Napsütés és esőfelhők

A fentebb olvasható cím akár remek jellemzése is lehetne a kora tavaszi svéd időjárásnak, de mégsem emiatt választottam, hanem amiatt, mert elég jól leírja saját kis életem történéseit is. Ugyanis voltak itt nagyon jó és nagyon rossz napok is, különösebb szisztéma nélkül egymást váltogatva, ami szintén az itteni szeszélyes időjárásra emlékeztet. Hiába, nem lehet minden mindig cukormázas és pompázatos és hiába nem ad okot a bánatra az itteni életem, azért mindig marad valami rés a pajzson, amin át utat törhet magának egy esetleges érzelmi válság...

Kezdem azonban a "napsütés" kategóriába eső dolgokkal, mert ilyenek is akadtak még mindig szépszerivel! Először is március közepén meglátogatott Dani barátom Magyarországról. Rövid ideig volt csak itt, talán eseménydúsabban is eltölthettük volna ezt a 2-3 napot (bár az idő nem volt épp a legjobb), de ebben némileg a svédek is megakadályoztak miket. Történt ugyanis, hogy nagy magabiztosan bevezettem Danit Jönköping-be, a megyeszékhelyre, hogy megnézzük a megyei múzeumot, együnk egy jót egy hangulatos kis cukrászdában az egyik fő tér mellett és hasonlók. Erre kiderül, hogy a svédek, különösen a vidékiek még mindig azt vallják, hogy a vasárnap a totális munkaszüneti nap és ilyenkor az ember ne kolbászoljon az utcán olyan badarságokat hajkurászva, mint amilyen egy cukrászda vagy egy múzeum. Nem. A vasárnap a templomé és az otthon ülésé és ez mennyire igaz errefelé! Jóformán egy árva emberrel nem találkoztunk az amúgy mindig forgalmas belvárosi utcákon sétálva. És a megcélzott épületek közül egy sem volt nyitva, sőt a nagy részük szombaton is zárva tart. Persze én azonnal zsörtölődni kezdtem, mert továbbra sem értem, hogy az ember miért ne mehetne múzeumba vasárnap, amikor amúgy ráérne az ilyesmire. Inkább tartanának zárva hétfőn, mint ahogy azt jobb helyeken szokás, teljesen logikusan. Nos, így kénytelenek voltunk egy ideig csak bolyongani, míg végül találtunk egy darab múzeumot, ami nyitva tartott. Nevezetesen a jönköpingi gyufamúzeumot, amiről azt hittem, hogy semmi extra nem lesz, de Dani barátomat valamiért annyira lenyűgözte, hogy még napokkal később is felemlegette. Annyit azonban mindenképpen megemlítenék a múzeumról, hogy ez a világ egyetlen gyufamúzeuma és okkal van ott, ahol, mert nagyjából 100-150 éve Jönköping volt a nagy gyufahatalom, amikor még ennek az apró, de nagyon hasznos tárgynak valóban volt használati értéke, még jóval az öngyújtók és más szerkezetek elterjedése előtt. Aztán ahogy kezdett kiszorulni a gyufa a piacról, úgy kezdett eltűnni a gyár is, de ha jól vettem ki az ismertető videóból, valami gyártás még mindig folyik ott. A múzeumba tett túra egy tévhitet is elosztalott bennem, miszerint a magyarok találták fel a gyufát, ami - mint kiderült - így ebben a formában nem igaz. Irinyi János a zajtalan és robbanásmentes gyufát találta fel, tehát egy későbbi újítást szabadalmaztatott.
Jóformán tehát ennyit sikerült megnézni Jönköpingben. Esténként meg szokásunkhoz híven jókat ökörködtünk és végigröhögtük azt a 2-3 napot, szegény szomszédok legnagyobb örömére. :)

Dani és a befagyott Vättern-tó Jönköpingben

Aztán időközben ismét elkezdtem valamit kreatívkodni, január óta eljárok egy szakkörbe a suliban, ahol festünk, rajzolunk, meg hasonlók. Ennek keretében már csináltam 1-2 képet, ami a tanárnőt nagyon lenyűgözte. Persze nekem könnyű volt, elvégre 8 évig jártam művészeti iskolákba, a szakkörben meg sokan csak most ismerkednek ezzel az egésszel. Egyszer meglátogatta az iskolát egy amerikai vendégtanár, aki aquarell technikával fest és sok művét, színvázlatát mutatta meg nekünk. Azt hiszem sikerült is hatnia rám, mert az óra második felében festettem egy magamhoz képest mindenképpen jónak számító tájképet. Sosem voltam nagy használója a festékeknek, a vízfestés meg aztán végképp megizzasztott és felbosszantott, de akkor valahogy nagyon könnyedén ment a pingálás. Leültem az egyik ablakhoz és a távolban fekvő kollégium épületét és a mögötte húzódó erdőt próbáltam lefesteni:

Sok kedves apróság is történt még, de ezekre most nem térnék ki külön. Most jöjjenek azok a bizonyos "esőfelhők", vagy akár a ködöt is említhetném, mert az is előfordul mostanában, napsütéses napokkal váltogatva.
Az egyik fő problémám, ami mostanában lehangol és egyre több gondot okoz, hogy hónapok óta alvászavaraim vannak. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, gondoltam az a 3-4 óra alvás is elég lesz nekem. De úgy tűnik, hogy mégsem. Már kipróbáltam teát, fordítva feküdtem az ágyra, hamarabb mentem aludni, stb. de egy huzamban még most sem sikerül 4 óránál többet aludnom. Aztán lettek memóriazavaraim is, és rossz híreket is kaptam otthonról, úgyhogy kellett vagy egy hét, hogy úgy nagyjából rendeződjek belül, de közben megszületett az az elhatározás is, hogy mihamarabb hazalátogassak Magyarországra. Gyorsan meg is lettek a jegyek, nemsokára indulok is. Egyrészt, hogy kicsit felüdítsen a helyváltoztatás, mert azért ez a Mullsjö nem a világ legizgalmasabb helye, főleg ilyen locs-pocs időben. És persze már az idővel is tele a hócipőm, szó szerint, ugyanis itt még mindig elkél a hó-és vízálló cipő. Azt hiszem ez a hosszú kemény tél is megviselhette a szervezetem. Hiába hinné azt az ember, hogy egy ilyen klassz országban kizárható tényező az időjárás, ez egyszerűen nem megy, főleg, hogy én különösen háklis szoktam lenni az időre. Most meg már azt várnám, hogy folyton süssön a nap, legyen 15-20 fok meleg, mint most Magyarországon, erre meg egy hete még fagyos hóviharban vergődtem el a boltig és a tó itt már vagy fél éve be van fagyva (Daninak ígértem, hogy megírom, ha kiolvad végre. Hát nem is tudom... talán májusra vagy júniusra kiolvad majd, haha...).

Végezetül pedig megemlíteném, hogy végre sikerült eljutnom Göteborgba! Igaz, csak egy fél nap erejéig és alig néztünk körbe (munka ügyben voltunk ott a Fair Trade shop-ért felelős nővel és Ramune-vel). Nem voltam épp a legjobb hangulatban, ez pont a nagy krízishelyzet utáni napon volt, de azért kattintottam egyet-kettőt:

Marianne és Ramune a kikötőben

A kikötő és környéke, mint dekoráció (Göteborg egy folyó partján fekszik)


Óriáskerék a kikötőnél