Utolsó bejegyzés, immáron Magyarországról

Utolsó bejegyzésem elsősorban technikai okokból voltam kénytelen itthonról felvinni, mert a laptopom augusztus elején tönkrement, és a szerelés előző hétig váratott magára. Közben augusztus 13-án befejeződött a projektem, amikor is Stockholmba utaztam a családomhoz. A vonatút számomra rendkívül szomorú volt, nehezen intettem búcsút a mentoromnak és önkéntestársamnak. Noha azt hittem, hogy a hetek alatt már megerősödtem, hiszen rengeteg embernek kellett "goodbye"-t mondanom, mégsem tudtam visszatartani a könnyeim a legeslegutolsó napon. Az idő csodálatos volt, és azok a tipikus északi felhők... talán sosem láttam még ilyen szép eget fényes nappal.

Stockholmban azt hiszem méltó mód búcsúztattam Svédországot, a fővárosban várt rám néhány felejthetetlen program, többek közt az augusztusi folyami rák evő ünnepség, azaz a kräftskiva, egy kis motorozás nagybátyámmal, és hasonlók. Majd augusztus 19-én végleg elrepültem...

Másként nem tudom összegeztni ezt az elmúlt egy évet, minthogy soha nem volt még ilyen könnyű, békés, mégis élménydús és tapasztalatszerzéssel teli időszakom. Az emberekkel nehéz volt konfliktusba kerülni, az apróbb kellemetlenségeket leszámítva semmi olyan nem történt, amit egy esetleges pozitívum-negatívum kiértékelésen felróhatnék a svédeknek. Persze nem állítom, hogy ez minden körülmények közt így menne odakinn, főleg ha egy rendes, stresszes környezetben kellett volna élnem, mégis úgy gondolom, hogy az elmúlt egy év nem pusztán a véletlen és a szerencse miatt lett olyan, amilyen.
Azt hiszem rengeteg dolgot fogok hiányolni Svédországból. Az embereket, tájakat, gondolkodásmódot, élményeket, rendezettséget. Viszont egy dolgot biztos szívesen elfelejtek majd: A MÉRHETETLEN MENNYISÉGŰ FŐTT KRUMPLIT!!! (ha-ha)

Úgy érzem, így a vége felé kifogytam a szóból és a kreativitásból, így csak ezzel a rövid zárással teszek pontot az egy évig szőtt beszámoló végére. Hej då Sverige och tack för allt!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rövid, de jó befejezés volt. Kolléganőm ma kérdezte, hogy nem csinálsz-e magyar blogot az itteni életedről? Látod milyen népszerű voltál még számodra vadidegen embereknek is !!! Tehát lehet, hogy kéne egy új blog, mert nagyon élvezetesen írsz, jó olvasni és talán az itteni életed sem lesz annyira unalmas, hogy ezt ne tudd folytatni. És látod másoknak is tetszett, ami nekem, ez inspirálhat a jövőre nézve !!!Anya

Ed írta...

Hát köszi anya, ez jól esett! Jó tudni, hogy sokakat érdekelt még a blogom, nem akartam én itt semmi monumentálisat monitorra vetni, de azért szeretettel írtam ide, szeretek írni. Tervezem én is, hogy a jövőben indítok majd egy újabb blogot (régebben is volt egy blogom, amit kb. 5 éve indítottam, a személyes kis hülye gondolataim voltak benne, de azt már rég lezártam). Még nem tudom, mikor indítom el az újat és hogy miről fog pontosan szólni, jó volna valami tematikát követni abban és nem csak úgy írogatni erről-arról, ami épp eszembe jut... Na, majd meglátjuk, ahogy a vak is mondaná!

Névtelen írta...

Köszönjük!
Azt a sok szép beszámolót, szórakoztató történetet, részletes leírását megfigyeléseidnek az országról, a svéd emberekről, és az skandináv életérzésről!
Köszi mindet!
Nagyon jó volt olvasni rólad, mert egy év hosszú idő, főleg a legjobb barátok nélkül!
Gratulálok az elmúlt egy évedhez, és kívánom, hogy még sok-sok ehhez hasonlóan élménydús és tartalmas éved legyen! :-)
Dani :-)

Ed írta...

Nagyon köszi neked is Dani! :) Bízom benne, hogy a folytatás - habár Svédország nélkül - lesz még ilyen jó és izgalmas, mint ez az elmúlt egy év. Minden évnek megvan a maga értelme és szerepe, így a most következő, egyenlőre kevésbbé izgalmasnak tűnő évem is biztos, hogy tartogat még egy s mást...

Ja és persze köszi, hogy olvastad a blogom!! ;)Puszi.

Ed írta...

És terészetesen mindenki másnak is köszönet, aki olvasta a blogomat, vagy csak bekukkantott ide párszor. ;)