Utolsó bejegyzésem elsősorban technikai okokból voltam kénytelen itthonról felvinni, mert a laptopom augusztus elején tönkrement, és a szerelés előző hétig váratott magára. Közben augusztus 13-án befejeződött a projektem, amikor is Stockholmba utaztam a családomhoz. A vonatút számomra rendkívül szomorú volt, nehezen intettem búcsút a mentoromnak és önkéntestársamnak. Noha azt hittem, hogy a hetek alatt már megerősödtem, hiszen rengeteg embernek kellett "goodbye"-t mondanom, mégsem tudtam visszatartani a könnyeim a legeslegutolsó napon. Az idő csodálatos volt, és azok a tipikus északi felhők... talán sosem láttam még ilyen szép eget fényes nappal.
Stockholmban azt hiszem méltó mód búcsúztattam Svédországot, a fővárosban várt rám néhány felejthetetlen program, többek közt az augusztusi folyami rák evő ünnepség, azaz a kräftskiva, egy kis motorozás nagybátyámmal, és hasonlók. Majd augusztus 19-én végleg elrepültem...
Másként nem tudom összegeztni ezt az elmúlt egy évet, minthogy soha nem volt még ilyen könnyű, békés, mégis élménydús és tapasztalatszerzéssel teli időszakom. Az emberekkel nehéz volt konfliktusba kerülni, az apróbb kellemetlenségeket leszámítva semmi olyan nem történt, amit egy esetleges pozitívum-negatívum kiértékelésen felróhatnék a svédeknek. Persze nem állítom, hogy ez minden körülmények közt így menne odakinn, főleg ha egy rendes, stresszes környezetben kellett volna élnem, mégis úgy gondolom, hogy az elmúlt egy év nem pusztán a véletlen és a szerencse miatt lett olyan, amilyen.
Azt hiszem rengeteg dolgot fogok hiányolni Svédországból. Az embereket, tájakat, gondolkodásmódot, élményeket, rendezettséget. Viszont egy dolgot biztos szívesen elfelejtek majd: A MÉRHETETLEN MENNYISÉGŰ FŐTT KRUMPLIT!!! (ha-ha)
Úgy érzem, így a vége felé kifogytam a szóból és a kreativitásból, így csak ezzel a rövid zárással teszek pontot az egy évig szőtt beszámoló végére. Hej då Sverige och tack för allt!
Visszaszámlálás indul / Egy hét kirándulás Svédországban
Már csak bő két hét maradt hátra a projektemből, ami azt hiszem egyre jobban elszomorít. Noha feladatunk már egyre kevesebb van, tehát nem is annyira maga az év folyamán végzett munka az, ami hiányozni fog, hanem csak úgy egyszerűen a közeg, az emberek, a barátok és még sok minden más. Még nem tudom, mennyire változtatott meg ez az egy év, ez bizonyára később fog értelmet nyerni, de érzem, hogy nem lesz könnyű visszaszokni a magyar kerékvágásba. Elsősorban az emberek azok, akik teljesen mássá teszik a két országot. Sok mindent soha nem tapasztaltam meg otthon az embereken keresztül (elsősorban pozitív dolgokat), még akkor sem, ha azt kell mondjam, tényleg nehéz a svédekkel elmélyíteni egy barátságot. Ami nálunk már beleesik ebbe a kategóriába, az itt nem, sokkal többet kell megtenni azért, hogy ezek a kapcsolatok megmaradjanak és ne csak felszínesek legyenek. Ez talán sok itt élő emigránsnak negatív élmény lehet, néha én is értetlenül tanakodtam a dolgon, de azt hiszem ez inkább erény: arra készteti az embert, hogy ne a könnyebb utat válassza és az igazi, szoros emberi kapcsolatokért igenis tegyen valamit. Erről rengeteget beszélgettem Växjö-ben élő magyarokkal az idősebb generációból, akik lévén, hogy régóta élnek itt, többet is tudnak mindenről. Az ő gondolataikat idézve még azt hozzátenném, hogy egy svéd ritkán nyomul az előtérbe, saját személye nem lehet egész estés asztaltéma, mint ahogy szinte minden téren nagyon erős ez a szellem a svédeknél: nincs egy kiugró vezér-típus, a közösség egysége sokkal fontosabb. Számomra ez meglehetősen szimpatikus, mert én magam nem igen kedvelem azt a tipikus magyar mentalitást, amikor egy társaságban valaki feláll és csak magáról, a maga bajairól vagy önmaga fényezéséről beszél fél napon át és képtelen mások reakcióit vagy véleményét elfogadva továbbvinni a beszélgetést, csak megy az eb karóhóz való kötése és az értelmetlen állóháború. A svédekkel mindig nagyon gördülékenyen beszélgettem. Szintén hallott információ, hogy a svédek különösen kerülik azt a magyarok közt megszokott rendszert, ami a lekötelezettségen alapul. Nem szeretnek más lekötelezettjei lenni sem anyagilag, sem máshogy, a sok kis szívesség, amit mi otthon megteszünk egymásért, mert illik megtenni, vagy mert muszáj, különben a szomszéd nem fogja megöntözni a növényeink, ha elutazunk, vagy következő alkalommal nem kérhetjük kölcsön a kocsit ikszipszilontól, ha nem teszünk meg ezt-azt... nos ez az az életvitel, ami errefelé kellemetlen és kerülendő. Értelemszerűen ez is a svédek nagy szabadságvágyához és személyes izoláltságukhoz köthető, míg mi magyarok évtizedeken át voltunk egymásra utalva a nehezebb időkben, amikor nem lehetett máshogy megmaradni, csak egymásba kapaszkodva - gyakran kelletlenül is.
Ezután a kis eszmefuttatás után át is térnék a kirándulásra, amit a 2 hetes szabadság alatt vittem véghez. Ramune már régebben elindult és később is jön vissza mint én, ő javarész stoppolva járta be Norvégiát, Észak-Svédországot és most épp hazaugrott Litvániába, de jövő hét elején ő is visszatér kicsiny Mullsjö-nkbe. Én, mivel bizalmatlan kis fráter vagyok, inkább elköltöttem majd' 1000 koronát (kb. 30 000 Ft) az utazásra magára. De megérte, mert napról napra bővültek a programok, sok új emberrel ismerkedtem meg és beszélgettem nagyokat, míg sikerült új helyeket is bebarangolnom, elsősorban Kalmar megyében (Dél-Kelet Svédország).
Július 19-én elugrottam Rebeccához, egy kedves baráthoz Alingsås-ba. Igazán kiemelkedő élmény volt vele beszélgetni, azt hiszem az itteniek közül ő került a legközelebb a szívemhez (mármint az iskola diákjai közül). Nagyon fog hiányozni, de remélem, hogy valamiféle kontaktust fenn foguk tudni tartani...
Másnap átutaztam Göteborgba, ami mindössze fél órára volt a fent említett helytől. Itt egyedül tettem egy nagy sétát, a számomra jól bevált módon gyalog, térképpel a kezemben. Összehasonlítva az unalmas és kopár márciusi látképpel, ez a mostani máris jobban tetszett, noha továbbra sem lett Göteborg a kedvenc helyem, hiába volt néhány részlet már egészen mediterrán, helyenként San Franciscót megszégyenítő meredek utcákkal és Skandinávia legnagyobb kikötőjével. Talán csak azért nem tud annyira megfogni a hely, mert nem éltem ott és nem fordultam meg ott olyan sokszor, mint Stockholmban. De ami szép az szép, az idő kitűnő volt és azt a 8 órás sétát pedig maximálisan élveztem.
(Göteborg látképe)
Göteborg után hazaugrottam Mullsjö-be, hogy összepakoljam a holmiaim a másnapi útra. Minden jól alakult egészen másnap reggelig...
...amikor is a szakácsunk kopogtatott az ajtómon és kissé félve közölte velem, hogy azonnal ki kell költöznöm a szobámból, mert a pár nap múlva érkező csoport arra is igényt tart. Már ki is volt adva, nekem pedig a kutya nem szólt erről, pedig én is egyfajta kolléga vagyok, a telefonszámom elkérhető a mentoromtól (ha esetleg nem lett volna meg valami adatbázisban), esetleg egy nekem dobott e-mail is elég lett volna. Mindebben nem az volt a legmegdöbbentőbb, hogy már másodjára kellett összepakolnom 1 évnyi holmimat, hanem, hogy mindez másfél órával az indulásom előtt talált telibe. Kissé kétségbeesetten kezeltem a helyzetet, szegény konyhás személyzet látta is, hogy csak erővel tartom vissza a Mucsi Zoltán-féle őrjöngést, így összedobtak nekem egy kis útravaló ételcsomagot, amit nagyon meg is háláltam. Nagyon aggódtak, érezték, hogy ez nem volt egy szép húzás, de megmondtam nekik, hogy ne aggódjanak, ez pusztán az igazgató hibája volt, ők nem tehettek semmiről. Miután én és Ramune cuccait áthajigáltam a szomszédos rumliszobába (jelenleg itt tartózkodom), a szakács kocsival kivitt a vasútállomásra. Az úton ugyan megint volt egy kis gubanc, két helyen is át kellett szállnom és az egyiknél egy kicsit beragadtunk egy órára.
De szó mi szó, megoldottam a problémákat és aznap sikeresen leértem Emmaboda-ba! Itt találkoztam Vikivel, egy másik magyar EVS önkéntessel. Most én élhettem vissza az anyanyelv használatával és beszélhettem meg káromkodhattam magyarul akkor is, amikor épp más népek fiai is körülvettek minket - pusztán mert ez olyan klassz, ugyebár. Nem volt ez máshogy, amikor Mullsjö-ben összejöttek az oroszul tudók...
Másnap, mivel Viki dolgozott, én elugrottam Karlskrona-ba, egy szép kis kikötővárosba a Balti-tenger partján. Az idő nem volt épp rózsás, de amikor pont a legrosszabb volt a helyzet, én éppen egy tengerészeti múzeumban bandukoltam. Viki mondta, hogy ő itt 3 órát töltött el, én meg legyintettem, hogy áh, kizárt, hogy engem ez a téma ilyen sokáig bent tartson. Aztán mégis, lett ez bőven 2 és fél óra nálam is! Volt ott még egy kiállítás a Hidegháborús időkről is. Az egyik nagy pulton mindenféle gomb volt, a Vasfüggöny mögötti Európa minden szegletéből, én meg persze mi mást nyomtam volna meg, mint az "Ungern" (Magyarország) gombot, hogy aztán lefusson előttem egy rövidke összeállítás '56-ról. A múzeum mellett állt 3 nagy hajó, abból az egyiket be is lehetett járni. A vélhetően második világháborús szerkezetben láthattam a motorházat, kabinokat (amik korhűen voltak berendezve) és más, szűkös kis helyiségeket.
Viki ajánlására kihasználtam a lehetőséget, hogy az ingyen komppal kihajózzak egy Aspö nevű kis szigetre, ahol végre kisütött a nap is és megnézhettem ott egy régi várat. Kicsit elüldögéltem ott a gazlepte ágyúk közt és néztem a tengert... és megint ugyanazt éreztem, mint nemrég az Északi-tenger partján: búcsú a tengertől...
Karlskrona után visszautaztam Emmaboda-ba, másnap pedig Högsby-ben meglátogattunk egy éppen kifutófélben lévő német önkénteslányt, Juliát. Ismertem őt a mid-term trainingről, persze csak futólag. Volt ott még egy olasz önkéntes srác is, Antonio. Megint jókat beszélgettünk, majd búcsút intettünk Juliának. Itt jegyezném meg, hogy ugyan még semmi nincs megszervezve vagy mélyebben elgondolva, de nagy esély van rá, hogy az idei Szilveszter estém Berlinben töltsem, sok más EVS önkéntessel együtt! Én természetesen nagyon forszírozom a dolgot, egyrészt mert még sosem voltam Berlinben, másrészt pedig mert jó buli lenne egy ilyen "volunteer reunion". :) Csak sajnos a szállás és az utazás nem megoldott kérdés, így erre is össze kell kupogratni pártízezer forintot, de majdcsak összejön valahogy...
(EVS önkéntesek)
Emmaboda-ban még három sráccal ismerkedtem meg, akik közül kettővel el is mentem aztán kirándulni, tehát azt lehet mondani, körbevettek a pasik. :D Egy Kibbe nevű srác eredetileg Eritreából származik és be kell valljam, ez talán az egyetlen afrikai ország, amiről még sosem hallottam (talán azért, mert a világ egyik legszegényebb országa). De mindez a kis tudatlanság nem szabott határt annak, hogy jó barátok legyünk. :) Jött még aztán Ahmed, egy iraki férfi és futólag egy svéd is.
Vasárnap aztán fogtam magam és átutaztam Växjö-be, ahol Judittal, nagybátyám egyik barátjával találkoztam, ő szintén kint élő magyar. Remek jókat beszélgettünk, órákon át és szinte mindenről, nagyon jól esett. Hiába nem vagyunk egy korosztály, az évek nem szabtak gátat és politikától kezdve a kedvenc filmjeinkig mindent megtárgyaltunk, mint két jó barát.
Egy gyors kiugrást is tettünk a nagybátyám szerint nagyon-nagyon svéd "fílinges" Allsångfest-re, ami Växjö-ben is hatalmas tömegeket vonzott. Ez azt hiszem egy egyszerű dalfesztivál humoristákkal és egyéb műsorokkal megspékelve, ami iránt minden korosztály egyformán érdeklődött. Kár, hogy nem nagyon ismertem a slágereknek számító dalokat és nem nagyon értettem a poénokat sem (sőt, mondjuk úgy, egy kukkot sem értettem belőlük, hiába élek itt egy éve). De a tény, hogy ez a politikamentes egyszerű zenélgetés és szórakoztatás - amit nálunk ilyen formában leginkább csak a politikai pártok kampányolása alatt látni - valami nagyon svéd volt és nekem még bőven több időre van szükségem ahhoz, hogy az ilyemsikkel is természetes mód tudjak azonosulni. De mindenképpen érdekes volt!
Växjö után ismét visszamentem Emmaboda-ba, noha ez eredetileg nem szerepelt a terveim közt. A levegőben lógó szállásom miatt döntötem úgy, hogy nem rohanok haza, amúgy is mit csináltam volna ott egyedül...? De végül is hálás lehetek, mert ennek a kis kavarodásnak köszönhetően még több helyre sikerült eljutnom, amikről már csak futólag próbálok írni. Emmaboda épp a visszaérkezésem napján nyitotta meg kapuit az errefelé híres koncerteseménynek számító, a városról elnevezett fesztiválra érkező fiatalok előtt. Hát mit mondjak... a svéd kamaszok valahogy nagyon távol állnak tőlem és azt hiszem Vikitől is, pedig ugyebár nem szabad külső és viselkedés alapján megítélni senkit sem. Mindössze arról van szó, hogy úgy érzem, unalmukban aggatnak magukra mindenféle szedett-vedett rongyot, hogy aztán nehéz legyen kitalálni, hogy ki a nő és ki a férfi, mert ez itt északon mintha kevésbbé lenne hangsúlyos. Mindez egy emberen egyedinek és formabontónak tűnik, de miután több ezer emberen látni ugyanazt a forrónacit gumicsizmával, a fejnél minimum háromszor nagyobb szemüvegekkel, divatjamúlt, de pont ezért menő ingekkel és a svédektől szokatlan igénytelenséggel... hm, na de lehet hogy ez ma a kamaszság és én öregszem?! Ki tudja...
Megnéztem még Kalmar városát és a hídon át megközelíthető Öland szigetét Antonióval, az olasz EVS önkéntessel. Itt többek közt láttuk a királyi család nyári rezidenciáját (az időjárással ismét hatalmas szerencsénk volt). Aznap még voltam csónakázni és pecázni Ahmeddel, másnap pedig Kibbével ugrottam el egy kis sütizésre a helyi cukrászdába, majd elnéztünk Boda-ba, ami híres az üveggyáráról. Ha nem említettem volna még, a svédek és a dizájn kéz a kézben járnak, üvegművességben is!
(a svéd királyi család nyári rezidenciája Öland szigetén)
Július 28-án aztán hazamentem, ma egy kicsit dolgoztam is, mivel az itt lévő kb. 120 fős csoport már be volt zsongva, hogy egész héten senki nem nyitotta ki a boltot (nem igazán értem, hogy az igazgató miért ezt a hetet adta ki nekünk, ha pont most kellettünk volna a leginkább...). Maga a csoport is érdekes, különféle országokban élő zsidók gyűlnek itt össze minden évben és egy héten át mindenféle szabadidős tevékenységet végeznek, sokan családostul jönnek. Mint kiderült, az amúgy keresztény szellemiségű iskolának az ilyesmi nem gond, voltak itt már muszlimok is...
...tehát ennek a csoportnak nyitottam ki ma a boltot, hogy végre kiélhessék a napok alatt felgyülemlett vásárlási kényszerüket. :D Azt hiszem hálásak voltak, hogy feltűntem a színen. Holnap pedig mennek is haza, így visszakaphatom a szobám is, remélhetőleg...
Ezután a kis eszmefuttatás után át is térnék a kirándulásra, amit a 2 hetes szabadság alatt vittem véghez. Ramune már régebben elindult és később is jön vissza mint én, ő javarész stoppolva járta be Norvégiát, Észak-Svédországot és most épp hazaugrott Litvániába, de jövő hét elején ő is visszatér kicsiny Mullsjö-nkbe. Én, mivel bizalmatlan kis fráter vagyok, inkább elköltöttem majd' 1000 koronát (kb. 30 000 Ft) az utazásra magára. De megérte, mert napról napra bővültek a programok, sok új emberrel ismerkedtem meg és beszélgettem nagyokat, míg sikerült új helyeket is bebarangolnom, elsősorban Kalmar megyében (Dél-Kelet Svédország).
Július 19-én elugrottam Rebeccához, egy kedves baráthoz Alingsås-ba. Igazán kiemelkedő élmény volt vele beszélgetni, azt hiszem az itteniek közül ő került a legközelebb a szívemhez (mármint az iskola diákjai közül). Nagyon fog hiányozni, de remélem, hogy valamiféle kontaktust fenn foguk tudni tartani...
Másnap átutaztam Göteborgba, ami mindössze fél órára volt a fent említett helytől. Itt egyedül tettem egy nagy sétát, a számomra jól bevált módon gyalog, térképpel a kezemben. Összehasonlítva az unalmas és kopár márciusi látképpel, ez a mostani máris jobban tetszett, noha továbbra sem lett Göteborg a kedvenc helyem, hiába volt néhány részlet már egészen mediterrán, helyenként San Franciscót megszégyenítő meredek utcákkal és Skandinávia legnagyobb kikötőjével. Talán csak azért nem tud annyira megfogni a hely, mert nem éltem ott és nem fordultam meg ott olyan sokszor, mint Stockholmban. De ami szép az szép, az idő kitűnő volt és azt a 8 órás sétát pedig maximálisan élveztem.
(Göteborg látképe)
Göteborg után hazaugrottam Mullsjö-be, hogy összepakoljam a holmiaim a másnapi útra. Minden jól alakult egészen másnap reggelig...
...amikor is a szakácsunk kopogtatott az ajtómon és kissé félve közölte velem, hogy azonnal ki kell költöznöm a szobámból, mert a pár nap múlva érkező csoport arra is igényt tart. Már ki is volt adva, nekem pedig a kutya nem szólt erről, pedig én is egyfajta kolléga vagyok, a telefonszámom elkérhető a mentoromtól (ha esetleg nem lett volna meg valami adatbázisban), esetleg egy nekem dobott e-mail is elég lett volna. Mindebben nem az volt a legmegdöbbentőbb, hogy már másodjára kellett összepakolnom 1 évnyi holmimat, hanem, hogy mindez másfél órával az indulásom előtt talált telibe. Kissé kétségbeesetten kezeltem a helyzetet, szegény konyhás személyzet látta is, hogy csak erővel tartom vissza a Mucsi Zoltán-féle őrjöngést, így összedobtak nekem egy kis útravaló ételcsomagot, amit nagyon meg is háláltam. Nagyon aggódtak, érezték, hogy ez nem volt egy szép húzás, de megmondtam nekik, hogy ne aggódjanak, ez pusztán az igazgató hibája volt, ők nem tehettek semmiről. Miután én és Ramune cuccait áthajigáltam a szomszédos rumliszobába (jelenleg itt tartózkodom), a szakács kocsival kivitt a vasútállomásra. Az úton ugyan megint volt egy kis gubanc, két helyen is át kellett szállnom és az egyiknél egy kicsit beragadtunk egy órára.
De szó mi szó, megoldottam a problémákat és aznap sikeresen leértem Emmaboda-ba! Itt találkoztam Vikivel, egy másik magyar EVS önkéntessel. Most én élhettem vissza az anyanyelv használatával és beszélhettem meg káromkodhattam magyarul akkor is, amikor épp más népek fiai is körülvettek minket - pusztán mert ez olyan klassz, ugyebár. Nem volt ez máshogy, amikor Mullsjö-ben összejöttek az oroszul tudók...
Másnap, mivel Viki dolgozott, én elugrottam Karlskrona-ba, egy szép kis kikötővárosba a Balti-tenger partján. Az idő nem volt épp rózsás, de amikor pont a legrosszabb volt a helyzet, én éppen egy tengerészeti múzeumban bandukoltam. Viki mondta, hogy ő itt 3 órát töltött el, én meg legyintettem, hogy áh, kizárt, hogy engem ez a téma ilyen sokáig bent tartson. Aztán mégis, lett ez bőven 2 és fél óra nálam is! Volt ott még egy kiállítás a Hidegháborús időkről is. Az egyik nagy pulton mindenféle gomb volt, a Vasfüggöny mögötti Európa minden szegletéből, én meg persze mi mást nyomtam volna meg, mint az "Ungern" (Magyarország) gombot, hogy aztán lefusson előttem egy rövidke összeállítás '56-ról. A múzeum mellett állt 3 nagy hajó, abból az egyiket be is lehetett járni. A vélhetően második világháborús szerkezetben láthattam a motorházat, kabinokat (amik korhűen voltak berendezve) és más, szűkös kis helyiségeket.
Viki ajánlására kihasználtam a lehetőséget, hogy az ingyen komppal kihajózzak egy Aspö nevű kis szigetre, ahol végre kisütött a nap is és megnézhettem ott egy régi várat. Kicsit elüldögéltem ott a gazlepte ágyúk közt és néztem a tengert... és megint ugyanazt éreztem, mint nemrég az Északi-tenger partján: búcsú a tengertől...
(nyugdíjazott ágyúk Aspö szigetén)
Karlskrona után visszautaztam Emmaboda-ba, másnap pedig Högsby-ben meglátogattunk egy éppen kifutófélben lévő német önkénteslányt, Juliát. Ismertem őt a mid-term trainingről, persze csak futólag. Volt ott még egy olasz önkéntes srác is, Antonio. Megint jókat beszélgettünk, majd búcsút intettünk Juliának. Itt jegyezném meg, hogy ugyan még semmi nincs megszervezve vagy mélyebben elgondolva, de nagy esély van rá, hogy az idei Szilveszter estém Berlinben töltsem, sok más EVS önkéntessel együtt! Én természetesen nagyon forszírozom a dolgot, egyrészt mert még sosem voltam Berlinben, másrészt pedig mert jó buli lenne egy ilyen "volunteer reunion". :) Csak sajnos a szállás és az utazás nem megoldott kérdés, így erre is össze kell kupogratni pártízezer forintot, de majdcsak összejön valahogy...
(EVS önkéntesek)
Emmaboda-ban még három sráccal ismerkedtem meg, akik közül kettővel el is mentem aztán kirándulni, tehát azt lehet mondani, körbevettek a pasik. :D Egy Kibbe nevű srác eredetileg Eritreából származik és be kell valljam, ez talán az egyetlen afrikai ország, amiről még sosem hallottam (talán azért, mert a világ egyik legszegényebb országa). De mindez a kis tudatlanság nem szabott határt annak, hogy jó barátok legyünk. :) Jött még aztán Ahmed, egy iraki férfi és futólag egy svéd is.
Vasárnap aztán fogtam magam és átutaztam Växjö-be, ahol Judittal, nagybátyám egyik barátjával találkoztam, ő szintén kint élő magyar. Remek jókat beszélgettünk, órákon át és szinte mindenről, nagyon jól esett. Hiába nem vagyunk egy korosztály, az évek nem szabtak gátat és politikától kezdve a kedvenc filmjeinkig mindent megtárgyaltunk, mint két jó barát.
Egy gyors kiugrást is tettünk a nagybátyám szerint nagyon-nagyon svéd "fílinges" Allsångfest-re, ami Växjö-ben is hatalmas tömegeket vonzott. Ez azt hiszem egy egyszerű dalfesztivál humoristákkal és egyéb műsorokkal megspékelve, ami iránt minden korosztály egyformán érdeklődött. Kár, hogy nem nagyon ismertem a slágereknek számító dalokat és nem nagyon értettem a poénokat sem (sőt, mondjuk úgy, egy kukkot sem értettem belőlük, hiába élek itt egy éve). De a tény, hogy ez a politikamentes egyszerű zenélgetés és szórakoztatás - amit nálunk ilyen formában leginkább csak a politikai pártok kampányolása alatt látni - valami nagyon svéd volt és nekem még bőven több időre van szükségem ahhoz, hogy az ilyemsikkel is természetes mód tudjak azonosulni. De mindenképpen érdekes volt!
Växjö után ismét visszamentem Emmaboda-ba, noha ez eredetileg nem szerepelt a terveim közt. A levegőben lógó szállásom miatt döntötem úgy, hogy nem rohanok haza, amúgy is mit csináltam volna ott egyedül...? De végül is hálás lehetek, mert ennek a kis kavarodásnak köszönhetően még több helyre sikerült eljutnom, amikről már csak futólag próbálok írni. Emmaboda épp a visszaérkezésem napján nyitotta meg kapuit az errefelé híres koncerteseménynek számító, a városról elnevezett fesztiválra érkező fiatalok előtt. Hát mit mondjak... a svéd kamaszok valahogy nagyon távol állnak tőlem és azt hiszem Vikitől is, pedig ugyebár nem szabad külső és viselkedés alapján megítélni senkit sem. Mindössze arról van szó, hogy úgy érzem, unalmukban aggatnak magukra mindenféle szedett-vedett rongyot, hogy aztán nehéz legyen kitalálni, hogy ki a nő és ki a férfi, mert ez itt északon mintha kevésbbé lenne hangsúlyos. Mindez egy emberen egyedinek és formabontónak tűnik, de miután több ezer emberen látni ugyanazt a forrónacit gumicsizmával, a fejnél minimum háromszor nagyobb szemüvegekkel, divatjamúlt, de pont ezért menő ingekkel és a svédektől szokatlan igénytelenséggel... hm, na de lehet hogy ez ma a kamaszság és én öregszem?! Ki tudja...
Megnéztem még Kalmar városát és a hídon át megközelíthető Öland szigetét Antonióval, az olasz EVS önkéntessel. Itt többek közt láttuk a királyi család nyári rezidenciáját (az időjárással ismét hatalmas szerencsénk volt). Aznap még voltam csónakázni és pecázni Ahmeddel, másnap pedig Kibbével ugrottam el egy kis sütizésre a helyi cukrászdába, majd elnéztünk Boda-ba, ami híres az üveggyáráról. Ha nem említettem volna még, a svédek és a dizájn kéz a kézben járnak, üvegművességben is!
(a svéd királyi család nyári rezidenciája Öland szigetén)
Július 28-án aztán hazamentem, ma egy kicsit dolgoztam is, mivel az itt lévő kb. 120 fős csoport már be volt zsongva, hogy egész héten senki nem nyitotta ki a boltot (nem igazán értem, hogy az igazgató miért ezt a hetet adta ki nekünk, ha pont most kellettünk volna a leginkább...). Maga a csoport is érdekes, különféle országokban élő zsidók gyűlnek itt össze minden évben és egy héten át mindenféle szabadidős tevékenységet végeznek, sokan családostul jönnek. Mint kiderült, az amúgy keresztény szellemiségű iskolának az ilyesmi nem gond, voltak itt már muszlimok is...
...tehát ennek a csoportnak nyitottam ki ma a boltot, hogy végre kiélhessék a napok alatt felgyülemlett vásárlási kényszerüket. :D Azt hiszem hálásak voltak, hogy feltűntem a színen. Holnap pedig mennek is haza, így visszakaphatom a szobám is, remélhetőleg...
Az elmúlt egy hétről képek ITT
Gullbrannafestivalen
Július 7. és 10. között a címben említett Gullbrannafestivalen-re látogattam el Ramune-vel, leginkább abból a célból, hogy az iskolát hírdessük. Erre a vezetőség kért meg, nem volt kötelezően erőltetve, de mi természetesen elfogadtuk, főleg hogy mostanában nagy itt a pangás és minden kisebb-nagyobb kiugrásnak örülünk. Mielőtt még részletezném a fesztiválon történteket, megemlíteném előbb a fesztivált magát. Nos, ez egy keresztény fesztivál volt Halmstadtól nem messze, azaz a nyugati parton, az Északi-tengernél. Akik ismernek, tudják, hogy sem politikában, sem vallások tekintetében nem foglaltam álláspontot, nem tartom magam hívő embernek, de ennek nem valamiféle deviáns keménykedés az oka, egyszerűen szeretek semleges maradni az élet bizonyos kérdéseiben és inkább objektíven szemlélni ezeket a témákat. Épp emiatt nem okozott nálam összeférhetetlenséget az, hogy egy ilyen rendezvényre mentem el, ráadásul a suli pénzén, mint "utált" hírdetőember, aki egész nap egy sátor alatt ült és arra várt, hogy az orra előtt elballagó tízezer emberből kettőt érdekeljen legalább három percig az, amit kiárusít. Mostmár át tudom érezni, hogy ez milyen (unalmas) és ezentúl biztos az ilyen emberekre is más szemmel fogok nézni. Csakúgy mint a pénztárosokra és a büfésekre...
Na de vissza a fesztiválhoz! Az egész elég nehezen indult be, kezdeném akkor itt. Ugyanis nem csak mi önkéntesek voltunk kiküldve a terepre, hanem Oskar, egy volt fotós tanoncunk, aki máris kap megbízásokat, így a fesztivál is felkérte hivatalos fotósnak. Róla tudni kell, hogy a világ végén lakik, vagy még azon is túl, így úgy volt, hogy a fesztivál előtt 1 nappal indul el vonattal és másnapra ér le Mullsjö-be, majd együtt mentünk volna tovább Halmstad-ba kocsival. A srác viszont az állomáson bezárta a fényképezőgépét egy ilyen kis időzáras szekrénybe és mikor vette volna ki, látta, hogy a szerkezet megadta magát. Mivel mindez az éjszaka közepén történt, így lekéste a vonatot és másnap, amikor nagy nehezen kiszabadította a gépét némi segítséggel, nem tudott új jegyet venni, mivel a hét végéig minden jegy elkelt már. Így Oskar nem tudott eljönni a fesztiválra, mi pedig Ramune-vel jócskán megkésve, de végülis még a tervezett napon leautóztunk (szerencsére ő tud vezetni, haha). Ez is sajátos módon volt kivitelezve, mivel önkéntestársam a Malmö-Koppenhágai túra alkalmával rájött, hogy remekül tudok térképet olvasni, így gondolta, továbbfejleszti ezt a dolgot és egy fia térkép nélkül indultunk az útnak. Mindössze egy papírcetlire volt hol svédül, hol litvánul ráírva, hogy milyen kereszteződéseknél melyik irányba kell fordulni, és ez sem volt kimondottan túlecsetelve. Ő ezt a papírt "GPS"-nek hívta és az én feladatom volt eligazodni rajta, mivel neki nem erőssége a tájékozódás. Azért csak leértünk épségben (inkább visszafelé szerencsétlenkedtünk egy sort, amikor a városnézéshez kerestünk parkolóhelyet).
Leérve a helyszínre aztán becsekkoltunk. Kaptunk a sátrunknak helyet, illetve egy olyan kis fehér bazári sátrat, ami alatt üldögéltünk naphosszat. Mindkettőt kissé gyöszösen, de összeeszkábáltuk még mielőtt nagyon beesteledett volna (ami szerencsére itt ilyenkor csak éjfél környékén történik meg). Kaptunk egy kártyát, amivel a zuhanyzóban aktiválhattuk a melegvizet, ami aztán 4 percig folyt. Hatalmas ötlet szerintem, és 4 perc pont elég volt, kapkodni sem kellett és soha nem voltunk híján a melegvíznek! Adtak még nekünk két karkötőt is, az egyikkel minden koncertre bemehettünk, a másikkal meg ingyen ebédhez és persze az kihagyhatatlan fika-hoz juthattunk hozzá a fesztivál területén. Szinte már zavaró volt, hogy ezt is mind ingyen kaptuk (még a benzint is az iskola állta)...
Első este el is néztünk 1-2 koncertre, aztán lefeküdtünk. Másnap kicsit korán kezdtük a műszakot, reggel 10-kor. Mint kiderült, a többi hírdetős ember ilyenkor még mélyen aludt. Mi szépen kipakoltuk az iskola szórólapjait és a nap nagy részében egymást váltva üldögéltünk. Természetesen mindezt úgy, hogy egész nap ömlött az eső és majd megfagytunk (hiába, Svédország javíthatatlan...). De nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől pánikba estek a svédek! Épp ellenkezőleg, mezítláb, komótosan sétálgattak le-föl (esernyő nélkül) és úgy csináltak, mintha negyven fok lett volna. Én erre már csak a fejemet tudtam csóválni, na de nem ragadok le megint a "kedvenc" témámnál. :P
Mivel a nap nagy részében egy ponton ülve néztem az előttem elvonuló embertömegeket, így közben sokféle gondolat keringett a fejemben a svédekről, azazhogy a vallásos (szigorúan nem-katolikus, hanem evangélikus) svédekről. Bevallom, én még mindig nem sokat tudok az evangélikusokról, de azt itt most mindenképpen sikerült leszűrnöm, hogy sokkal nyitottabb, modernebb felfogású egyház, mint mondjuk a katolikus. Ez a híveken látszott a legjobban, akik javarészt kamaszok és huszonévesek voltak. Azt hinné az ember, hogy a sokak által erősen szekularizáltnak tartott svédek - és főleg a mi tv/internet generációnk - nem bír már mélyen vallásos lenni. Pedig de. Elnézvén az embereket, fel sem tűnt volna, hogy egy keresztény fesztiválon vagyok. Az idősebbek épp olyan trendkövető mód öltözködtek, mint a fiatalok. Szemmel láthatóan ők nem vallják azt a nézetet, hogy az extrémebb, vagy inkább csak kevésbbé visszafogott küllem valamiféle bűnös magamutogatás ördögi eszköze volna. Persze mindez csak a felszín, ez alapján ugyebár soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Én mégis tovább csócsálnám ezt a témát. Egy másik következtetést is levontam még, miszerint azt, hogy a svédek tényleg szőkék! Ez is marhaság persze így, hiszen nem mindegyik svéd az, de ennyi szőke embert én még soha sehol nem láttam és ez igen is furcsa volt, még 1 év svédországi kinntlét után is. Főleg ezek a nagyon tejfölszőke arcok voltak nagy számban, akikről azt hinné az ember, hogy már kihaló/felhíguló félben vannak, de itt kérem szépen ilyenről szó sem volt! Hogy még nehezebben lehessen őket megkülönböztetni egymástól (mármint a szőke svédeket), ráadásképpen nagyon egyforma hajviselettel is bírtak és komolyan mondom, néhány emberről nem tudtam eldönteni, hogy tízszer láttam-e már, vagy egyszer sem.
Sajnos hiába írnám most azt, hogy ennyit a külsőségekről és lássuk, milyenek ezek az emberek belülről, de sajnos nem igazán sikerült beszélgetésbe elegyednünk ezzek a híres-neves vallásos svédekkel. Különösebben nem sok ember érdeklődött az iskola iránt (főleg nem a célközönség ifjúság), ami valahol érthető is, hiszen nyári szünet volt, ki az az őrült, aki ilyenkor iskoláról és továbbtanulásról akar beszélni?!?! Ráadásul a felvételi időszaknak is rég vége volt már, így tulajdonképpen se füle se farka nem volt annak, amit csináltunk, de mi azért megtettünk minden tőlünk telhetőt. Néha még egy néninek is besegítettünk az árusításban, aki betársult hozzánk a sátor alá (neki nem volt) és mivel gyakorta tűnt el fél napokra, mi árultuk az ő cuccait is, amik újrahasznosított strandpapucs talpakból készült nyakláncok voltak Mozambikból. Ramune megállapította, hogy kitűnő árus lennék, lelkesen válaszolgattam az embereknek egy-két szavas svéd tőmondatokban, így akár azt is remekül lepleztem, hogy többet nem igen tudnék kicsikarni magamból. De sikerült eladnom jópár nyakláncot, megsegítve ezzel az afrikai AIDS-eseket. Freddie Mercury biztos büszke lenne rám (aki idén lesz húsz éve, hogy meghalt AIDS-ben).
...aztán hogy miért nem sikerült elbeszélgetni senkivel sem, annak a másik oka az volt, hogy a legtöbben társasággal mentek ki a fesztiválra, magában unatkozó egyéneket tehát nehéz volt találni. A svédek amúgysem azok, akik könnyedén beszélgetésbe elegyednek egy idegennel és sajnos ilyen téren én is nagy hasonlóságot mutatok a svédekkel. Ellenben pár régi diákkal a suliból sikeresen összefutottunk!
Viszont ha már nem is sikerült beszélgetnünk az emberekkel, legalább pár koncertre elmentünk azért. Nagy részük nem az én világom, bár itt hozzá is tenném, hogy aki azt gondolta, hogy egy keresztény fesztiválon akusztikus gitárzenénél vadabb dolgok nem igen bukkanhatnak fel, az megintcsak téved! Volt itt kérem szépen olyan ordibálós "vadember" zene is, hogy csak lestem. Bár őszintén megvallva aki még mindig valamiféle démoni megtestesülésnek tartja a keményrockot, annak igencsak jót tenne egy "szoftverfrissítés". A svédek, akik nem egy világhírű metal és rockbandát állítottak már talpra, vannak annyira huszonegyedik századiak, hogy úgy őrjöngjenek végig egy vadabb koncertet, hogy mindezt mégis vallásos szellemben tegyék (mivel a fellépő együttesek zenei hangzástól és stílustól függetlenül mind keresztény szelleműek voltak). Számora fura élmény volt a Blindside nevű együttes koncertje első este, ugyanis sok évvel ezelőtt egy svéd lányon keresztül kaptam tőlük egy számot, de soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ott leszek egy koncertjükön. És most mégis...
Voltak természetesen nyugisabb zenék is, gyakran csak az ajtóban állva néztem be (igen, ezek mind fedett helyiségekben voltak, mivel a jó idő errefelé sohasem garantált). Volt persze olyan zene is, amire a hívek magasba emelt kézzel lassú áhítatban integettek, de mindez nem volt furcsa, tudtam, hogy ez egy ilyen fesztivál és ilyen téren az evangélikusok is nagyon el tudnak mélyülni a hitükben. Minden nap voltak nagy közös összejövetelek meg imádkozások és előadások, de azokra már nem mentünk el, lévén hogy néha azért a "boltot" is vezetni kellett, ha már ott fityegett a nyakunkban a többiektől megkülönböztető utställare ("kiállító") kártya.
De még mielőtt továbbmennék, megemlítenék még 2 koncertet, amire pontosan érkeztünk és végig is álltuk. Mindkettő vén rockerek gyűjteménye volt, de az egyik azt hiszem mindkettőnk tetszését elnyerte. Ez pedig az amerikai Classic Petra volt, amolyan vallásos töltetű Deep Purple, nevezzük így nagyon sarkítva. Rögtön az első szám masszív, fülbemászó gitárriffekre épült, amik számomra a DP vagy más hard rock bandák hangzását juttatták az eszembe. Az énekes, aki öreg bútordarabnak tűnt, torokgyulladás ellenére elég bátran nyúlt olyan hangokhoz, amit sok nagyöreg már nem szívesen vállal be. Ramune-t főleg az énekes teljesítménye nyűgözte le, én a gitártémákat is kedvvel hallgattam, összeségében nagyon kellemes koncert volt ez. Ide kattintva lehet hallani tőlük egy összevágást, ezeknek a számoknak a nagy része a koncerten is elhangzott. Talán lagymatagnak tűnhet a zene, de élőben sokkal-sokkal keményebben szólaltak meg ezek a számok, az énekes pedig minden hangért verejtékezve küzdött meg, a fentebb említett betegség miatt.
Még voltak itt olyan koncertek, amik nekem/nekünk semmit nem mondtak, régi nagy svéd kedvencek lehettek. Például egy Freda' nevű együttes, szintén elég öregecskék, a közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta őket. Na de nem futamodtunk meg ilyen helyzetekben sem, szépen a sűrűjében állva végighallgattuk az ő előadásukat is, mégha egy számot sem ismertünk.
Ez volt tehát a zene-szekció, a végén pedig megemlíteném magát Halmstadot és környékét. Kétszer is kimentünk a tengerparthoz, egyszer éjjel, egyszer pedig nappal. Nos az első káprázatos nyugalommal töltött el, ahogy a félhomályban és ködben (vagy párában?) úszó, kihalt parton sétáltam. Valamiért a búslakodás is utat tört magának és elfogott az az érzés, hogy bő egy hónap és vége a projektemnek. Valahogy ez a tengerhez való kivonulás a világ végére való elérésnek felelt meg, mintha beteljesült volna a svédországi küldetésem és ez egyszerre töltött el boldog és szomorú érzésekkel. Azért kimentünk még egyszer nappal is, amikor hatalmas tömegek strandoltak már a kb. 15-18 fokos tengerben. Én is bemerészkedtem térdig, mert amúgy aznap gyönyörű idő volt, egészen el lehetett vonatkoztatni attól, hogy a hosszú homokos tengerpart Svédföldön van, és nem valahol délebbre...
Halmstad maga pedig egy nagyon kellemes kisváros, ott is remek időben sétáltunk körbe. Nem volt ott semmi kiugróan érdekes, nem is fotóztam most egyszer sem (kicsit már beleuntam a kattintgatásba, néha jó csak úgy sétálni és a fejemben elraktározni az emlékeket és nem a beállításokon görcsölni), de mégis nagyon kellemes kora délutánt töltöttünk el a belvárosban sétálgatva, a parkokban napozó emberek közt.
Na de vissza a fesztiválhoz! Az egész elég nehezen indult be, kezdeném akkor itt. Ugyanis nem csak mi önkéntesek voltunk kiküldve a terepre, hanem Oskar, egy volt fotós tanoncunk, aki máris kap megbízásokat, így a fesztivál is felkérte hivatalos fotósnak. Róla tudni kell, hogy a világ végén lakik, vagy még azon is túl, így úgy volt, hogy a fesztivál előtt 1 nappal indul el vonattal és másnapra ér le Mullsjö-be, majd együtt mentünk volna tovább Halmstad-ba kocsival. A srác viszont az állomáson bezárta a fényképezőgépét egy ilyen kis időzáras szekrénybe és mikor vette volna ki, látta, hogy a szerkezet megadta magát. Mivel mindez az éjszaka közepén történt, így lekéste a vonatot és másnap, amikor nagy nehezen kiszabadította a gépét némi segítséggel, nem tudott új jegyet venni, mivel a hét végéig minden jegy elkelt már. Így Oskar nem tudott eljönni a fesztiválra, mi pedig Ramune-vel jócskán megkésve, de végülis még a tervezett napon leautóztunk (szerencsére ő tud vezetni, haha). Ez is sajátos módon volt kivitelezve, mivel önkéntestársam a Malmö-Koppenhágai túra alkalmával rájött, hogy remekül tudok térképet olvasni, így gondolta, továbbfejleszti ezt a dolgot és egy fia térkép nélkül indultunk az útnak. Mindössze egy papírcetlire volt hol svédül, hol litvánul ráírva, hogy milyen kereszteződéseknél melyik irányba kell fordulni, és ez sem volt kimondottan túlecsetelve. Ő ezt a papírt "GPS"-nek hívta és az én feladatom volt eligazodni rajta, mivel neki nem erőssége a tájékozódás. Azért csak leértünk épségben (inkább visszafelé szerencsétlenkedtünk egy sort, amikor a városnézéshez kerestünk parkolóhelyet).
Leérve a helyszínre aztán becsekkoltunk. Kaptunk a sátrunknak helyet, illetve egy olyan kis fehér bazári sátrat, ami alatt üldögéltünk naphosszat. Mindkettőt kissé gyöszösen, de összeeszkábáltuk még mielőtt nagyon beesteledett volna (ami szerencsére itt ilyenkor csak éjfél környékén történik meg). Kaptunk egy kártyát, amivel a zuhanyzóban aktiválhattuk a melegvizet, ami aztán 4 percig folyt. Hatalmas ötlet szerintem, és 4 perc pont elég volt, kapkodni sem kellett és soha nem voltunk híján a melegvíznek! Adtak még nekünk két karkötőt is, az egyikkel minden koncertre bemehettünk, a másikkal meg ingyen ebédhez és persze az kihagyhatatlan fika-hoz juthattunk hozzá a fesztivál területén. Szinte már zavaró volt, hogy ezt is mind ingyen kaptuk (még a benzint is az iskola állta)...
Első este el is néztünk 1-2 koncertre, aztán lefeküdtünk. Másnap kicsit korán kezdtük a műszakot, reggel 10-kor. Mint kiderült, a többi hírdetős ember ilyenkor még mélyen aludt. Mi szépen kipakoltuk az iskola szórólapjait és a nap nagy részében egymást váltva üldögéltünk. Természetesen mindezt úgy, hogy egész nap ömlött az eső és majd megfagytunk (hiába, Svédország javíthatatlan...). De nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől pánikba estek a svédek! Épp ellenkezőleg, mezítláb, komótosan sétálgattak le-föl (esernyő nélkül) és úgy csináltak, mintha negyven fok lett volna. Én erre már csak a fejemet tudtam csóválni, na de nem ragadok le megint a "kedvenc" témámnál. :P
Mivel a nap nagy részében egy ponton ülve néztem az előttem elvonuló embertömegeket, így közben sokféle gondolat keringett a fejemben a svédekről, azazhogy a vallásos (szigorúan nem-katolikus, hanem evangélikus) svédekről. Bevallom, én még mindig nem sokat tudok az evangélikusokról, de azt itt most mindenképpen sikerült leszűrnöm, hogy sokkal nyitottabb, modernebb felfogású egyház, mint mondjuk a katolikus. Ez a híveken látszott a legjobban, akik javarészt kamaszok és huszonévesek voltak. Azt hinné az ember, hogy a sokak által erősen szekularizáltnak tartott svédek - és főleg a mi tv/internet generációnk - nem bír már mélyen vallásos lenni. Pedig de. Elnézvén az embereket, fel sem tűnt volna, hogy egy keresztény fesztiválon vagyok. Az idősebbek épp olyan trendkövető mód öltözködtek, mint a fiatalok. Szemmel láthatóan ők nem vallják azt a nézetet, hogy az extrémebb, vagy inkább csak kevésbbé visszafogott küllem valamiféle bűnös magamutogatás ördögi eszköze volna. Persze mindez csak a felszín, ez alapján ugyebár soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Én mégis tovább csócsálnám ezt a témát. Egy másik következtetést is levontam még, miszerint azt, hogy a svédek tényleg szőkék! Ez is marhaság persze így, hiszen nem mindegyik svéd az, de ennyi szőke embert én még soha sehol nem láttam és ez igen is furcsa volt, még 1 év svédországi kinntlét után is. Főleg ezek a nagyon tejfölszőke arcok voltak nagy számban, akikről azt hinné az ember, hogy már kihaló/felhíguló félben vannak, de itt kérem szépen ilyenről szó sem volt! Hogy még nehezebben lehessen őket megkülönböztetni egymástól (mármint a szőke svédeket), ráadásképpen nagyon egyforma hajviselettel is bírtak és komolyan mondom, néhány emberről nem tudtam eldönteni, hogy tízszer láttam-e már, vagy egyszer sem.
Sajnos hiába írnám most azt, hogy ennyit a külsőségekről és lássuk, milyenek ezek az emberek belülről, de sajnos nem igazán sikerült beszélgetésbe elegyednünk ezzek a híres-neves vallásos svédekkel. Különösebben nem sok ember érdeklődött az iskola iránt (főleg nem a célközönség ifjúság), ami valahol érthető is, hiszen nyári szünet volt, ki az az őrült, aki ilyenkor iskoláról és továbbtanulásról akar beszélni?!?! Ráadásul a felvételi időszaknak is rég vége volt már, így tulajdonképpen se füle se farka nem volt annak, amit csináltunk, de mi azért megtettünk minden tőlünk telhetőt. Néha még egy néninek is besegítettünk az árusításban, aki betársult hozzánk a sátor alá (neki nem volt) és mivel gyakorta tűnt el fél napokra, mi árultuk az ő cuccait is, amik újrahasznosított strandpapucs talpakból készült nyakláncok voltak Mozambikból. Ramune megállapította, hogy kitűnő árus lennék, lelkesen válaszolgattam az embereknek egy-két szavas svéd tőmondatokban, így akár azt is remekül lepleztem, hogy többet nem igen tudnék kicsikarni magamból. De sikerült eladnom jópár nyakláncot, megsegítve ezzel az afrikai AIDS-eseket. Freddie Mercury biztos büszke lenne rám (aki idén lesz húsz éve, hogy meghalt AIDS-ben).
...aztán hogy miért nem sikerült elbeszélgetni senkivel sem, annak a másik oka az volt, hogy a legtöbben társasággal mentek ki a fesztiválra, magában unatkozó egyéneket tehát nehéz volt találni. A svédek amúgysem azok, akik könnyedén beszélgetésbe elegyednek egy idegennel és sajnos ilyen téren én is nagy hasonlóságot mutatok a svédekkel. Ellenben pár régi diákkal a suliból sikeresen összefutottunk!
Viszont ha már nem is sikerült beszélgetnünk az emberekkel, legalább pár koncertre elmentünk azért. Nagy részük nem az én világom, bár itt hozzá is tenném, hogy aki azt gondolta, hogy egy keresztény fesztiválon akusztikus gitárzenénél vadabb dolgok nem igen bukkanhatnak fel, az megintcsak téved! Volt itt kérem szépen olyan ordibálós "vadember" zene is, hogy csak lestem. Bár őszintén megvallva aki még mindig valamiféle démoni megtestesülésnek tartja a keményrockot, annak igencsak jót tenne egy "szoftverfrissítés". A svédek, akik nem egy világhírű metal és rockbandát állítottak már talpra, vannak annyira huszonegyedik századiak, hogy úgy őrjöngjenek végig egy vadabb koncertet, hogy mindezt mégis vallásos szellemben tegyék (mivel a fellépő együttesek zenei hangzástól és stílustól függetlenül mind keresztény szelleműek voltak). Számora fura élmény volt a Blindside nevű együttes koncertje első este, ugyanis sok évvel ezelőtt egy svéd lányon keresztül kaptam tőlük egy számot, de soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ott leszek egy koncertjükön. És most mégis...
Voltak természetesen nyugisabb zenék is, gyakran csak az ajtóban állva néztem be (igen, ezek mind fedett helyiségekben voltak, mivel a jó idő errefelé sohasem garantált). Volt persze olyan zene is, amire a hívek magasba emelt kézzel lassú áhítatban integettek, de mindez nem volt furcsa, tudtam, hogy ez egy ilyen fesztivál és ilyen téren az evangélikusok is nagyon el tudnak mélyülni a hitükben. Minden nap voltak nagy közös összejövetelek meg imádkozások és előadások, de azokra már nem mentünk el, lévén hogy néha azért a "boltot" is vezetni kellett, ha már ott fityegett a nyakunkban a többiektől megkülönböztető utställare ("kiállító") kártya.
De még mielőtt továbbmennék, megemlítenék még 2 koncertet, amire pontosan érkeztünk és végig is álltuk. Mindkettő vén rockerek gyűjteménye volt, de az egyik azt hiszem mindkettőnk tetszését elnyerte. Ez pedig az amerikai Classic Petra volt, amolyan vallásos töltetű Deep Purple, nevezzük így nagyon sarkítva. Rögtön az első szám masszív, fülbemászó gitárriffekre épült, amik számomra a DP vagy más hard rock bandák hangzását juttatták az eszembe. Az énekes, aki öreg bútordarabnak tűnt, torokgyulladás ellenére elég bátran nyúlt olyan hangokhoz, amit sok nagyöreg már nem szívesen vállal be. Ramune-t főleg az énekes teljesítménye nyűgözte le, én a gitártémákat is kedvvel hallgattam, összeségében nagyon kellemes koncert volt ez. Ide kattintva lehet hallani tőlük egy összevágást, ezeknek a számoknak a nagy része a koncerten is elhangzott. Talán lagymatagnak tűnhet a zene, de élőben sokkal-sokkal keményebben szólaltak meg ezek a számok, az énekes pedig minden hangért verejtékezve küzdött meg, a fentebb említett betegség miatt.
Még voltak itt olyan koncertek, amik nekem/nekünk semmit nem mondtak, régi nagy svéd kedvencek lehettek. Például egy Freda' nevű együttes, szintén elég öregecskék, a közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta őket. Na de nem futamodtunk meg ilyen helyzetekben sem, szépen a sűrűjében állva végighallgattuk az ő előadásukat is, mégha egy számot sem ismertünk.
Ez volt tehát a zene-szekció, a végén pedig megemlíteném magát Halmstadot és környékét. Kétszer is kimentünk a tengerparthoz, egyszer éjjel, egyszer pedig nappal. Nos az első káprázatos nyugalommal töltött el, ahogy a félhomályban és ködben (vagy párában?) úszó, kihalt parton sétáltam. Valamiért a búslakodás is utat tört magának és elfogott az az érzés, hogy bő egy hónap és vége a projektemnek. Valahogy ez a tengerhez való kivonulás a világ végére való elérésnek felelt meg, mintha beteljesült volna a svédországi küldetésem és ez egyszerre töltött el boldog és szomorú érzésekkel. Azért kimentünk még egyszer nappal is, amikor hatalmas tömegek strandoltak már a kb. 15-18 fokos tengerben. Én is bemerészkedtem térdig, mert amúgy aznap gyönyörű idő volt, egészen el lehetett vonatkoztatni attól, hogy a hosszú homokos tengerpart Svédföldön van, és nem valahol délebbre...
Halmstad maga pedig egy nagyon kellemes kisváros, ott is remek időben sétáltunk körbe. Nem volt ott semmi kiugróan érdekes, nem is fotóztam most egyszer sem (kicsit már beleuntam a kattintgatásba, néha jó csak úgy sétálni és a fejemben elraktározni az emlékeket és nem a beállításokon görcsölni), de mégis nagyon kellemes kora délutánt töltöttünk el a belvárosban sétálgatva, a parkokban napozó emberek közt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
