicces helyzetekkel lehet a legjobban tanulni, így tanultam meg a likgiltighet (közöny) szót, amit először elmakogni sem bírtam, de végül több napi röhögőroham után teljesen "felszívódott" bennem a szó, akárcsak még sok más, amit humoros módon sikerült magamba plántálnom.

A helyi filmklubban közben az én ötletemből fakadóan végre lemehetett egy magyar film, választásom a Kontroll-ra esett, a nemzetközi sikerei miatt. Én nagyon szeretem a magyar filmeket (persze nem mindent, de azért elég sokat) és elhoztam hazulról jópár eredeti DVD-t, feliratokkal, de nehéz volt választani. Ami nekünk egyértelmű és vicces, azt itt nem értik, még felirattal sem. Ellenben az orosz lánynak nagyon tetszett a film, jókat nevetgélt rajta és a végén azt mondta, eddig ez volt a legjobb. Remélem nem csak azért tetszett neki, mert a jó öreg szovjet-típusú metrókocsikat használjuk (még mindig). :D

Február 15-én pedig megyek a mid-term tréningre, ami EVS-ügyben már a harmadik tréningem lesz. Az előzőhöz hasonlóan ez is Stockholm Lidingö nevű részén lesz megtartva, de nem teljesen ugyanazzal a társasággal. A kötelező program után pedig ismét meglátogatom a családom...

A nagy svéd-magyar téli szünet

Az elkövetkezendő bejegyzésemet akarva sem tudnám szűkös keretek közé sűríteni, így előre jelezném, hogy minden bizonnyal HOSSZÚ lesz! Elvégre több, mint 3 hét szünet eseményeit igyekszem itt monitorra pötyögni. Úgyhogy nem is szaporítanám a prológust, jöjjön minden szépen időrendben...

December 19-én mentem fel Mullsjö-ből Stockholm-ba kis családomhoz, akiket itt már számtalanszor említettem. Amint befutottam a pályaudvarra, Andival, nagybátyám feleségével el is mentünk egy vásárló körútra. Kiderült ugyanis, hogy jó volna, ha valami csinos lenne rajtam Szenteste... ezek szerint nem sok jóra számítottak, ha ilyen hirtelen el kellett menni vásárolnunk. :D Persze csak viccelek, mert nagyon meg voltam elégedve a vásárolt holmikkal, amik még magyar viszonylatban is olcsóknak voltak mondhatók és mindegyik "többszörhordós", vagyis nem báli ruha.
Másnap, azaz 20-án ünnepeltük Anders, idősebbik unokatesóm férjének születésnapját. Volt egy kis eszem-iszom, megint összejött a család magyarostul-svédestül, mint idén már sokadjára. Hamarosan bővülni fog a család és az illetékes kismama hasa már igencsak gömbölyödik...
21-én meglátogattam Agnes-t, a suli egyik tanulóját, aki mellesleg kerámikus szakon van és időnként megnézünk együtt egy svéd vagy egy magyar filmet. :) Agnes Stockholm-ban lakik, egy olyan részen, ahol még sosem jártam, ennek ellenére szépen boldogultam a tömegközlekedéssel és gond nélkül értem el végül a faházas kis kerületbe. Már azt hittem, nem is a fővárosban járok, annyira vidéki volt a hangulat. Agnes-ék házában aztán jót beszélgettem nem csak vele, hanem a testvéreivel is, mindenki rögtön átváltott angolba és még politikai kérdésekre is futotta. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd így beállítok külföldön idegenekhez és angolul eltraccsolok velük mindenféléről... de az angolom szerencsére 4-5 hónap alatt átesett a várt fejlődésen, ha nem is hibátlanul, de gyakran folyékonyan beszélem akár órákon át is, bonyolult témákon átrágva magamat. Ilyenkor nehéz azt mondani, hogy "na jó, akkor mostantól a svédre koncentrálok", mert habár ez a tervem, úgy örülök annak, hogy végre van egy idegen nyelv, amit majdnem olyan otthonos érzés használni, mint az angolt. Talán egyszer majd megélem azt is, amikor elérem ezt a szintet svédben is... No de térjünk vissza a vendégséghez! Agnes-től estefelé indultam haza, a kemény mínuszokban fagyoskodva vártuk a buszmegállóban a nem jövő buszt (aztán végül persze mégiscsak jött valami).
22-én most bizony el kellett gondolkodnom és nem vagyok benne biztos, hogy pontosan emlékszem mindenre, mert szokásomhoz híven dél felé keltem fel. Este azt hiszem bementem a belvárosba, hogy Andival megnézzünk egy kiállítást, de a közel -20 fokban több mint fél órán át a buszra várva arra az elhatározásra jutottunk, hogy inkább ejtjük a témát és átfagyva hazavergődtünk. Itt jegyezném meg, hogy eddig a BKV-ról gondoltam azt, hogy csépelni való, de a skandináv precizitásban bízóknak elárulnám, hogy az SL (svéd BKV) és az SJ (svéd MÁV) igencsak haldoklik tél környékén! Buszok, vonatok maradnak ki, vonatok siklanak ki (vagy épp rohannak bele egy állomásba, mint ahogy az pár napja Malmö-ben történt...), talán még a sínek is eltörnek, vagy ki tudja, hogy miért is nem járnak napokig a vonatok. Még az SJ weboldala is megszűnt létezni, annyira küzdöttek a vasutasok az elemekkel. Persze javukra legyen mondva, hogy sok helyütt volt -30 körüli hőmérséklet is és ehhez nem is kellett annyira északra menni... Egy szó, mint száz, a tömegközlekedés errefelé bonyolult és időigényes tevékenység.
23-án vásároltam és egyedül elmentem egy Andy Warhol kiállításra Stockholm-ban. Itt még sikerült megnéznem egy másik fotókiállítást is és bár nem szeretek egyedül kiállításra járni, most valahogy hangulatos volt a félig üres, hatalmas termeket bebarangolni, miközben a The Velvet Underground szólt a háttérben...
24-én pedig eljött a várva várt nap. A Karácsonyt végül is nem Stockholm-ban, hanem egy Skokloster nevű aprócska faluban töltöttük a fővárostól északra. Itt 15-en gyűltünk össze már kora délután, és egészen késő estig remekül szórakoztunk. Egy percig nem unatkoztam, ami két hiperaktív gyerek és sok szórakoztató felnőtt között aligha eshetett volna meg. Mindenki profin tudott angolul, amin nem lepődök már meg nagyon, de jó érzés volt, hogy így én is aktív részese lehettem a történeteknek.
A lakomát az úgynevezett julbord-al kezdtük, ami meglepő módon egyfajta SVÉDASZTAL. :D Itt a karácsonyi vacsora állítólag ilyen formában valósul meg, sok lazaccal és más halakkal, sonkával, krumplival és még jávorszarvas hússal is! Nem hagyhattam ki, hogy ezt a tipikus svéd állatot meg ne kóstoljam (ha már az abszolúte, nagyon-nagyon svéd snus-t kipróbáltam októberben).
A julbord mellett elhagyhatatlan svéd karácsonyi fogalom még a Kalle Anka. Furcsa mód nem másról van szó, mint Donald kacsáról, akit a svédek kissé átkereszteltek, de a lényege a dolognak nem változott. És mi köze a Disney féle Donald kacsának a Karácsonyhoz? Jó kérdés, ezt csak ők tudják. Mindenesetre a Kalle Anka egy rajzfilmblokk neve lett, ami évek, vagy inkább évtizedek óta nem változik, mindig ugyanazokból a nagyon régi Disney rajzfilmekből vágnak össze részeket, amiknek már színük is alig van. Bizonyára vagy fél évszázada terjedhetett el ez az egész a televíziózással együtt, hogy a gyerekek még boldogabbak legyenek Karácsonykor. És mivel ez a meseblokk a változatlanság szimbóluma, így sok felnőtt is leül nézni. Így tettünk mi is.
Az este folyamán még vártak ránk meglepetések. Svédországban a Télapó, azaz a Tomte Szenteste jön. Errefelé igyekeznek is ezt lejátszani, mindig akad valaki a családból, vagy az utcából, akit bel lehet öltöztetni Télapónak. Ezúttal egy szomszéd jött házhoz, klasszikus mód a kert felől, az ablakon bekopogva. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek már extázisban voltak, de mi is jót szórakoztunk. :) Az ajándékosztás után a Télapó ment is tovább, mi pedig megvártuk, amíg a gyerekek a sokmillió ajándékot mind kibontják... Késő este pedig még volt egy kis "lottó" is, amiben az volt a jó, hogy mindenki nyert valamit. Mint ahogy az előző bejegyzésben is lelkendeztem, hogy milyen jópofa mód lehet olcsón és játékosan ajándékozni, így most is csak azt tudom mondani, hogy a játék nagyszerű volt, kreatív és szórakoztató! Köszönettel tartozom ezért az Axberg családnak, vendéglátóinknak.
A Szentestét követően már csak könnyedebb programok vártak ránk, főleg evéssel kapcsolatosak (haha). A svéd fiúk az évek alatt rá lettek szoktatva a magyaros ízekre és úgy vettem észre, szívesen is ették azokat! 26-án ünnepeltük a mi kis családi Karácsonyunkat, heten. Az ajándékozást követően jót vacsoráztunk és beszélgettünk. Nem tudnám tovább ragozni ezt az estét, mint hogy nagyszerű volt!

27-én pedig várt a reptér és a hazaút Magyarországra...
Furcsa érzés volt hazatérni. Valahogy nem éreztem azt, hogy hónapok teltek el és semmi nem hatott újként, minden folytatódott tovább. Egyedül a macskám változtatott radikálisan a távollétem alatti életstílusán. Micu ugyanis csak akkor fekszik az ágyamba, ha otthon vagyok, így 4 hónapig felé sem nézett a szobámnak. De amint hazaértem, fel is szaladt a galériaágyamra és amíg otthon voltam, hű házikedvencként aludt velem éjszakánként.
Este meg is tartottuk a "harmadik Karácsonyom", anyáékkal hármasban. Szolid kis ajándékozás volt, de nem ezen volt a hangsúly, hanem hogy kissé megkésve bár, de megünnepelhettem a szüleimmel is a Karácsonyt.
28-án jött össze a család nagyobbik része, apai ágról. Mivel nagy volt az élet, keveset sikerült csak beszélgetni, de azért jó volt látni mindenkit, kiváltképp két éves unokaöcsém, Vencit. :)
Az elkövetkezendő napokban inkább a családdal voltam, illetve hogy a jövendőbeli művészettörténészi ambícióim is kiélhessem, anyával elmentünk a Szépművészetibe egy kiállítás erejéig.
A Szilveszter békésen telt, úgy döntöttem a szülőkkel maradok, mert elsejétől a barátoké volt a főszerep.
Az év első napján azért még ellátogattunk a Normafára szánkózni, amit már ki tudja, mikor műveltem utoljára! Este pedig mentem Dani barátomhoz és pár napot ott töltöttem nála. Nagyjából 2-3 éves korom óta ismerem őt és minden találkozásunkkor vannak "kötelező elemek", általában játékok és szófordulatok, amiket mindig meg kell ismételni. :) Nagyszerűen telt az idő, másnap találkoztunk egy közös barátunkkal is.
A hét folyamán találkoztam barátokkal a középiskolából, majd Annával az egyetemről. Jó volt újra látni őket, még bizonyosan elbeszélgettem volna tovább is, de az idő mintha egyre gyorsabban repült volna és már ott is volt január 7., és mentem is vissza Svédországba.
Stockholmban eltöltöttem még egy hosszú hétvégét, ismét a családommal. Szombaton nagy hurkaevés volt, amit én kihagytam, mert nem szeretem. Délután pedig még egy kis szánkózás is be lett iktatva. Másnap pedig vonatra szálltam, hogy megkezdjem hosszadalmas utamat vissza a faluba. A futurisztikus, kétemeletes vonat csöndben robogott keresztül sötét erdőkön és komor iparvárosokon, mígnem elérte Falköping-et, ahol át kellett szállnom. Mint ahogy már említettem, a svéd közlekedés elég macerás, ismeretlen okból törölték azt a vonatomat, amivel eredetileg mentem volna, így végül az jött ki, hogy közel 3 órát vártam az állomáson, az átszállásra várva. És még ekkor is késett a vonat, aztán meg se kiírás, se szignál, hogy mi a következő állomás... éppen hogy észrevettem Mullsjö-t az éjszakai sötétségben. Az állomáson máris találkoztam egy lánnyal a suliból, így együtt vonszoltuk haza a bőröndjeinket a nem túl jól takarított, szeles utakon.

Így telt hát ez a nem mindennapi téli szünet, két napja viszont újra teljes gőzzel munka van. Elhatároztam, hogy idén intenzívebben fogom tanulni a svédet, így az egyik kerámia óra rovására most egyel több svéd órám lesz. Ma volt az év első ilyen órája és ma először hallott Ramune (meg a tanár) svédül beszélni. :D Alig bírtam kinyögni a mondatokat (egy beszélgetős társast játszottunk), de mindenki teljesen fel volt dobva a végén, hogy én állítólag tudok svédül! Hát... majd beleszédültem az agymunkába és óra után azonnal át is váltottam angolba. Megkönnyebbülés volt!!

---

Képek a karácsonyi szünetről ITT.

Az év utolsó tanítási hete

Ez is eljött, befejeződött az első félév, amit azt hiszem méltó mód zártunk le.

Kezdésnek hétfőn volt a svédek nagy ünnepe, Luca napja, vagy ahogy itt mondják, Lucia. Ennek semmi köze nincs a magyar boszorkás-székes ünnepséghez. A név és a dátum becsapós ugyan, sőt még az is, hogy a nem katolikus svédek Szent Luciát ünneplik, ami ugyebár protestánsoktól szokatlan egy kicsit. Kérdeztem az embereket, hogy ennek mi az oka, mióta van ez az ünnepség és hát kevés értelmes választ kaptam. Annyit megtudtam, hogy nagyjából 100 éves hagyományról van szó, tehát azt sem lehet mondani, hogy ősrégi tradíció. Az alapvető eleme az, hogy reggel a sötétségbe fényt hozó Szent Luciát alakító lány égő gyertyákkal a fején jelenik meg az ünnepségen, hosszú fehér ruhában, kezében is egy gyertyát tartva. Őt követi több hasonló kinézetű lány és számomra ismeretlen eredetű, mágus süveges férfiak a sor végén. Arra számítottam, hogy ez valami mozgalmas ünnepség, de pusztán klasszikus Luca napi dalok énekléséből állt a műsor, miközben mindenki mereven állt a helyén.
Bevallom nagyon nem mélyedtem el az ünnep tanulmányozásában, így ennél többet nem igen tudok írni róla. A svédeknek biztos sokat jelent, nekem inkább csak érdekes volt és hangulatos.

Szerdán ebéd után a mentorunk Pär elhívta az osztályát (internacionális kurzus) és minket önkénteseket mullsjö-i otthonába. Összegyűltünk így páran és beszélgettünk, nevettünk és mindenek előtt találkoztunk újabb svéd szokásokkal. Elsőnek említeném a glögg nevű italt, ami leginkább a forralt borhoz hasonlít, csak sokkal-sokkal édesebb és kisebb az alkoholtartalma. Ígéretesnek hangzott, de ez már annyira tömény és édes volt, hogy majd' keresztbeálltak tőle a szemeim, de mosolyogva igyekeztem leküzdeni a kis csészényi forró italt. Majd mindenki a kezébe vett egy szív alakú mézeskalácsot, amit ujjunkkal a közepére célozva egy ütéssel kellett eltörni. Ha három felé tört, lehetett egyet kívánni. Én kissé félreértettem és azt hittem, hogy hármat lehet kívánni (3 rész = 3 kívánság, hát nem logikusabb?!). Kicsit mohó voltam, na! :D Ezután volt egy kis karácsonyi játék. A svédeknél úgy vettem észre nagy hangsúlyt kap a játék, tánc és maga az egész advent periódus Karácsony előtt, ami nálunk kevésbbé jelentős (hogy az egy hónapja tartó süteményevésről már ne is beszéljek!). Az általunk játszott játék nagyon szórakoztató volt. Mindenki vitt magával egy kb. 20 Korona értékű (kb. 550 Ft) kis ajándékot amit kiraktunk egy asztalra, majd elkezdett körbejárni egy dobókocka. Aki 1-es vagy 6-ost dobott, az választhatott egy ajándékot. Miután mindegyik elkerült valakihez, Pär beálította az ébresztőóráját és volt nagyjából 10-15 percünk az "elorzásra". Vagyis aki ezúttal 3-ast dobott, az elvehette más ajándékát. Egy ideig nagy favorit volt egy receptkönyv, szerintem már csak azért is azt vette el mindenki a másiktól, mert így volt viccesebb. :) De a Toffifee csoki is azonnal népszerű lett, miután a japán lányhoz került, aki még sosem kóstolta és mi meg gonosz mód hirtelen azt pécéztük ki magunknak. Nekem nem volt nagy szerencsém ebben a körben, az egyetlen dolgot, amit nyertem (a receptkönyv), azt is elorozták előlem, így üres kézzel távoztam. De nem is a nyerésről szól ez a játék, én még így is imádtam, szerintem nálunk is be lehetne vezetni baráti társaságokban!

A vendégség után este jött a nagy karácsonyi buli, ami családi program volt, sok szülő, kisgyerek bukkant fel, szinte mindenkin volt Mikulás sapka, én is kaptam egyet a konyhásnéniktől, akik egész nap ebben voltak. El is felejtettem megemlíteni a pompás ebédünket, hatalmas SVÉDASZTAL volt mindenféle ünnepi étellel! :D No de visszakanyarodva az estéhez, fantasztikus sütemény-kavalkád, számtalan üdítő, gyertyafény és miegyéb várt minket. Megtudtuk a mézeskalács ház sütő verseny nyertesét is, a rádió/ház építő csapat lett a befutó (lásd. elő ző bejegyzés képei közt). Közben szólt a zene, jókat beszélgettünk, míg a kicsik is elfoglalták magukat a kollégisták körében jól ismert óriás csirkével, az egyik diák gigantikus plüssálatával, ami gyakran feltűnik a különféle rendezvényeken (még a hógolyózáson is), mint kabalaállat.

Aztán hamarosan elszabadult a "pokol", jött a táncolás! Számomra eddig a Karácsony mindent szembejuttatott, csak ezt nem, de a svédek számtalan táncot járnak az ünnepek előtt/alatt, amin kicsit meglepődtem mert annyira nem tűntek táncszerető embereknek. A magyar vonatozóshoz, azaz minden lagzik kedvencéhez hasonló, egymás kezét megfogó és körbe-körbe járós fajtával kezdtünk, felszedegetve mindenkit az ebédlőben és aztát egy kis kabátfelvevést beiktatva folytattuk tovább a jó kis csúszós-havas utakon, be egyenesen az iskola tornatermébe. Hatalmasakat nevettünk, miközben a lejtőn lefelé gázolva az este gyönyörűen világító falu fényei és a befagyott tó rideg fehérsége derengett fel a háttérben. Bent már várt minket egy karácsonyfa és egy kis ideiglenes zenekar tanárokból, diákokból. A mentorunk ezúttal tangóharmonikázott, már meg sem lepődtünk rajta, mert nagyjából ez volt a százhuszadik hangszer, amin tudott játszani. Körbeálltunk és megfogtuk egymás kezét, majd mindenféle népi bohóckodós táncot kezdtünk járni. Én persze egyiket sem ismertem, de nem kellett hozzá nagy ész, hogy leutánozzam a mozdulatokat. Innen átballagtunk az előadóterembe, ahol tovább folyt a muzsikálás, egy falra kivetített dalszöveg alapján még én is megkíséreltem énekelni, de mivel gőzöm sem volt a dallamról és a ritmusról, ezért hamar elvesztettem a fonalat.
A legvégén pedig jött a Télapó, akit a maszk ellenére azonnal felismertem a hangjáról, így nagy meglepetés nem ért (pedig ezt ígérte mindenki). A végén oda lehetett menni hozzá, így én is kaptam egy csomag cukrot, ami mellesleg már az utolsó csomag volt a Télapó puttonyában. Magasba tartva az ajándékot, amolyan "we are the champions" életérzés fogott el jókedvemben. :)

Pénteken pedig elérkeztünk az utolsó naphoz. Kirobbanó lendülettel csináltuk a napi fika-t, majd a mosogatás végeztével ünnepélyesen meghalt a mosogatógépünk (amivel amúgyis ezer bajunk volt már). Nagy búcsúzkodások és ölelkezések közepedte intettünk viszlátot a tanulóknak és tanároknak, sokan már aznap hazamentek. Ramune meglepett egy borítékkal, benne pár rá jellemző kis dologgal és egy hosszú levéllel, ami egészen megható volt és elgondolkodtatott. Ramune gyakran olvassa a blogomat Google fordítóval, így üzenem neked, ha erre jársz, hogy NAGYON KÖSZÖNÖM!!! És persze várható egy válaszlevél... ;)

Az én ajándékaim paradox mód majd januárban érnek célba, mert Magyarországról hozom őket, remélem így is boldogok lesznek a célszemélyek. :) Idén már nem hinném, hogy írok, holnap utazom Stockholm-ba, mert ott fogom tölteni a Karácsonyt a családommal, majd 27.-én megyek haza két hétre. Várom már nagyon!!

És ezen a ponton kívánok mindenkinek békés boldog Karácsonyt és boldog új évet!