Kezdésnek hétfőn volt a svédek nagy ünnepe, Luca napja, vagy ahogy itt mondják, Lucia. Ennek semmi köze nincs a magyar boszorkás-székes ünnepséghez. A név és a dátum becsapós ugyan, sőt még az is, hogy a nem katolikus svédek Szent Luciát ünneplik, ami ugyebár protestánsoktól szokatlan egy kicsit. Kérdeztem az embereket, hogy ennek mi az oka, mióta van ez az ünnepség és hát kevés értelmes választ kaptam. Annyit megtudtam, hogy nagyjából 100 éves hagyományról van szó, tehát azt sem lehet mondani, hogy ősrégi tradíció. Az alapvető eleme az, hogy reggel a sötétségbe fényt hozó Szent Luciát alakító lány égő gyertyákkal a fején jelenik meg az ünnepségen, hosszú fehér ruhában, kezében is egy gyertyát tartva. Őt követi több hasonló kinézetű lány és számomra ismeretlen eredetű, mágus süveges férfiak a sor végén. Arra számítottam, hogy ez valami mozgalmas ünnepség, de pusztán klasszikus Luca napi dalok énekléséből állt a műsor, miközben mindenki mereven állt a helyén.
Bevallom nagyon nem mélyedtem el az ünnep tanulmányozásában, így ennél többet nem igen tudok írni róla. A svédeknek biztos sokat jelent, nekem inkább csak érdekes volt és hangulatos.
Szerdán ebéd után a mentorunk Pär elhívta az osztályát (internacionális kurzus) és minket önkénteseket mullsjö-i otthonába. Összegyűltünk így páran és beszélgettünk, nevettünk és mindenek előtt találkoztunk újabb svéd szokásokkal. Elsőnek említeném a glögg nevű italt, ami leginkább a forralt borhoz hasonlít, csak sokkal-sokkal édesebb és kisebb az alkoholtartalma. Ígéretesnek hangzott, de ez már annyira tömény és édes volt, hogy majd' keresztbeálltak tőle a szemeim, de mosolyogva igyekeztem leküzdeni a kis csészényi forró italt. Majd mindenki a kezébe vett egy szív alakú mézeskalácsot, amit ujjunkkal a közepére célozva egy ütéssel kellett eltörni. Ha három felé tört, lehetett egyet kívánni. Én kissé félreértettem és azt hittem, hogy hármat lehet kívánni (3 rész = 3 kívánság, hát nem logikusabb?!). Kicsit mohó voltam, na! :D Ezután volt egy kis karácsonyi játék. A svédeknél úgy vettem észre nagy hangsúlyt kap a játék, tánc és maga az egész advent periódus Karácsony előtt, ami nálunk kevésbbé jelentős (hogy az egy hónapja tartó süteményevésről már ne is beszéljek!). Az általunk játszott játék nagyon szórakoztató volt. Mindenki vitt magával egy kb. 20 Korona értékű (kb. 550 Ft) kis ajándékot amit kiraktunk egy asztalra, majd elkezdett körbejárni egy dobókocka. Aki 1-es vagy 6-ost dobott, az választhatott egy ajándékot. Miután mindegyik elkerült valakihez, Pär beálította az ébresztőóráját és volt nagyjából 10-15 percünk az "elorzásra". Vagyis aki ezúttal 3-ast dobott, az elvehette más ajándékát. Egy ideig nagy favorit volt egy receptkönyv, szerintem már csak azért is azt vette el mindenki a másiktól, mert így volt viccesebb. :) De a Toffifee csoki is azonnal népszerű lett, miután a japán lányhoz került, aki még sosem kóstolta és mi meg gonosz mód hirtelen azt pécéztük ki magunknak. Nekem nem volt nagy szerencsém ebben a körben, az egyetlen dolgot, amit nyertem (a receptkönyv), azt is elorozták előlem, így üres kézzel távoztam. De nem is a nyerésről szól ez a játék, én még így is imádtam, szerintem nálunk is be lehetne vezetni baráti társaságokban!
A vendégség után este jött a nagy karácsonyi buli, ami családi program volt, sok szülő, kisgyerek bukkant fel, szinte mindenkin volt Mikulás sapka, én is kaptam egyet a konyhásnéniktől, akik egész nap ebben voltak. El is felejtettem megemlíteni a pompás ebédünket, hatalmas SVÉDASZTAL volt mindenféle ünnepi étellel! :D No de visszakanyarodva az estéhez, fantasztikus sütemény-kavalkád, számtalan üdítő, gyertyafény és miegyéb várt minket. Megtudtuk a mézeskalács ház sütő verseny nyertesét is, a rádió/ház építő csapat lett a befutó (lásd. elő ző bejegyzés képei közt). Közben szólt a zene, jókat beszélgettünk, míg a kicsik is elfoglalták magukat a kollégisták körében jól ismert óriás csirkével, az egyik diák gigantikus plüssálatával, ami gyakran feltűnik a különféle rendezvényeken (még a hógolyózáson is), mint kabalaállat.
Aztán hamarosan elszabadult a "pokol", jött a táncolás! Számomra eddig a Karácsony mindent szembejuttatott, csak ezt nem, de a svédek számtalan táncot járnak az ünnepek előtt/alatt, amin kicsit meglepődtem mert annyira nem tűntek táncszerető embereknek. A magyar vonatozóshoz, azaz minden lagzik kedvencéhez hasonló, egymás kezét megfogó és körbe-körbe járós fajtával kezdtünk, felszedegetve mindenkit az ebédlőben és aztát egy kis kabátfelvevést beiktatva folytattuk tovább a jó kis csúszós-havas utakon, be egyenesen az iskola tornatermébe. Hatalmasakat nevettünk, miközben a lejtőn lefelé gázolva az este gyönyörűen világító falu fényei és a befagyott tó rideg fehérsége derengett fel a háttérben. Bent már várt minket egy karácsonyfa és egy kis ideiglenes zenekar tanárokból, diákokból. A mentorunk ezúttal tangóharmonikázott, már meg sem lepődtünk rajta, mert nagyjából ez volt a százhuszadik hangszer, amin tudott játszani. Körbeálltunk és megfogtuk egymás kezét, majd mindenféle népi bohóckodós táncot kezdtünk járni. Én persze egyiket sem ismertem, de nem kellett hozzá nagy ész, hogy leutánozzam a mozdulatokat. Innen átballagtunk az előadóterembe, ahol tovább folyt a muzsikálás, egy falra kivetített dalszöveg alapján még én is megkíséreltem énekelni, de mivel gőzöm sem volt a dallamról és a ritmusról, ezért hamar elvesztettem a fonalat.
A legvégén pedig jött a Télapó, akit a maszk ellenére azonnal felismertem a hangjáról, így nagy meglepetés nem ért (pedig ezt ígérte mindenki). A végén oda lehetett menni hozzá, így én is kaptam egy csomag cukrot, ami mellesleg már az utolsó csomag volt a Télapó puttonyában. Magasba tartva az ajándékot, amolyan "we are the champions" életérzés fogott el jókedvemben. :)
Aztán hamarosan elszabadult a "pokol", jött a táncolás! Számomra eddig a Karácsony mindent szembejuttatott, csak ezt nem, de a svédek számtalan táncot járnak az ünnepek előtt/alatt, amin kicsit meglepődtem mert annyira nem tűntek táncszerető embereknek. A magyar vonatozóshoz, azaz minden lagzik kedvencéhez hasonló, egymás kezét megfogó és körbe-körbe járós fajtával kezdtünk, felszedegetve mindenkit az ebédlőben és aztát egy kis kabátfelvevést beiktatva folytattuk tovább a jó kis csúszós-havas utakon, be egyenesen az iskola tornatermébe. Hatalmasakat nevettünk, miközben a lejtőn lefelé gázolva az este gyönyörűen világító falu fényei és a befagyott tó rideg fehérsége derengett fel a háttérben. Bent már várt minket egy karácsonyfa és egy kis ideiglenes zenekar tanárokból, diákokból. A mentorunk ezúttal tangóharmonikázott, már meg sem lepődtünk rajta, mert nagyjából ez volt a százhuszadik hangszer, amin tudott játszani. Körbeálltunk és megfogtuk egymás kezét, majd mindenféle népi bohóckodós táncot kezdtünk járni. Én persze egyiket sem ismertem, de nem kellett hozzá nagy ész, hogy leutánozzam a mozdulatokat. Innen átballagtunk az előadóterembe, ahol tovább folyt a muzsikálás, egy falra kivetített dalszöveg alapján még én is megkíséreltem énekelni, de mivel gőzöm sem volt a dallamról és a ritmusról, ezért hamar elvesztettem a fonalat.
A legvégén pedig jött a Télapó, akit a maszk ellenére azonnal felismertem a hangjáról, így nagy meglepetés nem ért (pedig ezt ígérte mindenki). A végén oda lehetett menni hozzá, így én is kaptam egy csomag cukrot, ami mellesleg már az utolsó csomag volt a Télapó puttonyában. Magasba tartva az ajándékot, amolyan "we are the champions" életérzés fogott el jókedvemben. :)
Az én ajándékaim paradox mód majd januárban érnek célba, mert Magyarországról hozom őket, remélem így is boldogok lesznek a célszemélyek. :) Idén már nem hinném, hogy írok, holnap utazom Stockholm-ba, mert ott fogom tölteni a Karácsonyt a családommal, majd 27.-én megyek haza két hétre. Várom már nagyon!!
És ezen a ponton kívánok mindenkinek békés boldog Karácsonyt és boldog új évet!
