Skandináv tél. Vagy inkább ősz...?

Noha az első hó valamikor október közepén hintette be a földeket, ezt nem lehetett igazán komoly próbálkozásnak venni. A második havazás pár hete következett, ami már elegendő volt a hógolyózáshoz is, és most aztán viszont elszabadult az égiek porcukor-szórója!! Szünet nélkül szakad a hó napok óta, megnehezítve ezzel a közlekedést... és ez még csak november! Szép-szép a hó, de attól tartok, ha így haladunk, meg fogom unni!

(esett némi hó... :D a kép a konyhánkban készült)

A zord idő ellenére azonban a szívek felmelegedtek, a barátok összefogtak és emlékezetes programokat hoztak össze a mi kis Mullsjö-nkben.

Elsőnek venném az innebandy (teremhoki?) meccset előző hét szerdáról. Csak mellékes információként jegyezném meg, hogy Mullsjö híres erről a sportról, így nagy kultusza van az iskolában is.
A tanulóink illetve a tanárok 4 csapatba tömörültek és valami számomra ismeretlen elgondolás alapján a meccset összekötötték a farsanggal, így tulajdonképpen a 4 csapatot így lehetett felosztani: ninják, maszkos gyilkosok, nyakkendős-sapkások és a csíkos ingesek, akik minden bizonnyal a professzionális imidzsre alapoztak... joggal, mert ők nyertek! Én voltam a fényképész, Ramune profi Nikonjával kattintgattam. Néha a kosárpalánkon lógva, de megérte. Sajnos az eredeti, színes fotók gigantikus méreteik miatt most nincsenek nálam, csak a fekete-fehérek, amiket egy másik feladat miatt készítettem el.

A meccs alatt lesérült az önkéntestársam, így 1-2 nap erejéig kicsit magamra kellett venni a feladatokat, főleg a mászkálós-emelős-cipelős fajtából. Már elég rutinos vagyok a konyhában, így nem okozott gondot az sem, hogy szombaton reggel 7-kor keltünk és közel 90 nyugdíjasnak készítettük ki az ételeket-italokat. Az öregek olyan elegánsak voltak, mintha a királyi család tagjai lettek volna, vagy legalábbis díszegyenruhás tengerészek. De ők mindössze előadásra jöttek... Mindemellett rettentően kedvesek és érdeklődőek voltak, hogy mi kik is vagyunk tulajdonképpen, amire én változatlanul angolul válaszoltam, mert még mindig nem érzem úgy, hogy 3 szavas tőmondatoknál többet tudnék mondani svédül. Magamban elhatároztam hogy februárig szeretnék így hallgatni, mert az lesz a projekt közepe és addigra szeretném már komolyabb gond nélkül érteni a nyelvet. Értés terén érzem, hogy fejlődtem, de nagyon ember és szókincs (meg tájszólás)függő, hogy kit mennyire értek. Aztán majd kezdődhet a beszélés... persze a barátok már hetek óta kényszerítenek a svédre, vacsora közben nem egyszer "vonták meg" az angolt és rettenetesen lassú és primitív alapmondatokkal próbáltak beszélgetésbe vinni. Néha sikerült is. ;)

Tegnap este tanárok látogattak el a kollégium épületeibe. Hoztak kávét, teát meg muffint, beszélgettünk velük a gyertyafény mellett, csak úgy erről-arról, a hétköznapokról, Karácsonyról, szokásokról... a szocializálódás végett. Hát igen, ez egy más világ...

A mai est nagy-nagy meglepetése egy nem mindennapi esemény volt. A fehérorosz vendégtanuló lány Vita és Joakim (az innebandys képeken a csíkosok kapusa), egy Amerikában nevelkedett svéd srác ugyanis eljegyezték egymást az iskola falai közt! Az ifjú menyasszony mit sem sejtett, sőt mi sem tudtunk túl sokat. Megkaptuk a feladatot, hogy egész nap különféle időpontokban bukkanjunk fel és adjunk neki egy szál fehér rózsát (mert svédül a "vit" fehéret jelent, ami ugye utal a lány nevére és a nemzetiségére is). És hozzá mondjunk neki szépeket és jókat. Én már eléggé a végén mentem hozzá, így Vita pontosan tudta, hogy mit akarok tőle, nevetve mondta, hogy engem már hiányolt. :) De azért én kivágtam magam, megköszöntem neki az angolórákat, amiket a tanárral együtt tart nekünk. Javarészt ketten szervezik meg az órák menetét és a lány egy igazi szívvel-lélekkel dolgozó ifjú tanítónéni-jelölt. Nagyon szimpatikus és mindig nevet, mindig optimista. Joakim pedig egy nagyszerű ember, ő már 30 fölött jár, így szándékait teljesen komolyan lehetett venni. Este egy kis mézeskalács és Julmust (egy svéd karácsonyi ital, ami leginkább a kólára emlékeztet) mellett várakozott a kis baráti társaság, majd Joakim oroszul kérte meg Vita kezét... megható volt látni az örömüket és azt hiszem rájuk igazán azt lehet mondani, hogy egy tökéletes és érett pár. Sok boldogságot kívánok nekik!

Malmö + Koppenhága

Ez a hét ősziszünet volt a svéd iskolákban is, így Ramune rávett még pár hete, hogy mozduljunk ki valamerre. A kezdetek kezdetén Göteborg-ba szerettem volna eljutni a leghamarabb, de ehhez képest volt itt már Lettország meg Dánia... bár egyáltalán nem bánom, hogy néha nem az 5 éves terv alapján zajlanak a hétköznapjaim, mint ahogy azt szeretem és mint ahogy arról elhíresültem baráti körömben (én, az előre megtervezős, nem spontán egyén...). Napokig szívtam a fogam az árak miatt, de már így is lustának éreztem magam Ramune mellett, aki sokkal többet utazott az országban, mint én és különben is, mit kezdtem volna 1 hétig a tök üres kollégiumban...
Így hát megvettük szépen a vonatjegyeket (kb. 20 000 Ft, és ez az ifjúsági volt). Utána megtudtam, hogy Koppenhágában külön fognak válni útjaink, ő egy barátjánál fog lakni én pedig egy olcsó hostel mellett döntöttem. Olcsóságot persze dán mércével kell mérni, mindent egybevetve 1 éjszaka azt hiszem 8500 Ft volt, mivel nem volt hálózsákom és bérelnem kellett még egy s mást. Eredetileg Malmö-ben coutchsurfing-el szálltunk volna meg egy pakisztáni srácnál, de ő utolsó nap lebetegedett, így az út előtti éjjel még oda is kellett foglalnunk egy szállást, ami kb 5500 Ft volt. Hogy az árakat alacsonyan tartsuk, nem használtuk a tömegközlekedést, mindenhova gyalog mentünk, ami számomra igencsak megterhelő volt, hiszen 3 napi holmimmal volt telerakva a hátizsákom, amit estig nem tudtam letenni.

Most pedig egy kis élménybeszámoló a városokról:
Malmö-re kevesebb időnk jutott, mint a dán fővárosra, az idő is borzalmas volt (még Rigánál is mérföldekkel pocsékabb), de azt kell, hogy mondjam, az óváros rész különösen hangulatos! Végig én voltam a térkép-felelős, mivel kettőnk közül én voltam az, aki egyáltalán tudott térképet olvasni és mint kiderült, ebben remekelek. Sokat trappoltunk, de hála nekem, felesleges köröket nem róttunk. A hostel messze volt az óvárostól, így miután kezdésnek oda kikutyagoltunk, már mehettünk is vissza. Előtte azonban a hostel vezető segítőkészen elmutogatta nekünk a térképen, hogy merre mik vannak. Ramune kedveli az alternatív, némileg anarchista ideákat, így az ebédünket egy "illegális", non-profit étteremben ettük (őszintén szólva egyik fogalommal sem vagyok tisztában az éttermek világát illetően, de sebaj). Minden étel vegetáriánus volt és amolyan "csináld magad" életérzés lengte körül a furcsa étkezdét, ahol nagyon művészlélek-ábrázatú emberek írták a leckét, olvastak újságot vagy csak ültek és bagóztak, illetve vadidegen embereknek passzolták le a kajamaradékjaikat (ne vesszen kárba semmi!). Minden baloldali eszme szimbólumait megtaláltuk, mint dekorációkat, kezdve a szivárványos zászlótól egészen az állatok jogait szupportáló matricákig. Mondhat akárki akármit, nekem nagyon tetszett, olyan egészen más volt, mint egy közönséges étkezde... nem mellesleg remek volt az édes csilis melegszendvicsük!
Ezt követően egy teljesen arabok által futtatott piacra is benéztünk, ahol lelkesen kajabáltak utánunk a kofák és csadoros asszonyok válogattak a banánt. Itt már kezdett végérvényesen elromlani az idő, de nem állhattunk meg, fél napunk volt csak az ismerkedésre. Úgyhogy az óváros kis szigetét keresztbe-kasul bejártuk és nagyjából ezt láttuk ott:

Ezek után a kikötő felé vitt az utunk, ahol a sok gyárépület és üres placc közt ott "lapult" a város talán leglátványosabb épülete és egyben szimbóluma, a Turning Torso. Én, mint az építészet nagy kedvelője vezéreltem ki szegény társamat ehhez az istenháta mögötti helyhez, szakadó esőben, éjszakai sötétségben és embertelen szélben. Csak hogy csinálhassak róla kemény 3 darab fotót. Íme az épület:

Ezután az idő végérvényesen ellenünk fordult és mivel egyszerűen nem bírtam tovább a gyaloglást, rávettem Ramune-t hogy menjünk már el enni valahova. Ő ugyanis soha nem éhes kirándulás közben, egész nap elvan étlen-szomjan és engem hiába ismer mindenki úgy, mint a fő válogatóst, mindig miattam kellett beülni enni valahova, ahol szép kis pénzösszegekért elég királyi adagokat rendeltem magamnak, amiket mind el is tűntettem (kivéve persze a gyűlölt zöldségeket, de egy vega mellett ez nem gond).

Kicsit ugorva az időben, rögtön ott folytatnám, hogy vonatunk másnap kigördült Malmö-ből, átrobogott a hosszadalmas Øresund-hídon és így érte el Dániát. Nem mindennapi élmény volt számomra úgy átlépni egy országhatárt, hogy vonattal mentem, ami egy tenger fölött haladt át... vagy ez csak nekem volt érdekes? :D
A zubogó eső nem volt valami ígéretes és addigra már nyolcszázkettedszerre panaszkodtam az égiekre, akik végül egye-fene alapon elhúzták fejünk fölül a függönyöket és Koppenhágában első napunkat pazar őszi napsütésben élvezhettük ki! Megint fogtam a térképet és úgy vezettem a hostelhez társamat, mint a legjobb GPS. Amikor lefoglaltam a szállást a neten, 11 órát adtam meg becsekkolási időnek, amit csak hasraütve választottam. Ennek ellenére pontban 11 óra 00 perckor beállítottam az elég rejtett helyen lévő hostelbe és elégedettségem már-már eufórikus volt. Szerintem még évekig fogom erre verni a nyálam, elnézést...
Miután kezdésnek megnéztük a szomszédos ősöreg temetőben Andersen sírját, utána itt is azt csináltuk, mint Malmö-ben: visszatrappoltunk az óvárosba.

Itt egy remek curry levest is elfogyasztottunk egy retro hangulatú foteles kis kávézóban, ahol jót röhögtem a dán nyelven. A pincér ugyan angolul beszélt, de erre csak a végén jöttem rá... egy fia szó nem tűnt ismerősnek, pedig már nincsenek gondjaim az angol megértésével. Maga a dán nyelv is szórakoztató, tipikusan olyan, hogy nem hinném el róla, hogy egy nép tényleg ezt a zagyvaságot beszéli és érti.
A belvárosból ezután kisétáltunk a város szélére, hogy a tengerparton megnézhessük a híres Kis hableány szobrot. Bevallom, ezt csak kötelességből szerettem volna megtenni, annyira nem érdekelt, Ramune-t meg még kevésbbé, de azt nem gondoltam volna, hogy a helyszínre kiballagva a nagy üres szikla vár minket... a szobor nélkül. Azt ugyanis elvitték kiállítani Kínába, nekünk meg maradt a szignózott kődarab a vízben. Nesze nektek Kis hableány!

Azért a többi látnivaló kárpótolt minket, személyes kedvencem egy Hyhavn nevű csatorna/kikötő volt színes, ódon házakkal. És persze Christiania másnap. Van aki ismeri, van aki nem, ezért írok róla pár sort. Christiania a hippikorszakban épült ki, mint lakónegyed, ahol a tudattágítás művészetét igen intenzíven művelő dán ifjak kivonulhattak és "önmegvalósíthattak". Színes fabódék, sátrak, saras kis utcák, furcsa szobrok, átalakított raktárépületek, szemétdomb... nagyjából így néz ki a miliő. Ma már inkább turistalátványosság, de láttunk pár első és másodgenerációs vérbeli hippit, némelyiket elhűlve néztem, pedig 5 év a Kisképzőben azért hozzászoktatott a fura fazonokhoz...

Ami különösen érdekes volt, hogy az egyik utcában úgy árulták kis asztalokon a füvet meg a hasist, mint a sült gesztenyét vagy a hot-dogot. Tilos volt fotózni ezen a részen, a turisták számára észrevehetetlen hippiőrök figyelték a terepet és állítólag hangrobbanással képesek jelezni egymásnak, ha jönnek a zsaruk vagy valaki gyanús lesz... Gondoltam szuvenírbe viszek egy kocka hasist, csak úgy a porcelánházikó, fahajó és miegyéb közé a polcra... szigorúan csakis mint szuvenír Dániából. :P De hát az árak... hát-hát... végül nem vettem semmit. Ígyis úgy leégtem anyagilag, hogy a minap nem kicsit tátottam el a számat a svéd bankszámlámat nézegetve. Úgyhogy öv behúzva, 1 hónapig kőkeményen Mullsjö-ben leszek és várom a jobb napokat... azért éhen nem fogok halni, de utazni most nem fogok tudni, pedig még szerettem volna.

Ennyi volt a beszámolóm, ajánlom mindenkinek Malmö-t és Koppenhágát, aki szereti a kultúrák keveredését, a klasszikus északi kikötő és kereskedőváros-hangulatot és a szabad szellemű fiatalokat... meg a hippiket! ;)

A többi kép ITT található.